Elysiumot képtelenség anélkül véleményezni, hogy fel ne elevenítsem magamban a District 9 zsenialitását. Pedig nem vagyok sci-fi vagy filmes sznob, és távol áll tőlem a „tavalyi jobb volt”-mentalitás is. De hát ha valaki, mint Neill Blomkamp ilyen magasra rakja a mércét, ahogy azt az első filmjével tette, sajnos a következő filmjénél meg fogja szívni. Félreértés ne essék, az Elysium egy nagyon jó, akciódús hollywoodi sci-fi – és igazából ennél többet nem is várhatunk el tőle, az idei filmes szezon egyik legjobb darabja. És bár lélekben igyekeztem előre hűteni a várakozásaimat, azért mégiscsak örültem volna, ha ennél még zseniálisabbat rak le az asztalra Blomkamp. Annyira szemét és cinikus film, hogy azt már élvezet nézni – áradoztam anno a D9-ről, és végigvettem, hogy azért is volt jó film, mert annyira anti-hollywoodi volt, hogy az már önmagában felfrissített. Nah, az Elysium leginkább arra példa, hogy ha Hollywood csinálja meg a D9-et, akkor milyen lenne. Egy átlagosnál jobb sci-fi, de távol a zseniálistól. Tartottam egyébként ettől: bár sosem fogjuk tudni bizonyítani, de az A-kategóriás büdzsé, az A-listás sztárnevek mellé a rendező nyilván kapott egy csomó főnököt is, akikről azt kell tudni, hogy vagy mindig vannak zseniális ötleteik, hogyan kéne „jobbá” tenni a filmet (=eladhatóbbá), vagy biztonsági játékot játszanak (azaz, minimalizálják a kockázatot a bevételek érdekében). Az Elysium így sem az a könnyed családi mozidélután a Disney-vel, a maga módján épp olyan szemét, rohadék alapszituja van, mint a D9-nek… de sosem gondoltam volna, hogy létezik ebből is light verzió, mint a kólából. Most az emberiség krémje nem idegenekkel, hanem az emberiség szerencsétlenebbik felével baszik ki, a szopóágra pedig a Matt Damon által alakított Max kerül. Egy munkahelyi baleset picit megrövidíti az életkilátásait – mintegy öt napra. De a nagylelkű munkáltató ad neki 5 napra elegendő gyógyszert, hogy mégse kínok között fetrengve töltse el a hátralévő időt – ennyit ér az egészségbiztosítás. A Föld körül keringő gazdagok világában persze találna gyógyírt, de hát oda földi halandó nem igazán juthat be. Már az alapkonfliktuson is látszik, hogy jócskán általánosabb, mint a D9 hogyan bánunk a menekültekkel? kérdésfeltevése, amiről a legtöbben a hétköznapokban igyekeznek egyáltalán nem tudomást venni – kényelmetlen téma, na. Ehhez képest a gazdagok hogyan nyomják el és zsigerelik ki a szegényeket? kimondottan elcsépelt frázis, bár tagadhatatlanul népszerű, még azok körében is, akiknek nincs a számláján lottóötösnek megfelelő pénzösszeg, de egy mozijegyet azért ki tud fizetni, de legalábbis van otthon internete, hogy letorrentezhesse a filmeket. De legalább ez a helyzet remekül bemutatásra kerül, az átlag hollywoodi filmeknél jóval mocskosabbra sikerül a 22. századi los angelesi gettóvilág megjelenítése, míg az elysiumi, paradicsomi állapot remekül ellenpontozza mindezt. A fényképezés abszolút remek, akár a lepusztult nagyváros távoli látképéről, akár az űrállomás kerül a vászonra. Ahogy a vizuális effektek, trükkök, CGI is abszolút megfelel a mai követelményeknek – csak amúgy blomkempi módon koszosan, mocskosan, naturálisan van megtervezve a látvány, ami azért továbbra is megadja az egyedi ízt. Rendben vannak a különböző szereplők motivációi, és a színészi játék is oké – bár olykor halovány. Pedig Matt Damon és Jodie Foster is remek színészek, de valahogy egyikőjük sem tud kibontakozni: a fene tudja, hogy ez a rendezés vagy a forgatókönyv hibája-e, hogy nem kapnak mélyebb karaktert. Mindketten hozzák a kötelező gyakorlatot, nincs semmi gond a játékukkal, de hiányzik belőlük az a plusz… ami például Sharlto Copley-ban megvan. Aki a D9 antipatikus főhősét játszotta, most viszont kiélheti magát egy elmebeteg rohadék szerepében, és ezt nyilvánvalóan élvezi is. Annyira, hogy az egyébként tök ismeretlen színész képes lejátszani a színről a sztárokat. Tegyük hozzá, azzal a karakterrel, amit meg kell formálnia, egész egyszerűen könnyebb dolga is van. Mindezen nyavalygások ellenére azt kell mondanom, hogy kötelező darab. A hollywoodi biztonsági játék megakadályozta abban,, hogy zseniális film legyen – de arról is gondoskodott, hogy egy remek, élvezhető, nézhető filmmé váljon. Aki nem látta a D9-et, annak még felfrissítő is lehet az Elysium nyelvezete és vizualitása – aki meg látta, az próbálja meg erre a kis időre elfelejteni a nagy elődöt. Az Elysium igazából megmutatja, hogy Blomkamp tud ISO-9000-akárhány szabványnak megfelelő, jó minőségű hollywoodi sci-fi filmet csinálni, és ez önmagában egy jó dolog. Hosszútávon azonban a legjobb az lenne, ha leckéket venne Christopher Nolan-től: bevállalna – és jól megcsinálna – egy olyan blockbustert, mint ahogy Nolan tette, és termelne vele legalább félmilliárd dollár bevételt. Szerintem képes lenne rá. Két ilyen között meg megcsinálhatná a saját álomprojectjeit – ahogy Nolan is megtehette ezt az Inception-nel. Ő is jól járna, meg mi is. http://www.youtube.com/watch?v=AvqjwTQ1Kqk]]>
A szerzőről
Merras
Az SFportal társalapítója, szerkesztője. Kedvenc sci-fi sorozata ennyi idő elteltével is a Babylon 5. Több, mint 15 éven keresztül számtalan sci-fi rendezvény szervezője volt. Bár továbbra is mindene a sci-fi, aktivitása alább hagyott, mióta egy belvárosi kerület önkormányzati képviselőjeként dolgozik. Manapság főleg D&D szerepjátékkal üti el a kevés szabadidejét.