Moszkva mellett rendezték meg idén az Európai SF Társaság (ESFS) éves találkozóját, az Eurocont. A rendezvényre az oroszok a Roscon / Interpressconnal együtt kerítettek sort. Számos program mellett itt döntöttek az európai díjakról is. Az SFportal előző cikkében a rendezvény első két napját elevenítette fel, most a díjátadókról és a zárásról olvashattok.
A rendezvény harmadik napja, a szombati nap volt a legerősebb programok szempontjából. Ugyanakkor ez a délelőtt volt a legizzasztóbb is az európai küldöttek számára, hiszen ekkor d?lt el, hol lesz 2010-ben az Eurocon, és kik lesznek az idei díjazottak. Az ESFS ülését sikerült is két részesre húzni, ám nem csak a szavazások miatt, hanem mert új díjak alapítása is szóba került.
A legelső napirendi pont a 2010-es szavazás volt. Két város versenyzett a rendezvény jogáért: az egyik London a másik egy cseh-lengyel határváros, Cesky Tiesin / Cieszin. Amint arról beszámoltunk már, cseh-lengyel pályázat győzött, bár egyik országból sem voltak jelen küldöttek Oroszországban, csak a pályázati anyagukat küldték el. Az angolok kevéssé örültek az eredménynek, a többiek igen. Tapasztalat, hogy mind Csehországban, mind Lengyelországban erős a science fiction rajongótábora.
Ezután kiosztották a szavazólapokat, melyen többek között a legjobb európai szerzőre, művészre, kiadóra voksolhattak az ESFS küldöttei. Eredmény hirdetés délután. Zárásként két új díj alapítása váltott ki parázs vitát. Az új díjakat a változó kor és technikai feltételek ihlették. A küldöttek szavaztak és döntöttek, a díjakat azonban jövőre Fiuggiban meg kell erősíteni, s így legkorábban 2010-ben kerülhetnek kiosztásra.
Find more photos like this on SF WIW
Délután hasonlóképp díszes eseményre készültek az oroszok, mint előző nap – ezen is látszott, hogy szeretik az ünnepélyes díjátadókat. Az ESFS különdíjat adott a közelmúltban elhunyt Trethon Juditnak, nem csupán a magyar, hanem az európai SF életben nyújtott szerepéért is. További díjak:
Legjobb szerző: Alexander Gromov (Oroszország)
Legjobb művész: Roman Papsuev (Oroszország)
Legjobb fordító: Michael Kandel (USA/UK) and Lyubomir Nikolov (Bulgária)
Legjobb kiadó: InfoDar (Bulgária)
Legjobb magazin: FANtastica (Oroszország)
Legjobb fanzin: Konyec Epohi / Az idők vége (Oroszország)
Legjobb promoter: Russell T. Davies (UK)
ESFS Encouragement Awards:
Nika Rakitina (Belorusszia)
Georgij Karadjov (Bulgaria)
Antal József (Magyarország)
Helena Ziemane (Lettország)
Vladimir Danikhnov (Oroszország)
Marina Sokolyan (Ukrajna)
ESFS Special Awards:
Trethon Judit (Magyarország)
Ken Slater (UK)
Mindezek után az ESFA zászlóját a Ruscon szervezői átadták az olasz küldöttségnek. A zászlót 2009-ben Fiuggiban láthatjuk viszont.
A búcsúesten megint kitettek magukért a házigazdák. Mind a vacsora, mind az azt követő programok – t?zijáték, tánc – jelezték, hogy Oroszországban a sci-fi jelentős közösségteremt? erő. Másnapra a küldöttek távoztak, s már csak Moszkva megtekintése maradt: egy hatalmas birodalom fővárosa, és annak szíve, a Kreml és a Vörös tér.]]>