Október második felében éri el a Földet, az Orionidák meteorraj, amit idén kedvező körülmények között vehetnek szemügyre a megfigyelők. Az átlagnál erősebb észlelési maximum 2009 október 21-én lesz, de előtte és utána egyaránt szép “csillaghullásban” lehet gyönyörködni éjjelente. A megfigyelésre az éjfél utáni órák a legalkalmasabbak. A meteorraj a Halley-üstökösből származik, vagyis amikor egy orionida-meteor ég el a légkörben, valójában a Halley-üstökös egy darabját látjuk megsemmisülni. A raj tavaszi párja a májusi Éta Aquaridák, az üstökös pályája ugyanis kétszer is metszi a földpályát.  A rajt 1839-ben fedezte fel Edward C. Herrick, de csak egy 1911-es tanulmány vetette fel az Éta Aquaridákkal való kapcsolatát. Mivel a Halley-üstökös retrográd irányba kering, a meteorokat is “szemből kapjuk, így légkörbe érkezési sebességük igen nagy, átlagosan 66 kilométer másodpercenként – olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján. Emellett október első felében mind a hét nagybolygó – a Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és a Neptunusz – egyszerre lesz megfigyelhető az égbolton. További érdekesség, hogy október 30-án este több mint másfél órán át Jupiter két holdja – az Ió és a Ganümédesz árnyéka is megfigyelhető lesz a bolygó korongján. A koránkelőket a Titán, a Szaturnusz holdja jutalmazza érdekes fogyatkozásaival. “Harminc éve nem fordult elő, hogy hazánkból megfigyelhetők legyenek a Titán fogyatkozásai, hiszen 1995-ben minden esemény nappalra esett. Most azonban szerencsénk lesz, így a hajnali égen többféle jelenséget is megfigyelhetünk” – mutat rá a csillagászati hírportál.]]>