Az Átjáró Napi 2. Magyar Képregényfesztivál szakmai programjai közé tartozott a kelet-európai képregénykiadás helyzetéről szóló kerekasztal-beszélgetés. Ezen Dodo Nita, a romániai képregényszövetség elnöke beszélt a műfaj romániai történéseiről, megítéléséről.

Az előzetes programtól eltérően az előadáson nem vett részt a Képregényfesztivál díszvendége, Aleksandar Zograf, így a szerbiai kitekintés kimaradt a beszélgetésből. A romániai helyzettel kapcsolatban Dodo Nita elmondta: keleti szomszédunknál a kommunizmus bukása előtt csak néhány témakörben lehetett képregényt megjelentetni – történelmi, mozgalmi, sci-fi és állatos füzetek láthattak napvilágot. A rendszerváltást megelőzően egyébként a német nyelvű Mosaik című kiadvány volt az egyik legelterjedtebb a műfaj kedvelői körében, ez a kiadvány az akkori NDK-ból származott.

1990 után természetesen bővült a kínálat. A Ceausescu-rezsim bukását követően minden nagyvárosban legalább egy képregénykiadó kezdett el működni. Addig elnyomott szerzők is megjelentethették műveiket, így hamar felpezsdült a képregény-élet.

„Megjelentek a keresztény-, a rock-, a ninja- és erotikus képregények is” – mondta a romániai képregényszövetség elnöke. Természetesen odaát is divatosnak számítottak a Walt Disney, az Asterix és Flinstones-füzetek és a világon mindenütt jól ismert szuperhősök – Batman, Superman, Pókember –  kalandjainak különböző változatai. Azonban a gazdasági nehézségeknek, a 300%-os inflációnak köszönhetően a kiadók többsége pár éven belül tönkrement.

Dodo Nita kifejtette, a román rajzolók nagy része külföldön kereste, keresi boldogulását. Sokan közülük azonban nem tudnak csak a képregényrajzolásból megélni, így a rajzfilm, a reklám, vagy a karikatúrakészítés területén próbálnak meg érvényesülni.

Romániában is fesztiválokkal igyekeznek kiszolgálni az érdeklődőket és újabb híveket toborozni a műfajnak. Az rajzolói utánpótlás segítésére a legjobb 18 éven aluli tehetségeket külön is díjazzák. Keleti szomszédunknál a képregény műfajához nem tartozik semmilyen előítélet – hasonlította össze az ottani helyzetet a magyarországi megítéléssel Dodo Nita.

Romániában elég drágának számít egy-egy képregény-kiadvány, ám akinek van pénze az áldoz rá, akinek pedig nincs, az sem szólja le a műfajt. Az elnök meglátása szerint náluk is a külföldi trendekkel együtt változnak a képregények. Míg azonban 1990 előtt a francia kiadványok jelentették az etalont, addig manapság az amerikai képregények adják a követendő példát.

A 2. Magyar Képregényfesztivállal kapcsolatos benyomásaira kitérve Dodo Nita kijelentette: meglepődött, hogy milyen sok kiadó képviselteti magát, mert Romániában kevesebb ilyen szerveződés működik. Ezenkívül úgy látja, a célközönség is más a két országban. Míg a Millenáris Teátrumban főként fiatalokkal találkozott, addig Romániában inkább a gyerekek és az idősek érdeklődnek a képregények iránt. Kapcsolódó anyagok:
Képregényfesztivál: a közönség igent mondott a műfajra
Megnyílt a Képregény Akadémia kiállítása 
Sajtótájékoztató a képregényvesztiválról – újdonságok Kapcsolódó fórumok: 
Képregényfesztivál, anime találkozó  

]]>