Az Ezüst Kócsagban mindig történik valami…
A történet másodikrészében a hidegvérű Krahs bőrébe bújhat az olvasó. Kiderül végre, mirőlbeszélgetett a vöröshajú nővel, és mi lett a roákkal való találkozáseredménye… és még annál is több.
Utálom a fogadókat.Még az Ezüst Kócsagot, pedig azt mondják, ez az egyik legjobb fogadóAscorianban. Még szerencse, hogy csak néhányszor fordultam meg itt életemsorán. Le merném fogadni, hogy csak kívülről néz ki ilyen jól, a szobák megtele vannak csótányokkal. Hmm, ha csak csótányokkal lenne tele a fogadó. Az ivótúlsó végében, velem szemben, három roa kutya iszogatta csendben a sörét.Gyanúsan csendben voltak. A roák nem szoktak ilyen csendben lenni. Le mertemvolna fogadni, hogy készülnek valamire.
én látszólag aborommal voltam elfoglalva, de azért mindenre figyeltem. A sunyi kinézetűfogadósra, a két kártyázó katonára a saroknál. és természetesen szemmeltartottam a fogadó bejáratát is. Vártam valakire.
Néhány nappalezelőtt, Deilar Amone, Ascorian gazdag kereskedőinek egyike keresett meg.Régről ismertem, szinte azt mondhatnám, hogy gyermekkorunk óta. Az idő azonbanelválasztott minket, és eltávolodtunk egymástól. én a déli tartományokbankerestem munkát, ő meg itt maradt a világ szívében. Mindig mondtam neki, hogyha bármikor gond lesz, akkor számíthat rám. és értette, mire gondolok. Nemegyedül volt, egy vörös hajú nőt is hozott magával, akiről lerítt, hogy szeretaz élet árnyékos oldalán sétálni. Nem mintha én nem, de a fene tudja: két dudásnem igazán fér meg egy csárdában. Le merném fogadni, hogy a nő valamitolvajféle. A járása olyan volt, mint egy macskáé, a szemei folyton az embertvizslatták. Nem mondom, jó teste volt, de semmi pénzért nem kezdtem volna kivele. Engem az ilyen dolgok hidegen hagynak. Ha testi örömökre vágyom, elszóroma pénzemet a közeli bordélyházban.
Deilar nem sokatmondott a munkáról, mivel állítólag sietett. Le mertem volna fogadni, hogymegint valami kétes üzlet van a dologban. Csak annyit említett, hogy valakitőlel kell vennem egy követ. Egy varázserejű követ. A hátamon is feláll a szőr agondolattól, hogy nekem valami varázs izét kell a kezembe vennem, de voltrészem rosszabb dolgokban is. Úgy beszéltük meg kereskedő barátommal, hogy arészleteket itt tárgyaljuk meg, ám Deilar azt mondta, hogy nem tud személyeseneljönni, de elküldi kedves barátnőjét magahelyett.
Hmm, szépenvagyunk, ha már a férfiak helyett nők tárgyalnak. Az a nő egy lapef. Le mernémfogadni, hogy behálózta az én Deilar barátomat. Ismerem a fajtáját. Nem egyilyen némbernek vágtam már át a torkát. Csak Deilar pénze kell neki, ezt rögtönláttam azokban az igéző szemekben. Szó sincs itt szerelemről, ahogy Deilaremlegette.
Bár az igazatmegvallva, engem nem nagyon érdekel a dolog. Meg nem is nagyon értek azilyesmihez. életemben egyszer voltam szerelmes, de annak a nőnek is átvágtam atorkát, úgyhogy rá kellett jönnöm, hogy a szerelem múlandó dolog, és tragikusvége van. Ismertem én olyan szakmabelit is, akinek egy nő okozta a vesztét. énnem kockáztattam meg ezt. Lehet, hogy a gyilkosok közt is a legérzéketlenebbvagyok, de engem nem érdekel, hogy az áldozat nő, gyerek. Test-test, kés-kés.
Na igen. A kés volta kedvencem. Úgy bántam vele, mint pék a lapáttal, kovács a vassal. Karommeghosszabbítása volt. Most is jó néhány lapult a kezem ügyében, készen arra,hogy használjam őket. Ahogy a három roára néztem, legszívesebben már mostbeléjük vágtam volna az összest. Valószínűleg sokat voltam délen, sokathallottam róluk, mert nagyon gyűlöltem a büdös roákat. Noha csak kevésseltalálkoztam. Lehet, hogy akad köztük is jóravaló. Nem tudom igazán.
A kóstolgatás nemjó szó, inkább csak nyalogattam a boromat, és közben vártam. Nem hiába, hiszennyílott az Ezüst Kócsag ajtaja, és belépett Alisha, a vörös némber. A szokásosringatózó járásával közeledett felém, haja lágyan omlott a vállára. Nagyotnyeltem, hiszen kések ide vagy oda, azért engem se fából faragtak. Azonbanjózan eszem, mint mindig, nem hagyta, hogy az ösztönök eluralkodjanak rajtam.Komoran hellyel kínáltam az asszony-démont.
– Ã, kedves Krahs -mosolygott a nő, és helyet foglalt velem szemben. én nem viszonoztam akedvességét, hadd tudja csak meg, hogy hányadán állunk. Azonban látszólag eznem zavarta.
– Hogy aludtál,drága orgyilkosom?
Megremegett azorrcimpám, és a kezem ökölbe szorult. Ha nem Deilar nőjéről lett volna szó, márrég a két formás melle közé vágtam volna a késeimet. Az összest.
– Ha élni akarsz,gyorsan térj a lényegre… – sziszegtem.
– Mmmm – dorombolta- ne fenyegess, kérlek. Úgysem ijedek meg az ilyen sötét kandúroktól. Meg tudomvédeni magamat, ha kell – zöld szeme villant egyet, és láttam, hogy komolyangondolta a dolgot. én azonban mégsem hittem, hogy képes lenne ártani nekem. Túlsok mindent éltem már túl ahhoz. Nem szóltam semmit, álltam a tekintetét.
– Hozhatok valamita hölgynek? – lépett közbe a sunyi fogadós, hogy sorvadna el mindkét karja.
– Igen. Egy kupa borjól esne – mosolygott Alisha. Igaz, amióta belépett ide, egyfolytában csakmosolygott. A fogadós foghíjasan visszavigyorgott, majd elkotródott.
– Miért nemcseverészünk el egy kicsit, Krahs? – kérdezte Alisha, már szinte komolyan. éncsak a fejemet ráztam.
– Nem vagybőbeszédű, igaz?
– Nem – válaszoltamkomoran.
– A fickó ebben afogadóban szállt meg. Valami efil…
– Efil varázsló? -szisszentem fel.
Ekkor jött meginthalk léptekkel a fogadós. A sunyi disznója olyan csendesen közlekedett, hogymég én is megirigyelhettem volna.
– Nyugi Krahs… -mosolygott Alisha, közben elvette a kupa bort, és megköszönte a fogadósnak afáradozásait.
– Közel játszunk atűzhöz – jegyeztem meg. – Főleg, ha varázsló az illető.
– Nem olyan nagyvarázsló. Nem kell félned.
Halkan felnevettema feltételezés hallatán. Ó, ha tudná ez a kis szuka, hogy hány varázslót, sőt,efil mágus lelkét küldtem már az őseimhez. Még hogy félni! A helyzet az, hogyóvatos voltam. Az efileknél soha nem tudhatja az ember…
– Csak a kő kell?
– és az efilhullája…
– Természetesen -már majdnem elmosolyodtam, amikor megint ott termett valahonnan a fogadós.
– Hozhatok esetlegmég valamit?
– Nem – ráztam afejemet.
– De azértköszönjük – tette hozzá Alisha. A fogadós újabb csáb-vigyort eresztett meg,majd távozott.
– Melyik szobábanlakik? – kérdeztem.
Alisha körülnézett,és közel hajolva a fülembe súgta: – A hatosban…
Bólintottam, éskiittam a maradék boromat is. Minden megvan ahhoz, hogy nekilássak a munkához.Minden, kivéve egy nagyon fontos apróságot…
– Mennyit fizetérte Deilar?
– Egy mala.
– Előle
g?
– Húsz astar.Tessék – azzal a lány – először komoly arccal – átnyújtott az asztal alatt egybőrerszényt, tele csillogó ezüstérmékkel. – Deilar holnap reggel vár az áruval.
– Meglesz.
Alishaelmosolyodott, és felállt az asztaltól. Gúnyosan nézett rám.
– Remélem avendéged voltam, zsoldos…
Ismét közel voltamhozzá, hogy elvágjam azt a vékony nyakát, de megint csak türtőztettem magamat.Mindenesetre megfogadtam magamban, hogy a munka végeztével megbeszélem a dolgotDeilarral. Reméltem, hogy megengedi, hogy végezzek bájos barátnőjével. Márnagyon viszketett a tenyerem.
Alisha látva, hogymajd felforrok a dühtől, elnevette magát, és kisétált az Ezüst Kócsagból.Sokáig néztem utána, majd megráztam a fejemet, és inkább még egy kupa bortrendeltem magamnak. észrevettem, hogy a három roa engem bámul, de nem zavart adolog igazán. Ha nem tetszik nekik valami, majd szólnak.
Nem szóltak semmit,inkább rendeltek maguknak még egy rund sört. én csendben iszogattam tovább, ésvártam az estét. A roák a sörük végeztével elindultak a szobák felé, és afogadóst se láttam sehol. Nem mintha hiányzott volna az a sunyi disznó. Lemertem volna fogadni, hogy megpróbált hallgatózni. Hm, de minden fogadós ilyen.
Hátradőltem aszéken és vártam, hogy leszálljon az este…
* * *
Az Ezüst Kócsagéjközépig tartott nyitva, bár a pincehelységekben állítólag reggelig megy adínomdánom. Nem tudom, én sosem próbáltam.
Kivettem egyszobát, csupán azért, hogy könnyebb legyen megközelítenem az áldozatomat.Miután egyedül én maradtam az ivóban – a többiek aludtak már, illetve a roákkimentek a városba -, én is nekiindultam a küldetésemnek. Elbúcsúztam afogadóstól, aki szokatlanul kedvesen kívánt jó éjszakát. Sőt, mintha gúnyos élis megcsillant volna a szavaiban. Hmm, talán mégis meghallott valamit?
Felmentem aszobámba, és leültem az ágyra. Kiterítettem szépen sorjában a szerszámaimat:kés, egy üveg sósav, kés, kés, kés, tű, mérget tartalmazó fiola és még egy kés.A tűt és a savat rögtön vissza is tettem az övemhez rögzített keményített bőrerszényembe. A ma éjszakai munkához ezek nem kellettek. Az egyik késre jóvastagon mérget kentem, s óvatosan félretettem. A többi kést a szokásos rejtetttokokba csúsztattam. Ha szükségem volt rájuk, úgy rántottam elő őket, mint avillám. Ellenőriztem a nyakamban lógó rontásoktól védő amuletteket éstalizmánokat. Úgy éreztem, hogy készen állok.
Óvatosan a kezembevettem a mérgezett kést, és kikémleltem a folyosóra. A szobám a tízes számotviselte, úgyhogy tennem kellett jó néhány lépést a sötét folyosón. Halkléptekkel, akár egy macska, vagy inkább egy fekete párduc, megindultam célomfelé. A fal mellet osontam, akár egy láthatatlan árnyék.
Fél úton járhattam,mikor valami halk neszt hallottam a hátam mögül. A szívverésem felgyorsult, sazon nyomban sóbálvánnyá merevedtem. Óvatosan hátrakémleltem, s mintha aztláttam volna, bár erre nem fogadnék, hogy a tizenegyes szobából kikémlelt valaki.
Tanácstalanulvártam. Ha tényleg megláttak, előfordulhat, hogy értesítik a fogadóst, esetlega városi őrséget. Vissza kellene mennem, megölni az illetőt? Hmmm.
Úgy döntöttem, hogybefejezem gyorsan a munkát, és távozom az Ezüst Kócsagból. Akárki nézett is kiabból a szobából, nem láthatta az arcomat. Ezzel egy kicsit megnyugtattammagamat. Gyorsabbra vettem a lépteimet, és nagy sokára már ott álltam a hatosszoba előtt.
Megint ellenőriztema nyakamban lógó csecsebecséket, és megpróbálkoztam a kilinccsel. Nagymeglepetésemre nem nyikorgott, és engedett. A szoba elrendezését már ismertem,és mivel nem szűrődött ki fény, feltételeztem, hogy a varázsló az ágyban vanmár. Gyorsan belöktem az ajtót, és magam is besuhantam, akár a hideg szellő.Nem sokat gondolkoztam, hanem gyorsan az ágyhoz léptem, és néhány gyorsmozdulattal elmetszettem az alvó férfi torkát, majd még kétszer a testébedöftem szívtájékra. Egy nyikkanás hangot nem hallatott. De ez már így megynálunk, profiknál.
Szegény figurábólcsakúgy dőlt a vér, lassan kezdte eláztatni az egész ágyat. Gyorsan kellettcselekednem. Először az asztalon lévő iratokat kutattam át: könyvelések,kimutatások, feljegyzések voltak. érdekes módon semmi olyasmi, ami varázslóra,vagy efilre utalt volna. Természetesen álca is lehetett, hogy megtévessze azembereket. Hmm, nagyon ravasz. Engem azonban nem lehetett ilyen könnyenátejteni. A szekrényben átkutattam a ruháit, és az egyik köntös zsebébenmegtaláltam azt, amit kerestem.
Egyszerű, üveghezhasonlatos golyó volt, ám tudtam jól, hogy az ilyen varázsszerek veszélyesek islehetnek, ezért gyorsan zsebre vágtam.
Mivel elvégeztem amunkámat, ezért távoztam a szobából. Ugyanolyan halkan, mint ahogy idejöttem,megtettem az utat visszafelé is. Szellemként suhantam be a szobámba, közbenfolyton azt figyeltem, nem leselkedik-e valaki a szomszéd ajtónál. De nemtörtént semmi ilyesmi. Még hangokat se hallottam.
Azután jó hangosanléptem ki szobám ajtaján, és határozott léptekkel indultam lefelé az ivóba. Afogadós ugyanott állt, ahol nem sokkal ezelőtt, és ugyanúgy mosolygott rám.
– Ã, kedves uram! -köszöntött nyájasan. – Megint megszomjazott?
– Nem – intettem -Nem vagyok még álmos, ennyi az egész. Gondoltam sétálok egyet, hátha a frisslevegő jót tesz.
– Minden bizonnyaljót tesz – vigyorgott, és le mertem volna fogadni, hogy gúnyolódik velem.Mindegy, ide többet úgyse jövök vissza.
Kiléptem az EzüstKócsag ajtaján, és nagyot szippantottam a kinti levegőből. Azonnal büdös, sóshalszerű, roa szag csapta meg az orromat. Ott állt mind a három disznóképű afogadó előtti téren. Engem bámultak. Úgy döntöttem, hogy tovább állok, nem érekrá most bájcsevegni.
Határozottléptekkel indultam meg egy utcán a fogadó mellett. Roppant érdekes dolografigyeltem fel, mikor benéztem az Ezüst Kócsag melletti sikátorba: egy feketébeöltözött nő mászott ki az egyik emeleti ablakból. A haját csuklya takarta el,de én szinte biztos voltam benne, hogy vörös színű. Közelebb mentem. A nő akkorért földet, talán nem látott meg. De ha mégis Alisha, akkor jogom van tudni,mit keres itt ilyenkor, amikor én is dolgozom. Csak nem engem figyelt?
– Alisha! -kiáltottam próbaképpen. A nő azon nyomban megfordult, majd meglátva engemrohanni kezdett a sikátorban. én persze rögtön utána. Alisha volt. Nem vitás.Valami rosszban sántikál, és ki akartam deríteni, hogy mifélében.
– Ne olyan gyorsan,hé! – hangzott fel mögöttem ekkor egy öblös hang. Nem akartam válaszolni, dehirtelen az egyik mellékutcából egy roa lépett ki elém. Kis híján nekimentem.
Megálltam. Mögöttemkét roa közeledett, előttem két lépésre egy harmadik állt. Felismertem őket, hanem is a kinézetükről, de a szagukról mindenképpen. A három vízi patkány azEzüst Kócsagból. Mit akarhatnak tőlem?
– Csable a fejét,Brorr! – hangzott fel ismét mögöttem az előbbi hang. Az előttem álló zsírostorony kirántotta széles pengéjű kardját, és felém döfött. Hátraszökkentem, ígya penge nem ért el.
– Hohó, álljunkcsak meg! – kiáltottam fel, és a falnak hátráltam. – Mit akartok tőlem?!
Villogó pengékkelközeledtek, morogtak, de egy szót sem szóltak. Ennek a fele se tréfa, villantát az agyamon, s én is kést rántottam. Mindkét kezembe egyet-egyet.Fegyvereimet látva az egyik roa röhögésbe tört ki, amit én gyorsan kihasználvamegsebesítettem a karján.
A másik kettőazonnal támadott. Az egyik kardot hárítottam, a másik azonban olyan nagy erővelcsapott le, hogy kiverte a kezemből a kést, és durván megvágott a bal vállamon.Felszisszentem, és gyorsan elléptem egy döfés elől, ami a mögöttem lévő falbafúródott. Kihasználva az alkalmat, átbújtam a kard alatt, és futásnak eredtem.
A vállamiszonyatosan sajgott, és vérzett is rendesen. A három roa kergetett egydarabig, de az én gyors lábaimmal nem vehették fel a versenyt: egy-kettőreleráztam őket. Meghúztam magam egy kapualjban, amíg kifújtam magam. Avérveszteségtől már karikák kezdtek ugrálni a szemem előtt, a sebem mélyebblett, mint gondoltam. Azok az átkozott roák! Mi a fene üthetett beléjük?Ãrtottam én nekik? Tudtam, hogy vad és büdös népség, de azt nem tudtam, hogynéha megőrülnek.
Aztán meg ott vanAlisha. Azt a nőt meg végképp nem értettem. Úgy gondoltam, az lesz a legjobb,ha azonnal utánajárok a dolgoknak, és Deilar Amone háza felé vettem azirányt…
]]>
