A Hipervándort már az alapoknál elrontották: először is az ötlet túl lapos, aztán elfelejtettek sztorit sz?ni köré, a dramaturg meg nyilván elaludt a forgatókönyv felett, mert mintha hozzá se nyúlt volna. A szereplőválogatás ezek után csak annyi lehetett, hogy a sablonfigurákhoz megtalálják azokat a neveket, akik biztosan el tudnak játszani középszerő karaktereket. A végén aztán a sminkes ?szre festette Samuel L. Jackson göndör hajacskáját. Én meg lefejeltem az előttem lev? ülést…
A Hipervándor című film egy térugrásokra képes fiatal srác – David Rice – története, aki először bankot rabol majd vég nélkül utazgat szebbnél szebb helyekre. A király urának érzi magát, míg egyszer csak megjelenik egy Paladin, és a padlóhoz nem szögezi százezer volttal. Akkor aztán a fiú menekülni kezd, majd miután az apját megölik (vagy nem is?), a gyerekkori szerelmét pedig elrabolják, úgy dönt, visszaüt.
Hát ennyi a történet, ami belefért két órába. Menekülések és ugrások, ugrások és menekülések története. Kis romantika, nagy szenvedés, kis küzdelem. Nagyszerő képek, kisszerő megoldások, gyönyör? helyek és lapos jellemek. És lezáratlan szálak.
Valami miatt az írók – már ha nem a büfés hozta össze a dialógokat – úgy érezték, hogy nagyobb ívű lesz a történet, ha David Rice kalandjait történelmi méret?vé növesztik, így megtettek ellenségnek egy egész szervezetet, a Lovagok, avagy Paladinok szervezetét. Persze az egész vándorosdi-lovagosdi ellentét a középkorba nyúlik vissza, merthogy – mint kiderül – hipervándorok régebb óta vannak (a franc, de ügyesen elbújtak, hogy senki nem vette őket eddig észre, és most sem, pedig úgy közlekednek, hogy a fél világ látja). Szinte már vártam, hogy az egészet összekötik a rózsakeresztesekkel meg a templomosokkal, és valami misztikumot belehoznak a történetbe, de erre nem voltak képesek – pedig a sablonok közé lazán beillett volna.
Hayden Christensen és Samuel L. Jackson tökéletes partnerei egymásnak, csak azt nem tudom eldönteni, ez melyikükre nézve rosszabb. Jamie Bell sem lóg ki a sorból, a szereplők tökéletesen hozzák az átlagot, de valljuk be, nincsenek is olyan pontok a forgatókönyvben, ahol megcsillogtathatták volna a tudásukat (így aztán nem tudjuk meg, van-e egyáltalán). A megformált karakterek annyira laposak, hogy akár körbe is lehetne rajzolni őket – de a legeslegrosszabb az egész két órában David anyja, aki nem csak logikátlanul cselekszik, de egy barom is (elnézést, hiába női karakter, ennél jobb szót nem találok rá).
Egyszóval nem tudom, hogy az alapötletben mi volt, ami megfogta a producereket, hiszen amikor a Heroesban több tucatnyi különleges képesség? ember feltűnik, egy hipervándor miért is okozna nekünk izgalmakat? Ha meg lovagokról akarnak filmet forgatni, tessék egy kosztümös kalandfilmbe belevágni.
Simon Kinberg producer nyilatkozta: „Doug [Liman] úgy gondolta, hogy az egész hipervándor univerzumot meg kell értenünk, hogy hitelesen meséljük el a filmet, ám nagyon hamar rájöttünk, hogy annyi mondanivalónk van a hipervándorok titkos háborújáról és David Rice lelki utazásáról, hogy az messze túlnő egy két órás film keretein. Ennélfogva elkezdtünk trilógiában gondolkozni. Az az elképzelés ugyanis, hogy a hipervándorok és a Lovagok szövetségének egész világát felépítsük, nagyon, nagyon izgalmasnak tűnt számunkra.”
Nos ez az, ami szerintem teljesen felesleges (és bizonyos tekintetben ijeszt?). Egy rész is sok volt, nem hogy még kettő. Jó lenne azokat a filmes energiákat tényleg valami jobbra, nézhet?bbre fordítani.
]]>
