Akár a „Kilencedik utas a Halál” címet is adhatták volna a forgalmazók a filmnek, és még csak ki sem lógtak volna a hazai filmcímadás ötletesebbnél ötletesebb gyakorlatából. Egy zárt térben sorra halnak meg az űrhajósok, miközben a céljuk felé igyekeznek. Igaz: a halálokok itt mások, mint az Alien-sorozatban, ki-ki vérmérsékletének megfelelően végzi: lesz öngyilkos, áldozza fel magát, szenved balesetet vagy…
A reklámokból kissé bugyuta filmnek tűnő Napfény más volt már az első pillanattól kezdve, mint amire számítottam. Arra gondoltam, no, most jöhet egy jó kis lazítós mozi. Mennek a fiúk, bele a napba, viszik a bombájukat, és majd ott h?sies csillogással a szemükben ledobják az alig pislákoló gázóriásra. Lehet, hogy közben meg kell küzdeniük más, gonosz lényekkel, akik az emberiséget el akarják pusztítani, ezért aztán előtte jól megfontolt, gonosz szándékkal kikapcsolták a napot. Szóval jól jön egy kis pihenés, lazítás a moziszékben, pepsi a balban, gombóccá gy?rt Exit (vagy Pesti Est) a jobban.
Nos, nem ilyen volt. A fiúk (és lányok) csakugyan elindultak a napba gigászi bombájukkal, de h?siességük nem nagyon csillogott a szemekben… az erős napfény elpárologtatta onnan a romantikus könnyeket. A film komolyra sikeredett, igencsak komolyra, tele hiábavalónak tűnő és éppen ezért szörny? halállal. Ami pedig elindítja a katasztrófák tömkelegét az Ikarosz II. fedélzetén, az egy hibás (persze nézőpont kérdése) döntés.
A komoly sci-fi filmek kedvelőinek ajánlható a film. Akik tényleg szeretik a tudományos fantasztikumot. Persze jó néhány fordulat előre kiszámítható, mert a rendező Danny Boyle figyelt arra, hogy mindenki beteljesítse a sorsát. A filmnek talán ez a legnagyobb hibája: a remekül megtervezett és felépített képek között kevéssé találjuk meg a meglepetés erejét.
A látvány tehát mindenekelőtt. A filmtrükkök remek egyensúlyban vannak viszont a történettel: alátámasztják azt, nem öncélúak és nem hivalkodnak. Talán éppen ezért hihető is az egész történet, leszámítva a kiindulópontot, mármint hogy 50 év múlva a nap már csak pislálkol, és a Földet mindenütt jég és hó takarja be.
A film és a rendező legnagyobb érdeme azonban a befejezésének képi megoldása. Amikor az irracionális szál megjelenik a filmben, akkor felborul az addigi szikár és lekerekített, kicsiszolt képi világ, hirtelen megváltozik a tér és időérzékelés. Belemerülünk a szubjektív érzékelésbe, a világot látomásossá válik a hihetetlen közelében. Capa tudata, s így a nézők is az utolsó villanást közel fél percig csodálhatják.
A Napfény is tipikus mozifilm: csak a vásznon lehet érezni az erejét. DVD-n már csak akkor érdemes megnézni, ha egyszer láttuk a moziban.
]]>