Huszonöt percnyi, eddig elveszettnek hitt, kivágott részlete került elő Fritz Lang német-osztrák filmrendező Metropolis című filmjének. Az 1927-ben készült kultikus fantasztikus film hiányzó jeleneteire Argentínában bukkantak rá. Még öt perc ugyan hiányzik az eredeti verzióból, de most már közelebb állunk a rendezői szándék megismeréséhez. Fritz Lang (1890-1976) 1927-ben készítette el a Metropolis című némafilmet, amit az amerikai Paramount, mint forgalmazó cég alaposan megvágatott, azaz csaknem harminc percnyi anyagot dobatott ki a fiatal, akkor még csupán 37 éves rendezővel. A film – amelynek főszereplői Alfred Abel, Brigitte Helm és Gustav Fröhlich voltak – még így is óriási hatással volt a kés?bbi nemzedékekre, nem kis részben azért, mert a bemutatott kétpólusú világ, a fény-árnyék hatások, az emberek gépies mozgatása kísértetiesen jelenítette meg a kés?bbi diktatúrák világát. A most meglelt 16 mm-es filmrészlet 1928-ban került be Argentínába, és egy magángyűjtő tulajdonában volt. Egy mozigépész fedezte fel, hogy a film hosszabb egy kicsit a kelleténél. Anke Wilkening, a film egyik restaurátora elmondta, hogy a most előkerült teljes változaton közöttük két nagy, fontos jelenet is megtalálható. A film szerzői jogait birtokló Friedrich Wilhelm Murnau alapítvány közleményében jelezte, hogy bár a megtalált kópia gyenge minőségű, a filmet ki lehet egészíteni az „új” képsorokkal. „Nem számít, milyen rossz állapotban lehet a kópia, a film eredeti szándéka (beleértve a cselekmény mellékszálait is) most végre újra átélhet?vé válik az átlag néző számára is. A mű ritmusa ismét helyreállt” – nyilatkozta Martin Koerber filmrestaurátor a német expresszionizmus legnagyobb filmes alkotásáról.]]>