Halott Mennyasszony: [Miután végigüldözte Victort az erdőn] "És most megcsókolhatod a mennyasszonyt!"
Az Atya (Tim Burton), a Fiú (Johnny Depp) és a Szentlélek (Helena Bohnam Carter) nevében, Corpse Bride. És ezzel Áment is mondhatunk egy újabb Karácsonyi lidércnyomásnak.
Persze az, hogy Burton újra a klasszikus stop-motionös animációs technológiával forgatott filmet, még nem kötelezi arra, hogy ismét egy hasonló klasszikust alkosson. A baj csak az, hogy túl sok a hasonlóság, ellenben kevés az újdonság.
A történet önmagában jópofa, de nem engem túl sok mozgásteret a rendezőnek. Victort (Depp) szülei, hozomány reményében, hozzá kívánják adni Victoriához. Miközben egy balul sikerült esküvői próba után a fiú az erdőben kóborol, véletlenül, mily nonszensz!, megkéri egy halott mennyasszony (Carter) kezét, aki magával ragadja a túlvilágra. Mit tegyen Victor, hogy visszajusson eredetileg neki szánt kedveséhez?
A film egy kedves, szellemes, de nem túl eredeti mese. Nagyon sok elem köszön vissza ránk Burton előző, azonos technikával készült filmjéből: az erdő, ahol a bonyodalmak kezdődnek, a halott kutya, dalok, túlvilág, stb.
Dicséretes, ahogy Burton stílusosan játszik a színekkel: az élők világa szürke, egyhangú, míg a túlvilág színes és abszurd módon életszagú. Ellenben a karakterek maguk nem elég eredetiek ahhoz, hogy megkedvelhessük őket a film egy és negyed órája alatt.
Burton elmaradhatatlan társa, Danny Elfman ezúttal nem alkotott olyan fülbemászó melódiákat, mint a Karácsonyi lidércnyomás esetében – leszámítva a zseniális bluest, amelyet a csontvázak nyomnak „odaát”. S hogy senki ne essen tévedésbe, sok rajongó bánatára, vannak ugyan benne dalok, de korántsem musicalről van szó. Az angolhangok nagyon jók – isten mentsen meg minket a szinkrontól! -, ami nem is meglepő, ha már a mellékszerepekben is olyan nevek vannak, mint Emily Watson, vagy a fantasy, horror, és science fiction műfaj örök nagyja, Christopher Lee. A film igazán egyetlen igazán komoly s egyszersmind legsúlyosabb hiányossága a vége. Most vagy Burton hollywoodiasodott el, vagy elfogyott a pénz… A bugyuta hullahumor és mindezek ellenére barátságos kis „animációs-horror-musical-gesamtkunstwerkről” van szó – hogy már-már nosztalgikus, Rúna magazinbeli kifejezéssel éljek –, amit Burton rajongóinak mindenképpen, de egy rövid kis kikapcsolódásra vágyóknak is ugyanúgy ajánlott. Finnis Everglot: [ahogy ámokfutásba kezdenek a holtak] Ha nagyapám látná ezt, forogna a sírjában.
Everglot Nagyapa: [saját életnagyságú portréja mellett állva egy üres pohárral a kezében] Ne haragudj, merre tartjátok a töményet?
Finnis Everglot, Maudeline: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!! Hazai bemutató: november 17. Kevin H. Twelve
]]>
A történet önmagában jópofa, de nem engem túl sok mozgásteret a rendezőnek. Victort (Depp) szülei, hozomány reményében, hozzá kívánják adni Victoriához. Miközben egy balul sikerült esküvői próba után a fiú az erdőben kóborol, véletlenül, mily nonszensz!, megkéri egy halott mennyasszony (Carter) kezét, aki magával ragadja a túlvilágra. Mit tegyen Victor, hogy visszajusson eredetileg neki szánt kedveséhez?
A film egy kedves, szellemes, de nem túl eredeti mese. Nagyon sok elem köszön vissza ránk Burton előző, azonos technikával készült filmjéből: az erdő, ahol a bonyodalmak kezdődnek, a halott kutya, dalok, túlvilág, stb.
Dicséretes, ahogy Burton stílusosan játszik a színekkel: az élők világa szürke, egyhangú, míg a túlvilág színes és abszurd módon életszagú. Ellenben a karakterek maguk nem elég eredetiek ahhoz, hogy megkedvelhessük őket a film egy és negyed órája alatt.Burton elmaradhatatlan társa, Danny Elfman ezúttal nem alkotott olyan fülbemászó melódiákat, mint a Karácsonyi lidércnyomás esetében – leszámítva a zseniális bluest, amelyet a csontvázak nyomnak „odaát”. S hogy senki ne essen tévedésbe, sok rajongó bánatára, vannak ugyan benne dalok, de korántsem musicalről van szó. Az angolhangok nagyon jók – isten mentsen meg minket a szinkrontól! -, ami nem is meglepő, ha már a mellékszerepekben is olyan nevek vannak, mint Emily Watson, vagy a fantasy, horror, és science fiction műfaj örök nagyja, Christopher Lee. A film igazán egyetlen igazán komoly s egyszersmind legsúlyosabb hiányossága a vége. Most vagy Burton hollywoodiasodott el, vagy elfogyott a pénz… A bugyuta hullahumor és mindezek ellenére barátságos kis „animációs-horror-musical-gesamtkunstwerkről” van szó – hogy már-már nosztalgikus, Rúna magazinbeli kifejezéssel éljek –, amit Burton rajongóinak mindenképpen, de egy rövid kis kikapcsolódásra vágyóknak is ugyanúgy ajánlott. Finnis Everglot: [ahogy ámokfutásba kezdenek a holtak] Ha nagyapám látná ezt, forogna a sírjában.
Everglot Nagyapa: [saját életnagyságú portréja mellett állva egy üres pohárral a kezében] Ne haragudj, merre tartjátok a töményet?
Finnis Everglot, Maudeline: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!! Hazai bemutató: november 17. Kevin H. Twelve
Kapcsolódó anyagok:
Kevin H. Twelve további kritikái:
