[/caption] December 18-án, 76 esztendős korában hunyt el Majel Barrett-Roddenberry, a Star Trek világát megalkotó Gene Roddenberry özvegye. Leukémiás volt, a halálos ágyánál ott volt fia, Eugene, és a család néhány barátja is. Majel Barrett-Roddenberry aktív résztvevője volt a Star Trek világának: az eredeti sorozat pilot epizódjában még fekete hajjal játszotta Number One-t, míg a későbbi epizódokban immáron szőkén Chapel nővért alakította. Kisebb-nagyobb szerepei a későbbi Trek-szériákban is akadtak: Lwaxana Troi-ként is feltűnt a TNG-ben és DS9-ban, ugyanakkor a föderációs űrhajók számítógépeinek a hangját is ő adta. A májusban bemutatásra kerülő mozifilmben szintén az Enteprise számítógépeként őt hallhatjuk majd – a felvételeket mindössze két hete fejezték be. Producere volt az Earht Final Conflict és az Andromeda című sorozatoknak is. ]]>