A régi nagyok alkotásait máig szívesen fogadja a magyar közönség, a kortárs képregények valamiért idegenkedést váltanak ki az olvasókból. A Magyar Képregény Akadémia egyik célja valamelyest eloszlatni ezt a bizalmatlanságot, hogy miképpen, azt elmondja Fehér Zoltán (Zorro De Bianco), az egyesület elnöke.
SFportal: Milyen helyzetben van a magyar képregény-rajzolás Európa többi országához képest?
Zorro De Bianco: A rendszerváltás után egyedül csak Magyarországon került hullámvölgybe ez a művészet. Még a keleti szomszédainknál sem volt a képregényeknek akkora döccenője, mint idehaza. A Magyar Képregény Akadémia azért alakult, hogy ez a helyzeten változtasson.
SFportal: Milyen módon született meg ez a társaság? Régóta terveztétek vagy spontán jött az ötlet?
Zorro De Bianco: A tavaly előtti évben kiírtak egy képregény-rajzoló pályázatot. A mezőny olyan erős és olyan színvonalas volt, hogy mi – a résztvevők – elhatároztuk, a verseny után is jó lenne valamilyen formában együtt maradni. Sokan támogatták ezt a javaslatot, így 2004. május elsején megalakulhatott a Magyar Képregény Akadémia, amely tavaly decembertől hivatalosan is egyesületi formában működik.
SFportal: Miért volt szükség erre a hivatalos elismerésre?
Zorro De Bianco: Elsősorban azért, hogy a hozzánk beérkezett munkákat ne egy „baráti társaságként” bíráljuk el, hanem ennek a folyamatnak egy komolyabb, szakmaibb hátteret is biztosítsunk, valamint a hivatalos működéssel nagyobb az esély a különböző pályázatok elnyerésére, más hasonló szervezetekkel való együttműködésre is. De a bírósági bejegyzés a lapkiadás terén is elengedhetetlen feltétel. Jelenleg azon dolgozunk, hogy közhasznú egyesületté váljunk.
SFportal: Kik a társaság tagjai?
Zorro De Bianco: Mindenekelőtt grafikusok. Jelenleg huszonnégy rajzolónk van és igazán színvonalas művek kerülnek ki a kezeik közül. Emellett három írót is a sorainkban tudunk, ők (és a rajzolók is) írják a történeteket. A csapat munkájának ideális példázata a Pinkhell című magazin, ami jelenleg az egyetlen olyan színes folyóirat, amely kizárólag kortárs magyar képregényeket közöl.
{mospagebreak title=A Pinkhell magazin}SFportal: Mit szerettetek volna elérni a Pinkhell magazin kiadásával? Illetve mit szeretnétek elérni, hiszen a nulladik számmal együtt most már kettő is megjelent.
Zorro De Bianco: Rá szerettük volna irányítani az emberek figyelmét a magyar képregényekre. Elsősorban egy olyan fórum megteremtését tűztük ki célul, amely lehetőséget ad a még gyermekcipőben botladozó mai magyar képregénynek arra, hogy kibontakozhasson, megtalálhassa saját nyelvét, az alkotók pedig „élesben” tanulják meg a képregénykészítés fortélyait, formálhassák stílusukat, tanulhassanak saját hibáikból, illetve az olvasók visszajelzéseiből. A mai fiatalság többnyire az amerikai alkotásokon nőtt föl, azt tartja viszonyítási pontnak, bár szerencsére – és főleg az internetnek köszönhetően – egyre többen ismerik és szeretik meg az európai iskolák műveit is. A kicsit idősebbek tudják még, ki volt Korcsmáros vagy Sebők, de természetesen erre a vonalra inkább mint hagyományra érdemes tekinteni.
A legfontosabb az lenne, hogy tanulva a külföldi példákból, valamint figyelembe véve a magyar hagyományt is, egy teljesen új, önálló képregényalkotó és -olvasó generáció bontakozhasson ki, mint arra számtalan példát láthatunk a környező országokban.
Meg kell tudni szólítani azokat a rétegeket is, akik eddig még nem gondolkodtak képregényben, hiszen itthon nem találták meg a nekik szóló műveket, de egyben olyan alkotók munkáit is támogatni kell, akik az elterjedtebb, ismertebb populáris vonalat képviselik magas színvonalon – kiadni olyan történeteket, amik a gyerekekhez, a nőkhöz vagy éppen a melegekhez szólnak. Ugyanis a hazai palettáról nem csupán az irodalmi igényű, mélyebb mondanivalóval operáló vagy képzőművészeti jellegű kiadványok, de a könnyedebb, játékos poénokra építő képregények is hiányoznak. Ezért gondolom azt, hogy a Pinkhell legfőbb feladata, hogy ezt az űrt úgy igyekezzen kitölteni, hogy a lehető legszélesebb olvasói ízlést is figyelembe vegye – ne tematizáljon, kategorizáljon!
SFportal: Milyen lapot is képzeljen el az, aki még nem látta?
Zorro De Bianco: A Pinkhell jelen pillanatban egy 36 oldalas, A4-es formátumú magazin, egy számában átlagosan 10-12 alkotó mutatkozik be, rövidebb, illetve hosszabb, folytatásos történetekkel. Mint az újság főszerkesztője, igyekeztem a lehető legnagyobb felületet adni a műfajnak, így a borítón, valamint a szerkesztői beköszönő oldalon túl, kizárólag képregénnyel találkozhatunk benne.
Azért mondtam, hogy jelen pillanatban, mert a jövőben növelni szeretnénk a terjedelmet és a megjelenés gyakoriságát is, valamint különböző képregényes mellékleteket is szeretnénk elhelyezni a lapban, melyek fekete-fehérben, olcsóbb papíron, de teljes történeteket közölnének egy-egy alkotótól. Ãgy tervezzük, hogy az egyik grafikusunk által, eddig magánkiadásban megjelent, Sushi Strip nevű képregényújság is a Pinkhell mellékletévé válhasson, hiszen az említett kritériumokkal rendelkezik.
SFportal: Hol lehet kapni az újságot, és milyen gyakorisággal kereshetjük?
Zorro De Bianco: Negyedévente jelenünk meg. Ezt a gyakoriságot, miután önerőből – azaz egyesületi tagdíjból – finanszírozzuk a lapot, valamint az alkotók teljesen ingyen dolgoznak bele, egyelőre nehezen tudjuk növelni. Sajnos belátom, hogy a folytatásos történetek éppen ezért nehezen működnek – erre a következtetésre jutottam az olvasói visszajelzésekből is, így több rövidebb sztorira állunk át.
A terjesztés is nagyon nehezen megoldható, hiszen nem áll módunkban egyetlen nagyobb terjesztőhálózattal sem kooperálni, két okból sem: egyrészt nem jelenünk meg olyan példányszámban, hogy akár újságosstandokhoz érdemes legyen kiszállítani a lapot, másrészt az egyes hálózatok jutaléka olyan magas, hogy nem tudnánk tartani a jelenlegi kedvező árat. Probléma még, hogy míg a többi kiadó inkább albumokat, vagy antológiákat jelentet meg, így őket könnyebben beveszik a könyvesboltok, addig a Pinkhell, mint magazin, már más kategóriába esik. Végül említhetném még a lap tematikáját is, azaz hiányzik belőle az ismert sikersztori, a húzónév, ami pl. a Fekete-Fehér Antológiában a Sin City vagy a Blueberry. Nálunk „csak” magyar alkotókkal találkozhat az olvasó, bár reméljük, ők is húzónevek lesznek egyszer!
Ãgy a Pinkhellt önerőből terjesztjük, azaz megpakolt hátizsákokkal házalunk, több-kevesebb siker rel. Azon boltok listáját, ahol a lap már kapható, folyamatosan frissítjük a weboldalunkon ( http://mka.wy.hu ).
{mospagebreak title=Az Akadémia szervezői tevékenysége}SFportal: Miket vállal még be a Magyar Képregény Akadémia, illetve az Akadémia tagjai?
Zorro De Bianco: Az Akadémia az alkotóműhely és a lapkiadás mellett különböző rendezvények szervezését is magára vállalta. 2005-ben tematikus kiállítást mutattunk be a munkáinkból a Retorta Galériában, majd június 4-én megrendeztük a Képregény Világnapját a Gödör Klubban, ami eddig a legnagyobb és legteljesebb képregénykiállítás volt Magyarországon. A MAUS oldalaitól kezdve, a Sin City film- és képregénykockáin, valamint az akadémiás munkákon át, a látogató – Kiss Ferenc gyűjtő és képregényíró segítségével – bepillantást nyerhetett a teljes magyar képregénytörténetbe. A zenés megnyitót divatbemutató is színesítette, ahol a csinos lányok a mi műveinkkel díszített ruhákban vonultak a közönség elé. Szeretnénk ezt a napot idén is megtartani, hagyománnyá tenni, mivel ezen a napon ünneplik frankofon területen a Francia Képregény Világnapját.
De azóta is jelentős részt vállalunk a képregényes rendezvények szervezésében, rendszeresen tartunk rajziskolát, vállalunk portrérajzolást, illetve bizonyos tagjaink előadásokat is tartanak ezeken a megmozdulásokon (pl. Hungarocomix, Képregényfesztivál stb.)
SFportal: Hogy zajlik a tagfelvétel a Magyar Képregény Akadémiába? Hiszen lényegében egy zárt társaság…
Zorro De Bianco: Minden pályázó beküldi hozzánk a műveit és a tagok egy belső levelezési listán szavaznak, valamint elmondják a munkákról a véleményüket. Ez a módszer nem csak a jelentkezők elbírálásánál kap jelentős szerepet, hanem ezen az úton segítjük egymást is. Mindenki elmondja a véleményét a másik művéről, így egyfajta önképzés működik az egyesületen belül.
SFportal: Miért van önképzésre szükség? Illetve ezt miért az Akadémiának kell felvállania?
Zorro De Bianco: Mert a képregény-rajzolást idehaza sehol sem tanítják. Míg más országokban doktorálni lehet ebből a művészetből, Magyarországon még mindenki a saját nyelvezetét keresi. Nem a rajzi ismeretekkel van a probléma, elvégre tagjaink 90%-a egyetemen, vagy főiskolán sajátította el a tudását. A nagyobb probléma az íróhiány. Míg sokan el tudják mondani, hogy már gyermekkorukban is rajzoltak képregényt, addig olyanról még nem hallottam, hogy valaki arról mesélt volna, ő már kicsiként képregény-forgatókönyveket írt. Tapasztalatból tudom, hogy attól még, mert valaki ragyogó szépíró, költő vagy kritikus, még nem biztos, hogy képes képregényesen gondolkodni. Talán a filmes forgatókönyvírók között kéne szétnézni, hiszen az író a történet ritmusát, dramaturgiáját esetünkben nem csupán szavakkal, de a legalább olyan hangsúlyos képelemekkel is alá kell hogy támassza, komponálnia kell, használnia kell a plánokat, nézőpontokat, a lehető legpontosabban leírnia a rajzoló számára a látványt, beszélnie kell a kép nyelvén.
A rajzolók viszont sokszor hajlamosak éppen a történet rovására, képzőművészeti produktummá alakítani a képregényt, ami nem lenne baj, csak az már egy másik műfaj, például önálló grafika. A jó képregényben egyaránt fontos a rajz és a szöveg, a kettő egymást erősíti, egymásért van. A rajzoló figyeljen az írói instrukciókra és viszont, az író képes legyen alakítani a forgatókönyvön, ha a megvalósítás éppen azt kívánja. Ez az, amit még tanulni kell.
Az önképzés, a szellemi műhely tehát azért fontos, hogy a mű érdekében egymáshoz „csiszoljunk” a verbális és a vizuális elemeket, rámutassunk a hibákra, a hiányosságokra, megtegyük a szükséges kompromisszumokat, hogy egységes mű születhessen.
SFportal: Mi az elkérendő célő Azaz milyenek az ideális működési lehetőségek, az ideális piac? Mivé válhat Magyarországon a képregény?
Zorro De Bianco: A cél természetesen a képregény megismertetése, megszerettetése a lehető legszélesebb tömegekkel – kevésbé romantikusan fogalmazva: egy olyan piac megteremtése, amely képes eltartani az egyre gyarapodó alkotókat és nem utolsósorban a kiadókat is. Egyelőre jóhiszemű kamikaze-akciónak számít ma Magyarországon képregényt kiadni, s még akkor sem nevezhetjük nyereségesnek a vállalkozást, ha a világban már jól ismert húzóneveket dobnak a magyar piacra. Olyanról pedig csak elvétve értesültem, hogy egy alkotó csak megközelítőleg olyan honoráriumban részesülne, amennyit a munkája valóban ér. Bár az, hogy a kiadók – eltekintve néhány pozitív kivételtől – nem mernek magyar alkotótól önálló albumot megjelentetni, illetve jelképes összeget tudnak csak fizetni, sajnos nem rajtuk múlik, hanem az olvasókon, a vásárlóerőn.
Az Akadémia egyfajta érdekképviseletként is kíván működni, ami azt jelenti, hogy tagjaink – de akár egyáltalán a képregényalkotók – egyre keresettebbek legyenek idehaza, valamint becsüljék meg ezt a munkát, mind erkölcsileg, mind pedig anyagilag. Sajnos a „külvilágban” sokszor tapasztaljuk, hogy a képregénykészítésről az emberek azt gondolják, hogy egy gyors, könnyű műfaj. Nos tévednek, egy részletesebb oldal elkészítése több teljes napot is igénybevehet – vagy sokkal többet –, s ha belegondolunk, hogy mennyi munka előzi meg az egyes képelemek minél pontosabb ábrázolását – helyszíni fotózás, az adott kor, vagy földrész épületeinek, viseletének, tárgyainak felkutatása könyvtárakból vagy az internetről, stb. –, vagy a történet hátteréül szolgáló kutatások hány napot emésztenek föl, kijelenthetjük, hogy nincs helyén kezelve hazánkban a képregény.
Ha mindezek a feltételek javulnak, már nem dolgoztunk hiába, itthon is elindult a felzárkózás.
Kapcsolódó anyagok: Már kapható a Pinkhell
A Heroes – Hősök lesz a Lost – Eltűntek kihívója?
Odegnál Róbert interjú
Képregényfesztivál: a közönség igent mondott a műfajra
]]>
