Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D. első évada, de a rajongóknak nem kell aggódniuk: az ABC megrendelte a második évadot is. És a csatornán jön az Agent Carter is, melyről már jó ideje lehetett hallaniHayley Atwell főszereplésével lényegében a S.H.I.E.L.D. alakulásába kaphatunk majd betekintést. agents-of-shield-s02Ahogy sejteni lehetett, az Iron Man 3 DVD/Blu-Ray kiadásán szereplő Agent Carter kisfilm csak az előszele volt a most berendelt sorozatnak. Ebben Peggy Carter az első Captain America film eseményei után egy évvel a Strategic Scientific Reserve nevű ügynökség tagjaként dolgozik – mint egy egyszerű, lenézett női irodista, aki a kávéfőzésnél alig jelentősebb munkák elvégzésére van kárhoztatva. Egy éjjel azonban gyökeresen más fordulatot vesznek az események, melynek eredményeképp Howard Stark „finoman” jelzi az ügynökség vezetésének, hogy Carter lesz a társa a megalapításra kerülő S.H.I.E.L.D.-nek. Az Agent Carter sorozat ez után folytatódik majd. Az biztosnak látszik, hogy nem egy normál, 20 rész körüli hosszúságú széria lesz belőle, hanem egy minisorozat: a Marvelnél dolgozó informátorok szerint egyfajta összekötő sorozat lesz belőle, amelyet az Agents of S.H.I.E.L.D. második évadának közepén, a szokásos téli szünetben fognak bemutatni. És a stúdió hagyományainak megfelelően a két sorozat között lesz valamiféle összekötő kapocs. Az Agents of S.H.I.E.L.D. első évada kapott hideget is, meleget is a rajongóktól és kritikusoktól (nekünk kimondottan tetszik a sorozat), és a kezdeti magas nézettség is elolvadt az idők folyamán. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a Marvel hajlandó volt kockázatos játékba vágni a sorozattal: a második Captain America mozifilmig lényegében csak húzták a nézőket, hogy aztán annál nagyobbat üssön a film is, meg az első szezon utolsó pár epizódja. Mindezt az „it’s all connected”-jelszó jegyében. Mivel idén már a The Guardians of the Galaxyn kívül nem várható újabb MCU-film, jövőre pedig májusban érkezik a The Avengers 2, így a második évad (plusz az Agent Carter) lehetnek a Marvel világának zászlóshajói egy darabig. Ha minden jól megy, 2015-ben ezek szerint legalább hat, a Marvel Cinematic Universe-ben játszódó tévésorozatot láthatunk majd: a S.H.I.E.L.D. második évadát, az induló Agent Cartert, valamint a még előkészítés előtt álló négy új, Netflixen bemutatásra kerülő sorozatot is várhatjuk.]]>