e3-2013-banner Egy hét telt el azóta, hogy lefutott az idei, igen izgalmas E3. Mostanra minden, ami ott történt, nyilvánosságra került, vagy legalábbis minden, ami fontos, és egyik-másik dolognak még a következményét is láthattuk. Több remeknek tűnő sci-fi és fantasy játék is bejelentésre került, de a Los Angelesi hacacárét igazán az tette különlegessé, hogy ez év végén bizony eljön a sokáig húzódó konzolgeneráció-váltás. Piacra kerül a Playstation 4 és az Xbox One, leváltva a korábbi változatokat. Az ilyesmi pedig mindig nagy csinnadrattával jár a világ legnagyobb gameshowján.

Xbox vs Playstation: 1:4

A Playstation 4 februári prezentációja sem volt éppen minden negatív felhangtól mentes, főleg miután magát a gépet nem mutatták meg, de legalább rengeteg játékot prezentáltak, és nagyon jól szervezett előadás volt. Ezzel szemben az Xbox One májusi prezentációja minőségileg és élvezhetőségileg nagyjából egy unalmas felolvasóest és egy Uwe Boll film megtekintése közé lőhető be. Nem csak átgondolatlanul adták közkézre az információkat, amiket aztán utólag tisztáztak rohanvást, hanem kiderült: az Xbox One már inkább multimédiás szórakoztató eszköz, semmint játékkonzol. A leleplezés annyira rosszul sikerült, hogy a Sony részvények értéke 8,5 százalékkal nőttek, míg a Microsoft papírjai 0,95%-ot zuhantak. Úgyhogy mindenki várta az E3-at, melyen – legalábbis reméltük –, hogy a Microsoft végre bemutatja, nem egy multifunkcionális lejátszót akarnak eladni, hanem egy olyan konzolt, amellyel tévézni is lehet. Az első bejelentést követő hatalmas csalódást a június 11-13 között tartott E3-on nem követte fellélegzés, sőt, hiába sikerült jól a Microsoft sajtókonferencia, alig néhány exkluzív játékot jelentettek be, és azok sem voltak meggyőzőek és pláne nem új címek. Ez még nem is lenne baj, ha a show-t megelőzően és azóta is érkező visszás hírek nem léteznének. 24 óránként fel kell kapcsolódnia a netre. A világ több országában – köztük Magyarországon – egyelőre meg sem jelenik, és persze még így is régiófüggő. Kinect nélkül nem működik. Visszafelé nem kompatibilis, tíz családtagunkkal oszthatjuk csak meg játékainkat, és csak egyszer adhatjuk tovább programjainkat. Használt játékot adhatunk és vehetőnk, de csak ha a kiadók úgy gondolják. Ezzel szemben a Sony konferenciája alatt nem szívta az ember a fogát, rengeteg játékot mutattak be, nem egy új címet, és a legtöbb nem csak előre renderelt CG előzetes volt, hanem a játékok – iszonyú látványos – grafikáját használó videók. S amit kínál még: nuku online DRM, régió független, a játékainkat kedvünk szerint kölcsönadhatjuk, streamelt PS3-játékok, prémiumszolgáltatások, zene, tévé, mozi. Egy szó, mint száz, a Sony ugyanazt kínálja, mint a Microsoft, csak éppen vaskalapos megkötések nélkül és olcsóbban, hiszen az Xbox One 500 eurót kóstál, míg a Playstation 4 „csak” 400-at. (Ugyan nem az E3-on történt, de annak következménye, hogy a népharagot látva a Microsoft végül beadta a derekát és több korlátozást visszavont. Eltörölte a 24 óránkénti netre cuppanást, a régiófüggőséget, és a használt játékok is szabadon eladhatóak, megvehetőek, cserélhetőek immár.)  

Játékot az E3 show-ra

És akkor most jöjjenek a játékok, elvégre azok az igazi lényegi részei egy E3 gameshow-nak.
Star Wars: Battlefront
Igen-igen, lesz új Battlefront. Miután a Disney felvásárolta tokkal-vonóval együtt az egész Lucasfilmet, aztán szépen leállíttatta a The Clone Warst, leépített a Lucasfilm Animationnál, és ami jelen cikkünk szempontjából fontosabb: közvetítő közeggé degradálta a LucasArtsot, spájzolta a Star Wars 1313-at, cancelt nyomott a First Assaultra. A Halálcsillag finomságával történő megsemmisítő hadjárat után Star Wars rajongók egész sora zuhant önnön fénykardjába, mígnem jött a hír: a Disney az Electronic Artsra testálta a jogokat. Az ottani fejek azokat szét is osztották három stúdió között. Kapott egyet a Bioware, akinek a Knights of the Old Republic és a The Old Republic után már igazi rutinja van a Star Wars világában (és az sem utolsó, hogy ők jegyzik a minden részében zseniális Mass Effect-trilógiát). Megkapta a maga jussát a Visceral Games is, akinek a Dead Space-trilógiát köszönhetjük. És markába tudhatta a Star Warst a Battlefield játékokkal elhíresült DICE is, akik uzsgyi, nekiültek az új Battlefrontnak. Szám nélküli a cím, mert nem folytatás vagy előzmény lesz, hanem reboot, teljesen újra szeretnék értelmezni azt, amit eddig eme játékok magukban rejtettek. Az E3-on persze nem sokat tudhattunk meg a Battlefrontról, révén még nagyon az elején járnak a fejlesztésnek, így a hangulatos kis beharangozó mellé csak annyit tudtak elárulni a DICE szakijai, hogy 2015-nél előbb ne is számítsunk rá. Ami nem rossz dátum, ha azt vesszük, hogy akkor jön a mozifilmek hetedik része. Megjelenés: 2015. nem előbb. Platformok: passz, tippre PC, Playstation 4 és Xbox One. http://www.youtube.com/watch?v=Vx4JQf8qR-k  
The Witcher 3: Wild Hunt
A Witcher szériának nagy ismeretsége van lengyel barátainknál, hiszen Andrzej Sapkowsk már 1990 óta írja a Wiedźmin, magyar keresztségben az irtóra elszúrt Vaják címet viselő történeteket. Idehaza és más országokban is csak a 2007-ben, a CD Projekt RED fejlesztette The Whitcher című, zseniális RPG-vel lett ismert és népszerű. Uccu, mire 2011-ben kijött a még zseniálisabb folytatás, az Assassins of Kings, a PlayON már ki is hozta az Utolsó kívánság című antológiát, majd követték azt a Végzet kardja és a Tündevér című regények (és reméljük – legalábbis jómagam mindenképpen –, hogy jön a többi is). Közben persze a CD Projekt RED sem ücsörgött babérjain, már javában készül a Riviai Geralt körül bonyolódó történet lezáró epizódján. Hősünk, a Fehér Farkas bár egyszer már elhunyt, most mégis szörnyekre vadászva kóvályog a világban. Geralt ezúttal nem királyokért, népekért és fajokért harcol, hanem önmagáért. Szeretné végre nyakon csípni a Vadakat (a címben szereplő Wild Hunt), akik felelősek emlékei elvesztéséért, feltámadásáért. Közben persze a megélhetésért is küzd, vagyis jó szörnyvadászként agyoncsapja a falvakat terrorizáló különféle mumusukat. És persze – hiszen a Witcherek semlegesek – a politikából sem maradhat ki, szóval a helyi királyságok életére is hatással lesz. A hatás pedig itt nem úgy értendő, mint teszem azt a Mass Effetc-trilógia bármely részében, hogy döntésünk után csak máshogy fogják hívni az ugyanazt a szerepet betöltő karaktert (a la Urdnot Wreav), vagy X csapattagot aztán nem vihetjük magunkkal (bárki, aki halott), nem jelenik meg a játék alatt (bárki, aki halott és később már nem lett csapattag). Nem kérem, a Witcher-szériában részről részre egyre szerteágazóbb hatásai vannak döntéseinknek, az egészen kicsitől (hogyan szólunk egy főúrhoz) a legnagyobbakig (megöljük-e a főurat). És ezek a választások nem azonnal, hanem szépen lassan érvényesülnek, elég messzire a döntés pillanatától ahhoz, hogy már ne tudjunk visszatölteni. Ez a Witcher 3 esetén azt fogja jelenteni, hogy míg szabadon garázdálkodunk a töltésmentes, gigantikus világban (mely a Skyrimnél is nagyobb lesz), a bárhol, bármilyen formában ránk törő mellékküldetések, valamint a főküldetések teljesítésével, az NPC-k kifaggatásával, stb. harminchatféle befejezést hozhatunk össze, amely az egész világra kihat. Megjelenés: sajnos csak 2014, de addig legalább van idő gépet fejleszteni, új konzolt venni Platformok: PC, Playstation 4, Xbox One – már ha addig megjelenik Lengyelországban is… http://www.youtube.com/watch?v=XpcjUkG2FI4  
Batman: Arkham Origin
A Rocksteady Studiost leváltotta a Warner Brothers Games Montreal, az Arkham Asylum és Arkham City idejéből pedig a múltba utazunk, hogy ott átélhessük Batman első igazán komoly éjszakáját, miközben bejárhatjuk egész Gotham City-t. Az előző két Batman-játék véleményem szerint olyan lett, mint a moziban a The Dark Knight-trilógia: megmutatta, hogy lehet képregényhősökkel is kiváló játékot csinálni. Az Originnel kapcsolatban viszont a fejlesztőváltás miatt vannak félelmek, de az előjelek biztatóak. A sztori szerint hősünk ugyan egy ideje denevért játszik, de még nem olyan tapasztalt bőregér, mint az Asylum/City idején. Viszont már elég borsot tört a rosszfiúk orra alá ahhoz, hogy a Gothamot uraló Black Mask megelégelje hőstetteit és vérdíjat tűzön ki hegyesfülü kobakjára. Nyolc legendás gonosztevőt bíz meg azzal, hogy lecsapják a denevért, lehetőleg egyetlen éjszaka folyamán. Hogy ki a nyolc csirkefogó, azt nem árulták el a Warner emberei, de az előzetesek alapján számíthatunk Black Mask mellett Deathstroke-ra, Deadshotra, Killer Crockra, Scarecrowra, Bane-re és természetesen a mindig vidám Jokerra. Repertoárunkban benne lesz minden Bat-kütyü, persze még durva, kezdetleges kivitelben, sőt, gyorsutazásra megkapjuk a Batwinget is (irányítani azért nem tudjuk majd). Természetesen megmarad két acélöklünk (a harcrendszer nem változik, csak újabb kombók kerülnek be) és köpenyünk is. Minderről meggyőződhetünk az E3 alkalmával prezentál játékmenet videóban. Megjelenés: 2013. október 25. Platformok: PC, Playstation 3, Xbox 360, Wii U. http://www.youtube.com/watch?v=A_ajUQ5hQ9I http://www.youtube.com/watch?v=qe88pKGHors  
Dragon Age 3: Inqusition
Az Dragon Age: Origins elég jól sikerült ahhoz, hogy az ember várja a folytatást. A Dragon Age 2 elég rosszul sikerült ahhoz, hogy az ember félve várja a folytatást. Ugyan biztató előjel, hogy ezúttal az EA nem hajtja ostorral a Bioware csapatát, mint ahogy tette azt azelőtt, és az sem utolsó, hogy ezúttal nem dolgoznak párhuzamban két másik játékon (akkoriban ugye készült még a Star Wars: The Old Republic és a Mass Effect 3). Szóval talán most lesz idejük és energiájuk egy olyan játék összerakására, ami nem egy maroknyi, de még így is önismétlő helyszínre korlátozódik. Az E3-on nem mutattak sokat, egyelőre csak egy előzetest kapunk, amiben megcsodálhatjuk a vadiúj (na jó, nem vadi, csak új, már a Battlefield 4 alatt is ez duruzsol) Frostbite 3 motort (ami majd a következő Mass Effectet is hatja). Valamint láthatunk néhány ismerőst, köztük az első rész legemlékezetesebb karakterét, Morrigant (akit újra Claudia Balck – alias Vala Mal Doran alais Aeryn Sun – szólaltat meg). (A mai nap derült ki, hogy az EA elhagyta a 3-as számot a címből, hogy ezzel is azt sugallják: ez egy önálló játék. Őőőő… Ha ők mondják?) Megjelenés: 2014. Platformok: másra nem is, mint PC, Playstation 4, Xbox One http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=YYpHBeegL40  
Assassin’s Creed 4: Black Flag
Szám szerint a negyedik, valójában már a hatodik teljes értékű Assassin’s Creed játék érkezik meg a Black Flag képében. Tulajdonképen erről nem sok mindent lehet írni, aki már játszott egy Assassin’s Creeddel, az elég jól képben van. Hősünk az Assassin rend tagja, akik évszázados harcot vívnak a Templomosokkal, akik meg valami földönkívüli csodakütyüt (az Éden Almája) akarnak megkaparintani. A célért az Animus nevű géppel rendre visszafejtik a nyakon csípett Assassinok genetikai emlékeit, hogy ezeken keresztül jussanak el az áhított gyümölcsig. A Black Flag valószínűleg nem fog szorosan eme sztorivázhoz kapcsolódni, legalábbis az új orgyilkosunk, Edward Kenway kapitány nem az előző részek Desmondjának a felmenője. De mégis van némi kapcsolat, hiszen Edward annak a Haytham Kenway-nak a nagyapja, aki a harmadik részben annyi borsot tört Ratonhnhaké:ton (gezunthait!) orra alá. Edward papa viszont erről mit sem tudhat, unokája még tíz éves sem volt, amikor beadta a kulcsot, így azt sem érhette meg a jó Assassin, hogy utódja Templomosnak állt. Na, mindegy, aktuális köpenyesünk csak másodállásban orgyilkol, főállásban kalóz, tehát máris leszűrhető, hogy a játék az Assassin’s Creed 3 legjobb eleme, a hajókázás köré épül. Aztán meg úgyis jönnek a Templomosok, és csinálhatjuk azt, amit az öt előző részben, és az ezt követő legalább kettőben fogunk is még, merthogy az EA már bejelentette az ötödik és hatodik etapot. Persze nem biztos, hogy ténylegesen 5. és 6. részek lesznek, hanem csak olyanok, mint a Brotherhood és a Revelations, de ez a lényegen mit sem változtat: lesz még pár Assassin’s Creed… Az E3 alkalmával inkább a játékmenetet erőltették a fiúk, nem mintha olyan hű de nagy változás lenne az előző részekhez képest. Úgyhogy ezzel vissza is tértünk a kezdő sorokhoz: aki már játszott egy Assassin’s Creeddel, az elég jól képben van. No, most látom, még is jó sokat írtam. Megjelenés: 2013. november 1. előző generációs konzolok, 2013 Q4 PC és next-gen Platformok: kiszórják majdnem mindenre: PC, Playstation 4, Playstation 3, Xbox 360, Wii U http://www.youtube.com/watch?v=hgEckOCOt_c http://www.youtube.com/watch?v=yzdarWf6orA  
Mirror’s Edge
A DICE a Battlefield 4 marketinggépezetének olajozása és a Star Wars Battlefront bejelentése mellett előrukkolt még valamivel az E3-on: a Mirror’s Edge folytatásával… azaz, sicc! Nem is folytatás lesz az, inkább reboot, mert ahogy a Battlefront, úgy ez sem tartalmaz számot. A 2009-ben megjelent előző rész vagy változat a maga nemében formabontó volt, hiszen az Assassin’s Creedekre jellemző háztetők és falak közti ugrabugrát FPS-nézetben hozta el, ráadásul a játék kategóriájához képest barátságosnak számított, mert Faith bőrébe bújva nem kellett embertömegeket sírba küldenünk. Az új rész bejelentésével párhuzamban csak egy előzetest kaptunk az E3-on, mást nemigen, de már ebből látszik, hogy ezúttal is a futár Faith-et irányíthatjuk, marad az FPS nézet, a különleges, fehéres, steril látványvilág és persze a lőfegyvermentes ugrabugra. Meg még annyit ígértek a készítők, hogy nem előre meghatározott utakat kell majd bejárnunk, hanem – az AC-hez hasonlóan – teljesen nyitott lesz a világ. Megjelenés: egyszer csak, váratlan. Platformok: mivel next-gen a javából, PC, Playstation 4 és Xbox One. http://www.youtube.com/watch?v=u6PXba8X6N8  
Mad Max
Miközben Hollywoodban készül a Mad Max remake, a képernyőre is átköltözik a közúti rendtevő, méghozzá az Avalanche Studios boszorkánykonyhájában készülő, nyitott világú, GTA-Fallout 3 egyveleg képében. Ennél többet viszont egyelőre nemigen tudni, illetve még annyit, hogy nem lesz multi. Az E3-ra is csak egy hangulatkeltő előzetes került ki, bár igaz, ami igaz, az csak úgy csöpög a Mad Max feelingtől. Megjelenés: 2014. valamikor. Platformok: mindenre, amire csak lehet, PC, Playstation 3, Playstation 4, Xbox 360, Xbox One. http://www.youtube.com/watch?v=VBpDO45cJms  
Destiny
A Halo-trilógiát jegyző Bungie sokáig titokban fejlesztgette a játékot, amiről egy ideig azt pletykálták, hogy Titan a címe. Ez, mint kiderült az E3-on, nem igaz, a címe ugyanis Destiny, és RPG elemekkel fűszerezett online lövölde lesz. A sztori szerint hétszáz évvel ezután az űrbe kirajzott emberiség végül így is a kihalás szélére sodródott és visszaszorult a Földre. A maroknyi ember a Travelers nevű gigantikus, gömb alakú űrhajó védelme alatt – mely anno lehetővé tette a csillagok elérését – tengeti mindennapjait az elnéptelenedett bolygón. Az egykor dicső birodalmat elpusztító eseményre egyszerűen csak Összeomlásként hivatkoznak, ám hogy mi volt ez, arra már senki sem emlékszik. Az utolsó várost a Földön az Őrzők védik, a Travelersből nyert rejtélyes képességeikkel. A karakterközpontú játékban a város falain kívüli veszélyes senki földjén kalandozhatunk, illetve egyes pletykák szerint meglátogathatjuk majd a még veszélyesebb Holdat, Marsot és Vénuszt. Ellenfeleink az emberiség kiirtásán fáradozó idegen faj, a Bukottak lesznek, akik háromféle formában (Dregek, Vandalok és a Cabalok) jelennek majd meg, mi pedig különböző kasztú hősök bőrébe bújva küzdhetünk meg velük. Megjelenés: 2014-ben várható. Platformok: Playstation 3, Playstation 4, Xbox 360, Xbox One és PC… Na, nem, PC nem, ne álmodozzunk. Talán majd egyszer, vagy akkor sem. http://www.youtube.com/watch?v=y2Jx5__c1lY http://www.youtube.com/watch?v=WBNdrJMwrkc  
BEYOND: Two Souls
A zseniális Fahrenheit és a kiváló Heavy Rain után a Quantic Dream új játékkal rukkol elő, ez lesz a BEYOND: Two Souls. A játék elődjeihez hasonlóan erősen történet orientált, mozis élményt biztosít majd, melyben egy fiatal lány, az Ellen Page (X-men: Az ellenállás vége, Eredet) által megformált Jodie Holmes kalandjait élhetjük át. A történet szerint Jodie-hoz hozzákapcsolódott egy túlvilági entitás, Aiden, aki körül a cselekmény bonyolódik. A lányt segíti majd egy, a kormánynak dolgozó tudós, Nathan Dawkins, akit Willem Dafoe (John Carter, Pókember) kelt majd életre. A készítők szerint a sztori főleg a halál utáni élettel foglalkozik majd. A BEYOND: Two Souls legnagyobb erénye az atmoszféra, melyet a kiváló grafika varázsol majd moziszerűvé. Olyannyira, hogy Ellen Page és Willem Dafoe nemcsak hangjukat, hanem arcukat és színészi játékukat is átadják karaktereiknek, mintha tényleg filmet készítettek volna – ezt a fejlett motion capture technológia teszi lehetővé. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a játékmenet a háttérbe szorul. Megjelenés: 2013. október 11. Platformok: Playstation 3, csak és kizárólag. http://www.youtube.com/watch?v=UI2Y5gsE0d0 http://www.youtube.com/watch?v=QC_u6waRi-w  
inFAMOUS: Second Son
Delsin Rowe egy átlagos 24 éves srác. Bulizik, csajozik, a haverokkal lóg, és amikor éppen nem ezt csinálja, akkor a város falait mázolja össze graffitivel. Azonban ez a gondtalan élet csak addig tart, míg rá nem ébred, hogy az első két rész főhőséhez, Cole MacGrath-hoz hasonlóan ő is egy Conduit, azaz egy természetfeletti képességekkel felruházott egyén, született Superman. Persze ebben a világban a szuper képességeknek van egy olyan átka, hogy az egyszeri emberek nem igazán tolerálják létüket. A kormány ki szeretné irtani az ilyen bioterroristáknak titulált teremtményeket, sőt, eme epizód kezdetére már kis híján sikerrel járt. Úgyhogy Delsinen a sor, hogy megmentse faját és megváltsa világát, ehhez pedig szuper képessége pont jól jön. Mert Delsin nem másra képes, mint a többi Conduit erejének lemásolására, ami azt jelenti, hogy a szabadon bejárható területtel megáldott játékban rengeteg – bár a különlegesebbeket nehezebben megszerezhető – képességre tehetünk szert. Uralhatjuk a füstöt, a jeget, az elektromosságot, akár egymagunk lehetünk a komplett X-men. A másik csábító része a játéknak a döntési lehetőség. Lehetünk hősök, aki mellett Superman nyugdíjba vonulhat, vagy gonoszok, akinek lábai elé borul még Zod tábornok is. Vagyis küldetéseinket megoldhatjuk az ártatlan életeket megóvva (így nehezebb lesz), vagy mindent és mindenkit elpusztítva (így meg szórakoztatóbb). Megjelenés: 2014. első negyedévében várható. Platformok: sajnos csak Playstation 4-esen jő el hozzánk a szuperhősök kora. http://www.youtube.com/watch?v=MlNfJvFnzc8 http://www.youtube.com/watch?v=u3-KOq-ru9A  
Halo 5
Igen, lesz új Halo is, lépjünk szépen tovább. Na, jó, ne rohanjunk annyira. Az ötödik etapot már a Halo 4 befejezése előtt elkezdték fejleszteni, és most… Ősszintén szólva, nem tudni, hol jár, mert az E3-on is csak egy előre renderelt, bár hangulatos videót mutattak be, amiben a viharvert Master Chief köpeny alá bújva (egy hermetikusan zárt páncélt minek köpenybe bújtatni?) néz szembe valamiféle idegen hajóval. Nagyon bad ass, de egyelőre ennyivel kell beérnünk. Bár nem kapcsolódik szorosan az E3 eseményéhez, azért érdemes megemlíteni, hogy a Halo 2 óta először visszatér a Halo-széria a PC-re, méghozzá egy „nézd a búrám felülről” lövölde képében. Ez lesz majd a Halo: Spartan Assault. Hogy miért olyan lányeges egy egyszeri árkád játék megjelenése? Mert reményt adhat. Talán a Microsoftnak végre eszébe jut, hogy a PC is létezik, mint platform – elvégre csak azon szedte meg magát a ”Társaság” –, így esetleg, ha a Nap megfelelő szögben süt le az égről és a csillagok is szerencsésen együtt állnak, a Halo 5, uram bocsá’, az eddig megjelent Halokat is átportolják. Oké, kongassátok meg a harangot, hadd ébredjek föl. Megjelenés: ahogy a Duke Nuken Forever készítői megfogalmazták nagy bölcsen: amikor elkészül. Platformok: háló, ez egy Halo, mi más lehetne, mint Xbox One? http://www.youtube.com/watch?v=9fEKcOK8gno  
TitanFall
Az E3-ra a Respawn Entertainment fejlesztésében épülgető TitanFall előzetessel és játékmenetet bemutató videóval is kiült. A Call of Duty-széria felét jegyző Infinity Ward egykori alkalmazottainak – akik jó nagy hűhóval hagyták ott az Activisiont és pártolták át az EA-hoz – új programja egy többjátékos módra kihegyezett lövölde. De nem akármilyen piff-puff lesz ám itt kérem, hanem olyan, amiben a kis bakter nekimehet a nagy mechának. Bázony! A Respawn az elsőként az E3-on bemutatott TitanFall-lal szeretnék újraértelmezni a multiplayer-csitt-csatt-dirr-durr élményt. Egyszemélyes játékmódot ne is várjatok, az nincs, mint ahogy a történet is csak alibiből került bele. Eszerint egy távoli rendszerben az Interstellar Manufacturing Corporation és a Militia vívja hosszú és kegyetlen csatáját, ami… Ami ezzel össze is van foglalva. Pont. De kit érdekel a történet, ha toronyház magas mechákkal apríthatja a másikat, vagy apríthatjuk fel a földön állva a torony magas mechákat, vagy éppen koordinálhatjuk azok mozgását célirányos parancsokkal. Mert bizony a TitanFall ezt ajánlja. Megjelenés: ha minden jól megy, valamikor 2014 tavaszán próbálhatjuk ki ezt a maga módján egyedülálló játékot. Ha nem, nos, akkor később, mikor máskor? Platformok: Playstation 4, Xbox One és meglepő mód, PC. http://www.youtube.com/watch?v=T9XEBnWqZnE http://www.youtube.com/watch?v=1t11klyI91g  
The Dark Sorcerer
Ilyen is lesz, és fantasy lesz. És ennyit tudni róla így az E3 alapján. Kaptunk egy vicces videót, aztán szevasz, tavasz. Ja, a Quantic Dream fejleszti, aminek a fentebb vesézett BEYOND: Two Souls-t is köszönhetjük. Na de aztán tényleg ennyi minden infó. Megjelenés: hát őőőőő… Platformok: őőőő… a Sony prezentálta, így tippre PS4, azon túl meg… őőő… http://www.youtube.com/watch?v=BqeuHGESZBA  
The Order 1886
A Santa Monica Studios új programjáról sem tudtunk meg sokat az E3-on. Az alant látható videó a játék motorjával készült, tehát a látványra nem lehet majd panaszunk. Annyit még leszűrhetünk az előzetesből, hogy egy viktoriánus korabeli steampunk alkotásról lesz szó, amiben szörnyekre lövöldözhetünk majd egy titkos rend tagjaikén. Ennyi. Hogy FPS vagy TPS, RPG vagy akció, MMO vagy single játék lesz-é, arról nem szólt a fáma a Sony konferenciáján. Megjelenés: egyszer csak majd nagyon hirtelen. Platformok: a Sony mutatta be, így a PS4 garantált, a többire meg megadja a mindent tudó jövő a választ. http://www.youtube.com/watch?v=1fNa55oZSsY  
Final Fantasy 15
Ez a játék a karrierjét Final Fantasy Versus 13 néven kezdte . Még a 2006-os E3-on mutatták be először (igen, azon, amelyiken a PS3-at is), azóta átkeresztelték Final Fantasy 15-re. Az 1987 óta futó széria (momentán cakumpakk 56 játékot számol a sorozat) következő darabjában egy birodalom örökösének történetét kalapálhatjuk végig, ezúttal egy földhözragadtabb világban – na nem kell a mágia és szörnyek hiányától rettegni, csak annyiról van szó, hogy több lesz a technika. Hogy aztán ennek a világnak mi köze lesz a Final Fantasy Versus 13 világához, az jó kérdés, hiszen eredetileg abban játszódott volna, és a videóban feltűnik egy ellenfél belőle. A Final Fantasy 15 vetélytársaihoz képest kicsit… sicc!… nagyon csúnyácsak, a prezentáción akadt is – a videóban is látható –, meglátszik rajta a hét évnyi fejlesztési idő és a tény, hogy ezt bizony a PS3 egyik korai címének szánták. Egy egész konzolgeneráció késést pedig nem lehet a szőnyeg alá söpörni, még úgy sem, hogy a játék igen pörgősnek és akciódúsnak tűnik. A harcrendszer marad a 13-ból megszeretett vagy megutált valós idejű klikk-klikk-klikk, de azért nem megy át akciójátékba, marad RPG, vagyis tápolhatunk, tárgyakat kombinálhatunk, varázsolhatunk, meg jó sokat dumálhatunk. Megjelenés: 2014. valamelyik napján. De lehet, hogy látjuk még a PS5 bemutatóján is… Platformok: fülig next-gen cím, így Playstation 3-ra és Xbox One-ra. http://www.youtube.com/watch?v=P3xKbPooKAo http://www.youtube.com/watch?v=LBilT83Uq4A  
Tom Clancy’s The Division
Bár a Tom Clancy’s játékoknak csak annyi köze van a mesterhez, hogy a nevét adja a címekhez, ez azok értékéből semmit sem von le, és az írózseninek sem kell szégyenkeznie, hogy ilyen módon tesz szert némi költőpénzre. A Tom Clancy’s játékok ugyanis legtöbbször jól sikerülnek (a szabályerősítő kivételek az olyan fércművek, mint a Rainbow Six: Lockdown). Ilyen játéknak ígérkezik a The Division is, amelyet az Ubisoft az E3-on jelentett be. A játék – sajnos – MMORPG lesz. Azért sajnos, mert igen látványos, már a videóról is beszippantó programról van szó, a háttértörténete pedig baromira érdekes. E szerint terroristák egy csoportja úgy döntött, az USA gazdaságát nem tornyok lebontásával, hanem a pénz megfertőzésével teszi taccsra. Azaz vírussal fertőzik meg a bankjegyeket, ezzel szépen ki is vonják a képletből az amerikai gazdaság legfontosabb elemét: az USA lakosságát. Puff, az egykori világhatalom posztapokaliptikus világgá alakul, ahol a kevés túlélő véget nem érő háborút folytat a megmaradt erőforrásokért. Mi egy ilyen utcai harcost alakítunk majd, aki társaival és a megmaradt ultramodern technológiával küzd a túlélésért, na meg azért, hogy megválaszolja a nagy kérdéseket: ki tette, miért tette, hogy tette? A játékmenet TPS, a harcrendszer valós idejű, a fedezékrendszer a Gears of War alkotta dinamikus módon kivitelezett, és ismerve az elődöket, valószínűleg nagy szerep jut majd a csapattagok együttműködésének, a taktikázásnak. Társainkat és ellenfeleinket természetesen más játékosok alakítják majd. Megjelenés: előbb-utóbb. Platformok: Exbox Ván és Pléjsztésön Fór. http://www.youtube.com/watch?v=b8LLVLJd-WM http://www.youtube.com/watch?v=EWJD8DMasCU  
Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain
Sneak bácsi is visszatér, és a látványra az E3-as játékmenet videó alapján itt sem lesz panasz. De alapjában véve a játékmenetre sem. Az enyhe Assassin’s Creed érzést keltő tájon szabadon kóricálhatunk, lóról autóba ugorva, valós időben változó időjárási körülmények között. Kihasználva új rejtőzködési képességeinket elosonhatunk ellenfeleink mellett, szabadon választhatjuk meg beszivárgási stratégiánkat, hogy aztán látványosan kalapáljuk el, vágjuk fel vagy lőjük le ellenfeleinket célunkhoz közeledve. Egy szóval, Solid Snake látványosabban, dinamikusabban és élvezetesebben küzdhet, mint valaha. Kommentjeit pedig Kiefer „Jack Bauer” Sutherland hangján élvezhetjük. Megjelenés: 2014-nél előbb nem igazán várható. Platformok: sajnos most sem kell attól félnünk, hogy PC-re jön, de elérhető lesz Xbox 360-on, Xbox One-on, Playstation 3-on és 4-en. http://www.youtube.com/watch?v=g3fWCNPo7sI  
Dead Rising 3
Lesznek benne zombik, ráadásul jó sok. A jó sokat pedig úgy értsd, hogy a The Walking Dead legsűrűbben benépesített utcája is smafu. Az E3-on bemutatott játék főhőse Nick Ramos lesz, aki tíz évvel a második rész után szeretne kikerülni Los Perdidosból, mert a hely már nem teljesen biztonságos. Na, nem a lakók miatt, a zombikat egész jól kordába tudja tartani instant szerelt fegyvereivel. Azért szeretné máshová bejelenteni tartózkodási helyét, mert a hadsereg úgy döntött, tíz év után már érdemes lesz lenullázni egy zombilakta várost, addigra csak átváltozott mindenki, így nem kell járulékos veszteségekkel számolni. Na jó, kicsit túloztam, Nicknek a csoszogó hullákkal is elég sok baja lehet, ugyanis míg az előző részekben inkább csak szórakoztató elemként voltak jelen élőholt szomszédjaink, itt már komoly veszélyforrást jelentenek. A Capcom Vancouver agyat adott nekik, így elkezdenek majd kommunikálni egymással, s ahogy csapatba verődnek, nekiállnak bekeríteni, a földre dönteni és felzabálni. Egy-egy ilyen horda akár 3000(!!!) fősre is dagadhat, amin már csak úgy autóval sem vágtázhatunk át, mert bezony ezek így ebben a formában nagy tömeget adnak majd ki, ami megfoghat egy kamiont is. Ennek megfelelően sokszor kell majd inkább elhajítani az olyan fegyvereket, mint a láncfűrésszel kombinált rotációs kapa, vagy a fűnyíróval egybeépített, dinamitot dobáló teniszlabda adagoló, és hasznosabb lesz a nyakunkba kapni a lábunkat, mielőtt a zombik kapják az ő nyakukba a mi futóművünket. Lesz Kineckt és SmartGlass támogatás is, ami kevéske, de jól használható extrával, meg néhány új élménnyel gazdagíthatja a népet, például ha hangoskodunk, a Kinect ránk küldi a zomnbihordát a játékban. Megjelenés: még idén várható. Platformok: Xbox One csak és kizárólag. http://www.youtube.com/watch?v=gLPKIW81wNA http://www.youtube.com/watch?v=3FjPhjh8oJU  
Quantum Break
Az E3-on bemutatott időutazós, időmanipulálós játék a Defiance MMO mintáján halad tovább és maximálisan ki szeretné használni az Xbox One TV-nézős képességeit. Azaz egy olyan játék jelenik meg a képében, ami szorosan kapcsolódik majd az azonos című sorozathoz. A Remedy új szintre akarja emelni a játszás és a tévézés élményét, ezért minden eddiginél szorosabb kapcsolatot hoz létre a két médium között. Technikailag a Quantum Break játék végigjátszhatatlan a sorozat nélkül, és a sorozat érthetetlen lesz a játék nélkül. A programban elért különböző döntési pontok befolyásolják, melyik epizódot nézhetjük meg, és az abban látott dolgok segítségével juthatunk tovább a játék következő részéhez. A történet kezdetén egy félresikerült időutazási kísérlet okán az idő megbolondul. Ennek köszönhetően három ember, akik részt vettek a kísérletben, különleges képességekre tesznek szert. Jack Joyce, és Beth Wilder lesznek a jófiúk, Paul Serene pedig a főgonosz, a Monarch nevű szervezet feje, s természetesen ők játsszák mindkét médium főszereplőit. Az E3-on ennél többet (illetve ennyit sem, a kapcsolódást csak nemrég tisztázták) nem tudtunk meg, de a trailer legalább látványos. Megjelenés: valamikor 2014-ben. Platformok: Xbox One kizárólagosan. http://www.youtube.com/watch?v=E087GDdXYl4  
Sunset Overdrive
Az E3-ra kicibált játék egy többjátékos módra kihegyezett lövöldözős akció-kaland egyveleg lesz, melynek világát a közönség formálja majd. Hogy hogyan? Passz! De ez azt jelenti a fejlesztők szerint, hogy a nyílt világú, rajzfilmszerű látvánnyal operáló programban minden nap új élményt kapunk, ráadásul a legelborultabb fajtából. Az előzetes erre kellemesen rá is világít, annak ellenére, hogy nem játékmenetet prezentál. Megjelenés: valamikor egy napsütéses reggelen… vagy borúson… Platformok: Xbox One exkluzív http://www.youtube.com/watch?v=FqJdZQPBDF0  
Project Spark
AZ E3 másik elborult játéka a Project Spark volt, ami újszerű módon próbálja megnyerni a játékosok csücskének szívét. Azaz úgy szabhatjuk majd át a program világát, ahogy azt úri kedvünk tartja. Ezt részben a SmartGlass, részben a Kinect teszi majd lehetővé. A lenti videóban meg is tekinthetjük, hogyan fog ez a gyakorlatban működni, ám ezen kívül sok mást nemigen tudhattunk meg. Megjelenés: majd csak megjelenik. Platformok: Xbox és a fene tudja még mi, ha lesz egyáltalán más. http://www.youtube.com/watch?v=m37sVEgJrOA Hát ennyi. Sci-fis és fanatsy-s mércével azt kell mondjam, lesz mit várni az elkövetkezendő esztendőben, esztendőkben. Jönnek újak, visszatérnek régi ismerősök új köntösben, folytatódnak a félbehagyott történetek. Ráadásul itt az Xbox One és a Playstation 4 is, és a kutya tudja, melyik nyeri a konzolháború legújabb csatáját. A PS4 sokáig vezetett, de amióta a Microsoft engedett a szorításon, szépen felzárkózott. Kellemes meglepetés a sok PC-re is bejelentett cím, látszik, hogy a next-gen konzolokkal már felveheti a versenyt, mint játékplatform, sőt, az igazi erőművek már kenterbe is verik azokat.]]>