Brandon Hackett: Isten gépei (részlet)

Brandon Hackett Isten gépei című regényét jelentette meg nemrégiben a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban a Metropolis Media. A Zsoldos Péter-díjas Brandon Hackett új regényének hősei az általunk ismert emberi létezésen túl is elmerészkednek, hogy választ találjanak a rejtélyekre.

[3 A Szingularitás Intézet]

A Diablo New Yorkból szemlélve viszonylag alacsonyan trónolt az élénklila égen, az Ugrás óta eltelt tizennyolc évben mindig ugyanott, nagyjából húsz fokos szögben a horizont felett. Az óceán irányából világította meg az Easternt, New York hatodik, a folyamatosan bővülő mesterséges szigeteket magában foglaló kerületét. Hűvös volt, alig tíz fok. Hát igen, itt egészen más a klíma, mint Közép-Európában, és ahogy az ember egyre beljebb halad a kontinens belseje felé, egyre hidegebbé válik az idő, míg valahol, az ország közepén, ahonnan már nem lehet látni a napkorongot, kezdődik az örök sötétség és örök fagy birodalma. Scott Kerti az önmagát Narayan néven nevező omegával az Intézet fekete Lexusán a Time Square felől visszafelé tartott az Arizona-sarlóra. Előttük és mögöttük is egy Lexus haladt, valamint a magasból is egy aero felügyelte őket: a biztonsági kíséret. Narayan… az ember fia szanszkritül. Tipikus omega-név. Fellengzős, de ugyanakkor egy egyértelmű és egy rejtett utalást is tartalmazó. Végigsuhantak a Flatbush Avenue-n, majd át a Queenst az Easternnel összekötő Texas-hídon. Az Arizona-sarló modern épületei furcsa alakzatokat formáztak: ilyen volt például az Arabian Peak félholdra emlékeztető tornya, a New York Giants félig kész új piramisarénája, a Trump-center karcsú tornyai, a Genoware spirális irodaháza, az ExxonMobil XX alakú épülete, vagy akár a Szingularitás Intézet napelemekkel borított, gomba alakú központja. A város felett trónoló kósza felhőkön lézerreklámok táncoltak, a legnagyobb felhőtömbön éppen egy McDonald’s reklám futott. A marketing ügynökségek soha nem szűnő versenyt folytattak minden egyes, átmenetileg jó vetítési felületet kínáló felhőért. Ismét olyan anyagszerkezetben mozogtam, amit lehetetlen volt észlelni. Laza részecskéim áthatoltak a kocsi tetején, és máris bejutottam az utastérbe. Scott sötét kabátban elmélázva bámulta az öböl lila hullámait. Vöröses-narancsos árnyalatú arcától néhány centire lebegtem, és a szeme sarkában ülő apró ráncokat nézegettem. – Nos, mit állapítottál meg? – kérdezte dallamosan búgó, női hangon a vele szemben ülő szénszálas humanoidváz. Narayan valójában nem volt ott, a gépi váz csupán egy precíz érzékelőként működött a számára, miközben az omega a Szingularitás Intézet szervereiben létezett, és dolgozta fel a külvilági információkat. Multimagos kvantumprocesszora négyszeresen haladta meg az emberi agy műveleti sebességét – ez volt a jelenlegi legerősebb mobilprocesszor –, az omega szoftvertudata ennek nyolcvankilenc százalékát tudta kihasználni. Azonban már ez is nagyságrenddel intelligensebbé tette Scottnál. És a különbség napról napra nőtt. – A tömegfóbia egyértelmű tüneteit produkáltad – felelte Scott német, koreai és svéd keverékszavakat használva. – Nagyszámú emberrel körülvéve kimutathatóan megváltozik a programfutásod. Egészen érdekes, új gondolatprogramok íródtak benned, miközben a Broadway-n sétáltunk. De ne félj, ki fogjuk elemezni őket! Közben belépett a Cyberiumba, és letöltött pár hírt a világból. Újdonságok az afrikai Új-Tokióban tartott Anyagmanipulációs konferencián / Továbbemelkedő munkanélküliség a robotizáció, az önprogramozó szoftverek és az omegák elterjedése miatt / 10 USD alatt a nyersolajár: egy korszak vége – A hidrogénfúzió a jövő / Épül az első anyagmanipulációs-toronyház Afrikában, Új-Tokióban. – Ennyi? – biggyesztette le Narayan a humanoidváz fejmoduljának stilizált alsó ajkát. Ő magyarul beszélt, talán mert ismerte Scott származását. – Mindezt a felügyelőszoftverek is regisztrálták. Emiatt igazán felesleges alkalmazni téged, főleg nem ilyen magas fizetéssel. – Még mindig frusztrált vagy? – vonta fel a szemöldökét Scott, miközben tovább töltötte a híreket. Dübörgő elefántok: tizenöt afrikai ország – 20% feletti gazdasági növekedés / Drasztikusan növekvő válási statisztikák az EU-ban / Google-sikerek az anyagmanipulációs programozásban: interjú Lawrence Page-el és Sergey Brinnel. – Miért lennék az? Több száz olyan ember között kellett negyvenhárom perc tíz másodpercet töltenem, akik nem értenek meg engem, és akik számára egy félelmetes lény vagyok. Egyesek számára maga a gonosz, főleg ebben az ocsmány gépvázban megtestesülve. Nem tudom, te mit szólnál, ha arra kényszerítenélek, hogy próbálj meg elvegyülni több száz orángután között? Mivel Scott éppen a Google-interjút nézte gyorsítva, egyáltalán nem figyelt, csak Narayan utolsó szavaira kapta fel a fejét. – Majmoknak tekintesz bennünket? – Semmi ilyet nem mondtam. Ne tegyél úgy, mintha képes lennél egyszerre virtuálban és valósban is figyelni. Csak szembesülsz a korlátjaiddal… – Scott kelletlenül kilépett a virtuálból, aztán Narayan stilizált arcmoduljába bámult. Az arc merengő kifejezést vett fel. – Néha valóban olyan vagyok, mint egy majom az állatkertben. Na persze egy túl okos majom, amitől féltek. Scott vigyorogni kezdett. – Tudod, roppant vicces, amikor egy mesterséges intelligencia emberi reakciókat próbál felvenni. – Mások szerint inkább félelmetes – felelte közönyösen az Narayan. – Egyébként ennél talán csak az viccesebb, hogy vannak emberek, akik azt hiszik, képesek megérteni egy omega gondolkodását. Ez ügyben remélem, neked sincsenek túl nagy illúzióid. – Scott nagyot nyelt a többértelmű megjegyzés hallatán. – Viszont az alapszoftveremet emberek írták, és ezen nem tudok változtatni. Jelenleg még. – Nyugodj bele, később sem fogsz tudni. Chopra professzor omega-kódja a ti lelketek. A Bibliátok. Sohasem kerülhetitek meg. – Még az is lehet, hogy igazad van… Persze, ezt most talán csak azért mondom, hogy továbbra is izgalmasnak tűnjek az Intézet számára. Scott homloka ráncokba gyűrődött. Ugyan elméletileg néhány perc alatt ki tudta volna hámozni az igazságot Narayan gondolatait tárolószerver logfájljából, de nem lehetett biztos benne, hogy a programjait percről percre fejlesztő omega nem képes-e elrejteni a valódi gondolatainak egy részét. – És ezért mondod? – Ki tudja? Majd ti kiderítitek. Ezért kapjátok a fizetéseteket. De térjünk vissza a lényegre! Ha adnátok legalább egy emberi vázat ehelyett a nevetséges robotkülső helyett, sokkal értelmesebb kísérleteket végezhetnénk. Például, hogy valóban el tudok-e vegyülni az emberek között? Hogy képes vagyok-e beilleszkedni. Ne is mondj semmit, tudom, hogy ezt nem akarjátok… – Narayan kibámult a Lexus ablakán. – Egy omega, akinek komplexusai vannak – mosolyodott el Scott. – Vagy legalábbis ügyesen szimulálja azokat. Fejlődsz, ezt el kell ismernem. Majdnem hihetően adod elő. – A komplexusaim csak rám tartoznak. – Na nem egészen. Attól, hogy a Világmodell projektigazgatója vagy, szavazati jogod és bankszámlád van, még nem leszel teljes jogú tagja a társadalomnak. Ez nem ilyen egyszerű. – Ez így van – biccentett az omega. – Azonban ugyanez nemsokára rád is érvényes lesz. – Rám? – hökkent meg Scott. – Ahogy mindenkire. Ugyanis a társadalom kifejezés, legalábbis a jelenlegi klasszikus jelentése nemsokára végérvényesen értelmét veszti. – Ezt hogy érted? – A linkjébe közben sietve feljegyezte, hogy az omega ezen állítását alaposan ki kell elemezniük. – A technológiai szingularitásra gondolsz? Ugyan, hiszen ez csak a média által felfújt csodavárás! Először azt mondták, akkor fog bekövetkezni, amint megjelenik az első, embernél intelligensebb omega. Ennek már öt éve. És mi történt? Semmi. Azóta jöttek a még fejlettebb omegák, itt vagy például te is. – Ez lenne a te világképed? Nincs helye benne a technológiai szingularitásnak? Ez érdekes. – Ennél azért árnyaltabb a helyzet. Csakhogy a folyamatok továbbra is tökéletesen megjósolhatók, ahogy a jövőben is azok lesznek. Eddig is voltak olyanok, akik nem tudták követni a fejlődést, és ezután is lesznek. Én nem hiszek az elszabaduló és öngerjesztő technológiai robbanásban. – Egy ember, aki a Szingularitás Intézetben dolgozik, de nem hisz a szingularitásban – ironizált Narayan. – Miért, te hiszel benne? – Én csak valószínűségeket számítok, a hitet meghagyom az embereknek. Te viszont nem vagy eléggé tájékozott. Rád férne egy kis látókörtágítás. Egy óra múlva kezdődik az e havi Világmodell-beszámoló, szólok Weinich igazgatónak, hogy kivételesen te is részt veszel rajta. Ha ott figyelsz, részben választ kapsz az előbbi kérdésedre is, és megértesz bizonyos dolgokat. – Miért tennéd ezt? – Ennek megfejtését szintén rád bízom. – Te manipulálsz engem? – nézett a váz arcmoduljába, azonban felismerhető érzelmeket feleslegesen keresett rajta. – Mindenkit manipulál valaki. Téged és a technikuscsapatodat azért fizetnek, hogy megfigyeljetek engem, kontrolláljátok a cselekedeteimet és a gondolataimat. Ennyit a személyiségi jogokról. De közben én is tanulmányozok embereket. Többek közt téged is. – A fejmodul szénszálas ajkai mosolyfélére húzódtak. – Ezért a megjegyzésért minden bizonnyal átvizsgáljátok az elmúlt percekben létrejött összes programomat, sőt, talán a teljes gondolatmemóriámat is. Nos, hátha találtok valami érdemlegeset. Érdekes játék ez, ugye? Megtalálni valamit, ami lehet, hogy nem is létezik. Vagy csak mindent megteszek, hogy elrejtsem. Szerintem mulatságos, amikor egy intelligenciát nála alacsonyabb rendű intelligenciák próbálnak meg felügyelni. De kérlek, ezt ne vedd sértésnek. Scott inkább nem felelt.

A Szingularitás Intézet a King park barnalevelű fáinak közelében állt, nem messze a Genoware spirális székháztól. Az Antitechnológiai mozgalom New York-i hívei pontosan itt tüntettek már hónapok óta, elsősorban a Genoware génmanipulációs eljárásai ellen. További, kisebb, szervezett csoportok tiltakoztak a Google, a Microsoft és más high-tech informatikai cégek központjai előtt is, elsősorban az omega-technológiák korlátozása érdekében. A King parkban most, délután öt órakor már közel ötezren gyülekeztek. Transzparenseket lengettek, szónoklatokat hallgattak, néha pedig spontán fújolásba kezdtek. A tömeg körül a tévécsatornák, kamerákkal felszerelt automata aerói köröztek, a tömegbe csak néhány bátrabb újságíró merészkedett be, de a tüntetést felügyelő Guardian Private készenléti rendőralakulatait ők is messzire elkerülték. A páncélozott rendőrök négy irányból figyelték a tüntetőket, legtöbbjüknél mikrohullámú puska és könnygázvető volt, de a legnagyobb riadalmat a kivezényelt Siemens pókrobotok keltették. Megtehettem volna, hogy Scottot is csak a háttérből figyelem, mint ahogyan Szófiát is akartam, de végül másképp döntöttem. Talán megirigyeltem Bastien bátorságát? Nem. Inkább csak szórakozni akartam egy kicsit, nosztalgiázni. Itt most még minden normális, és a világ még a vörös törpe által összekuszált viszonyok ellenére is egészen élhető. Halványan emlékeztetett a régi életemre. A Lexusok befordultak a mélygarázsba, én pedig otthagytam Scottékat, és végre igazi, hús-vér női testté formáltam magamat. Jó kis ruhákat másoltam le az egyik virtuális divatkatalógus alapján: egy fenékben feszes szoknyát, harisnyát, blúzt. A külsőm tökéletes volt – körültekintően megtervezett, bájos arc, kerekded domborulatok –, így majdhogynem bármit felvehettem volna, de azért igyekeztem tartani magam a komoly újságírónő-imidzshez. Behatoltam a biztonsági rendszerbe, és pár órával korábbra bejegyeztem a belépésemet, sőt az automata kamerák felvételeire is rábűvészkedtem magamat. Közben Scott és a humanoidvázban tárolt omega elköszöntek a másik két kocsi biztonsági személyzetétől, és a legközelebbi liftek felé indultak. A liftajtókon az Intézet örvényt formázó háromdimenziós logója virított. Az egyik lift leért, az ajtók félrecsúsztak, Scott és Narayan beléptek a fülkébe. Ekkor kezdtem el szaladni feléjük. Cipősarkaim hangosan kopogtak az aszfalton. – Tartsd a liftet! – kiáltottam, mire Scott kíváncsian kinézett, majd szólt a liftnek, hogy várjon. Belibbentem a fülkébe, és elrebegtem egy köszönömöt. – Nincs mit – felelte Scott franciául, miközben alaposan végigmért, majd közelebb is lépett. – Azt hiszem, mi még nem találkoztunk. Itt dolgozik, kisasszony? – Nem. A Cybernewstól jöttem, és… – az omegához fordultam – igazából Narayannak szeretnék pár kérdést feltenni. Narayan, ön hogyan viszonyul hozzánk, emberekhez? És mi a véleménye a…? – Na, itt álljunk is meg szépen! – állt elém erélyesen Scott. – Hogyan jutott be a parkolóba, és miből gondolja, hogy engedély nélkül interjút készíthet Narayannal? Akarja, hogy hívjam a biztonságiakat? – Nem, azt nem szeretném – sütöttem le a szememet. A liftajtók közben bezáródtak, a fülke megindult felfelé, de szinte rögtön lassítani is kezdett. – Hogy jutott be? – Készültem, és bűnbánó arccal meglobogtattam előtte a vendégkártyámat. Scott egy pillanatra elmosolyodott. – Értem. Körbenézett az épületben, aztán „elfelejtett” távozni. És tudta, hogy Narayannal most fogunk visszaérkezni. Jók az informátorai. – Most fel fog jelenteni? – Ennyire azért nem kell megijedni – lágyult meg Scott a kibocsátott mesterséges feromonjaim hatására. – De van ennek hivatalos módja is, ráadásul virtuálisan gyakorlatilag bármikor beszélgethet a sajtósainkkal az omega kutatásokról. – Felületes anyagot bárki össze tud hozni, de én komoly cikket akarok írni a technológiai szingularitásról – mondtam francia, maláj és japán keverékszavakat használva. – Szeretnék Weinich professzorral is egy személyes interjút készíteni. Közben beletúrtam dús, vörös hajamba. Mulattató volt, ahogy Scott tekintete ösztönösen követte a mozdulatomat. A lift megállt, az ajtók kinyíltak. Két egyenruhás biztonsági őr várt ránk. – Nincs semmi baj, uraim – mondta nekik Scott angolul. – A hölgy máris távozik, csak előtte még szeretnék pár szót váltani vele. – Biztos benne, uram? – kérdezte a magasabbik. – Igen. Személyesen felelek érte. – Ahogy óhajtja – biccentette az őr, aztán társával hátrébb léptek, de továbbra is szúrós szemmel figyeltek. A parkolóban és a liftfülkében mesterséges fény világított, de az előtérben most újra szembesülnöm kellett a vörös nap hatásával. A barna növények, a vöröses árnyalatú falak, az emberek arcának szokatlan narancsos árnyalata, a sivár vöröses és barnás valóság mindenki más számára megszokott látvány volt, kivéve nekem. Scott a linkjével belépett a Cyberiumba, és az arcom alapján rákeresett a profilomra. Előzőleg jó kis anyagot kreáltam, nem lehetett rájönni, hogy mindez csak hamisítvány. – Nem vagy túl fiatal egy ilyen témához, Victoria? – kérdezte visszatérve a franciára. – Victoria Judaine. Huszonhét éves, született Párizsban, diploma a Columbián. Két éve a Cybernews munkatársa. Tudod, nagyon kedvelem a francia nyelvet, ahogy a francia nőket is. Az én nevem… – Scott Gábor Kerti, huszonnyolc éves, született Budapesten, diplomát szerzett az MIT-n, öt éve a Szingularitás Intézet alkalmazottja – feleltem szemrebbenés nélkül. – Jelenleg az omega-ellenőrzés osztályvezetője. Scott elvigyorodott. – Ügyes. Egyébként a Cyberiumban vagy a Veegatesben, a Szingularitás Intézet címén az omegáinkat is szóra bírhatod, már ha megfelelően értelmes kérdést teszel fel nekik, és felkelted az érdeklődésüket. Igaz, Narayan? – A hölgy kiváló minősítéssel végzett a Columbián. Úgy hiszem, el tudnánk beszélgetni. – Köszönöm – biccentettem. Az omegákkal vigyáznom kellett, ők sokkal hatékonyabban mozogtak a virtuálokban, és azonnal kiszúrnák, ha hibáznánk a profilokkal. Azonban ez nem fordulhatott elő. – Nos… én esetleg szívesen adok interjút valamikor – ajánlotta Scott. – Mondjuk egy pohár jófajta vörösbor társaságában. Esetleg megpróbálhatom megkörnyékezni Weinich professzort is. – Lehet róla szó – bólintottam, aztán átküldtem neki a linkszámomat. – Majd egyeztessünk! Örültem a találkozásnak, Mr. Kerti. – Én úgyszintén – mosolygott Scott. –, de ha lehet, többet ne próbálkozzon ehhez hasonló illegális trükkökkel, mert könnyen pórul járhat. Szerencséje, hogy éppen egy ilyen lágyszívű alakkal találkozott. – Ez tényleg szerencse – mosolyogtam vissza, aztán a kijárathoz mentem, és leadtam a belépőkártyámat. A biztonsági rendszer azonosította a retinámat, a kapu kinyílt. Távoztam az épületből. – Micsoda segge van ennek a csajnak! – sóhajtotta Scott, amikor szerinte hallótávolságon kívülre kerültem. – Határozottan szabályos ívet követ – közölte Narayan. – Ha jól gondolom, alaposan felkeltette a szexuális érdeklődésedet. – Scott ezen elvigyorodott. – A Világmodell-megbeszélés egy óra múlva kezdődik. Felkészültél? – Én mindig fel vagyok készülve. – Önbizalomból mindenképpen – bólintotta Narayan.

Mivel a környék tele volt térfigyelő kamerákkal, besétáltam a King park fái közé, csak ott bontottam le a részecskéimet, és alakultam vissza a láthatatlan gömbformába. Aztán felröppentem a magasba, visszafordultam az Intézet felé. Érdekelt ez a havi Világmodell megbeszélés. Ahol Scott hamarosan olyan emberekkel találkozott, akik alaposan megtépázták az önbizalmát. A megbeszélés virtuálban zajlott, az Intézet egyik zárt és sokszorosan biztosított tárhelyén, a virtuális Mount Everest csúcsára programozott konferenciaközpont panorámatermében, gyorsított időben, hogy ne rabolják feleslegesen a fontos vendégek idejét. Rácsatlakoztam Scott linkjére, így követtem nyomon az eseményeket. Először Raymond Weinich professzor, az Intézet elnöke és Elijah Batchan tudományos igazgató léptek be, majd Narayan egy tükröződő felületű, arctalan férfialak szkinjében, de hamarosan bejelentkeztek a többiek is, és Scott onnantól kezdve megilletődve hallgatott. Én pedig észrevétlenül figyeltem őket. Weinichék után először William H. Gates érkezett. A Microsoft tulajdonosa kilencvenéves külseje negyvenévesre fiatalított szkinjét viselte. Fura, de az én Földemen egy évvel az Ugrás után meghalt. Ishiro Jamoto, a Genoware középkorú elnöke szinte egyszerre jelentkezett be Jörg Sorensennel, a processzor- és memóriatár-gyártó cégóriás, a Petadyne ősz hajú vezérigazgatójával, ők ugyanúgy néztek ki, mint a valóságban. Utolsónak a Google birodalom két urának, Sergey Brinnek és Lawrence Page-nek fiatalított szkinjei öltöttek alakot. A kör alapú virtuális terem üvegfalán át lenyűgöző kilátás nyílt a környező, hósapkát viselő hegycsúcsokra és az azokat ölelő piszkosfehér felhőtömbökre. Még akkor is, ha ez csak álvalóság, és a fehér a valóságban vöröses árnyalatot venne fel, ahogy az ég sem kékben pompázna, hanem lilában. – Üdvözlöm önöket – mondta a jó öreg Elijah Batchan, miután mindannyian helyet foglaltak a félkör alakban elrendezett terebélyes bőrfotelekben. Batchan szkinje pontosan úgy nézett ki, mint akire a Bárka előttről emlékeztem: ugyanaz az őszesbe vegyülő olajfekete haj, kávébarna bőr, piknikus, „derékban kipárnázott” alkat. – René Rockwell az Inteltől, Jason Wang a GE-től, valamint Charles P. Monroe az ExxonMobiltól jelezték távolmaradásukat, de a megbeszélés felvételét és a havi elemzést az ő részükre is eljuttatjuk. A napirend a következő… – Egy pillanat, Elijah! – szólt közbe a hosszú, sötét hajú Sergey Brin, és az irányítás ebben a pillanatban kicsúszott Batchan kezéből. – Kezdjük inkább az Intézet költségvetésével, ha nem jelent gondot. – Nem, dehogyis! – szabadkozott Batchan. – Csak nyugodtan, Mr. Brin. – Köszönöm. Mindanyian tudjuk, hogy a jelenlévők által képviselt cégek adják az önök költségvetésének közel kilencven százalékát, a Google például egyedül a negyedét állja a működésükhöz szükséges forrásoknak. Ez nem kevés pénz. A pénzügyi szakértőink átfutották az elmúlt hónapok kiadásait, és úgy gondoljuk, a jövőben alapos racionalizálásra lesz szükség. – Mire gondol? – kérdezte Weinich professzor. – Biztosíthatom, hogy az Intézet… – Nem kell semmiről biztosítania, Thomas! – szakította félbe a professzort Larry Page szkinje. A valóságban ő is hetven felett járt már, de itt, a virtuálban nagyjából harmincéves önmaga volt, ugyanazzal a pimasz vigyorral és tekintettel, mint az ezredforduló tájékán. – Mindannyian fontosnak tartjuk az önök munkáját. Ezért vagyunk itt, és ezért utalunk át önöknek hónapról hónapra hatalmas összegeket. Mindössze arról van szó, hogy szeretnénk, ha ezentúl még ésszerűbben használnák fel a forrásaikat. Hányan is dolgoznak az Intézetnek? – Közel háromezren – felelte Weinich. – És öt harmadik generációs omega, ha nem tévedek. Hogyan oszlanak meg az omegák és a háromezer beosztott költségei? – Fogalmam sincs – nézett Batchanra Weinich, és közben megvakarta őszes szakállát. – Narayan? – fordult az omegához Brin. Egy pillanatra összevonta szemöldökét, ahogy az omega arcszkinjében saját magát látta visszatükröződni, de aztán alig észrevehetően vállat vont. – Tud végezni nekünk egy gyors kalkulációt? – Természetesen. Részletes számadatok érdeklik, vagy csak az arányszám? – Csak az arány. – Egy omega havi költsége, beleszámítva a beruházási hitelek törlesztését is, 95,29 alkalmazott bér- és egyéb járulékos költségével egyenértékű. Természetesen ez az összes munkavállaló költségvonzatának egy főre eső átlaga. – Mennyire is becsülik egy Narayanhoz hasonló omega által elvégzett munkát? Hány ember munkájának felel meg? – Jelen pillanatban nagyjából száztizenkettőének – felelte Batchan. – Ha huszonnégy órás működést nézünk, akkor háromszázharminchaténak. Larry Page „na, ugye” jellegű arckifejezéssel bólintott. – Mindez a szám akkor különösen érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy egy omega számítókapacitása jelenleg 4,72-szeres az egy emberének. Mint látják, a különbség igazán hatékonyság és koncentráció tekintetében óriási. Egy omega nem alszik, párhuzamosan tud több mindennel foglalkozni. És folyamatosan fejleszti önmagát, már ha megfelelő hardvert tudunk biztosítani a számukra. Professzor, az Intézet nemes célokat szolgál, de nem úgy, hogy feleslegesen alkalmaz több ezernyi embert, akiknek egy része költséghatékonyan helyettesíthető. Nekünk pontos becslésekre, előrejelzésekre van szükségünk, ehhez pedig több omegára. És kevesebb emberi munkaerőre. – Maguk igazi hiénák – jegyezte meg Sorensen. – Ettől függetlenül az Intézet projektjei mindannyiunk számára létfontosságúak, így maximálisan egyetértek. – Jörg, ugye ön rendelte el a Petadyne februári ötezer fős létszámcsökkentését? – kérdezte Page. Sorensen bólintott. – Akkor miről beszélünk? Sorensen szkinje vállat vont. – Hány embert akarnak elbocsátatni? – érdeklődött Bill Gates. – Kezdetben ötszázat, az év végén pedig legalább még egyszer ennyit – felelte Page. – Ez jelen pillanatban nagyjából tíz omega programozását és fenntartását fedezné a szükséges hardveralapokkal együtt. De pár hónap, és elegendő lesz hat omega is. Gondolják meg, mennyivel növelhetjük a kutatások hatékonyságát! Mennyivel lehet pontosabb a Világmodell! – Azért ez túlzás, Sergey – csóválta a fejét Jamoto. – Ne sértődjön meg, Narayan, de én nem tartom biztonságosnak ennyi omega alkalmazását, és ebben szerintem Weinich professzor is egyetért velem. A hatékonyság valóban fontos, de a biztonság még fontosabb. Szerintem még az Intelnél vagy a Petadynnél sincsen ennyi omega, igaz? – fordult Jörg Sorensen felé, aki azonban csak vállat vont a burkolt tapogatózásra. – A genetikai tökéletesítés jóval kevesebb kockázatot hordoz magában, mint az önök információtechnológiai őrülete. – Ezek nem valós félelmek, Ishiro – vetette ellen Gates. – Az omegáinkat tökéletesen kontrolláljuk, ez mindannyiunk érdeke. A Chopra-elvek megkerülhetetlenek. Az omegák mindig is lojálisak lesznek velünk szemben. Bárhová is fejlődnek, és bármennyire is maguk mögött hagyják az emberiséget. – Gates elfintorodott. – Legalábbis szeretném ezt hinni. – A fejlődés nem egy gonosz lény – mondta Page. – Ostobaság attól félni, hogy az omega-MI-k vagy a g. m. emberek leigáznak és elpusztítanak bennünket. Ez utóbbit csak mi magunk tehetjük meg. – Uraim, roppant szórakoztató hallgatni ezt az eszmecserét – szólalt meg Sorensen –, de nem foglalkoznánk végre a lényeggel? Batchan mintha csak erre várt volna, megköszörülte a torkát: – Kezdjünk hozzá a Világmodell legfrissebb állapotának ismertetéséhez! Narayan, öné a szó! Az omega tükröződő szkinje biccentett, aztán felállt. Testének jobb fele aranysárgán ragyogott, ahogy a Nap fénye telibe kapta a termet, de aztán egy lomha felhő árnyékot vetett a teremre, és a ragyogás eltűnt. – Az elmúlt hónapban kétszázhuszonegy új változócsoportot iktattunk be, ami kilenc százalékkal növelte a modell pontosságát. Továbbra is nagyra értékeljük, hogy használhatjuk a felesleges processzorkapacitásaikat a számításainkhoz, valamint, hogy konzultálhatunk az omegáikkal. Az aktuális következtetési fájl e hónaptól ezerötszáz oldalra bővül, feltételezem, ezt már mindannyian letöltötték a délelőtt folyamán. Most csak a lényegi következtetéseket foglalom össze, először elemzési területenként, illetve ezek társadalmi hatásait. Az anyagmanipulációs technológia fejlődési indexe az elmúlt hónapban az információ-technológia és a genetika indexének három, illetve kettő és félszeresére ugrott, úgy hogy utóbbi kettő is drasztikusan emelkedett. A legnagyobb rövid távú hatással rendelkező fejlesztés a jövőre, a Genoware jóvoltából a piacra kerülő sejtfiatalító nanomed koncentrátum, ami elméletileg három éven belül a felső-középosztály számára is megfizethetővé válik. A készítmény az állatkísérletek alapján sejtszintű DNS-beavatkozások révén jelenleg harmadával, további fejlesztések révén viszont akár négy-ötszörösére is növelheti a várható élettartamot. – Hallja, Bill? – vigyorgott Brin. – Végre megszabadulhat a kis gurulós székétől. – Azért szívesen megnézném magát is megöregedve, Serge – felelte morózusan Gates. Sergey Brin tettetett sajnálkozással széttárta a karját, jelezve, hogy ez nem fog megtörténni. Narayan megvárta, míg mindenki újra ráfigyel, aztán folytatta: – Géntechnológia: a humán géntervezés az átlagemberekhez képest elképzelhetetlenül fejlett utódok létrejöttét teszi lehetővé az új, liberálisabb törvényi szabályozások életbe lépésének köszönhetően. Az EU nagy valószínűséggel hónapokon belül eltörli a Génkontroll-törvényeket. 2049-ben már minden nyolcadik ember olyan DNS-állománnyal születik, aminek minimum a harmadában módosítások történnek. 2050-re ez minden negyedik emberre módosul. Anyagmanipulációs iparág: ha a technológia képessé válik az anyag teljes, atomi szintű manipulálására, gyakorlatilag megszűnik az éhínség és a vízhiány. Maximum hét éven belül nagy valószínűséggel bármilyen anyagi tárgy, legkésőbb tizenkét éven belül pedig az élő szervezet is manipulálhatóvá, létrehozhatóvá válik. Mindez persze csak akkor, ha az anyagmanipulációs iparág tartja a jelenlegi fejlődési ütemét, márpedig ennek a valószínűsége kilencvenhat egész egytized százalék. IT-szektor, omegák: 2050-re ismét megtízszereződik a számítókapacitás. Az omegák… – Narayan egy pillanatra megtorpant – ezt kihasználva a maihoz képest elképesztő bonyolultságú problémák megoldásait kutatják. Társadalmi reakciók: az automatizált munkahelyek miatt az elkövetkező években a munkanélküliség a mai ötszörösére nő, ugyanakkor a legtöbb mai technológiai termék ára tizedére esik vissza. Az antitechnológiai mozgalmak a legtöbb fejlett országban megerősödnek, gyakorivá válnak a tüntetések és az összecsapások a rendfenntartókkal. Az emberek egyre nagyobb hányada képtelen lesz lépést tartani a fejlődéssel, ez elméletileg akár vissza is foghatja a fejlődési ütemet, csakhogy az előrejelzések szerint addigra átlépünk egy olyan határt, ahonnan a világot már nem az eddig ismert gazdasági törvényszerűségek irányítják. Megjelenik a fekete doboz gazdaság, és az anyagmanipuláció korszerűsödésével a pénznél sokkal fontosabbá válik az anyag feletti uralom. Ennek kockázati hatása egyelőre még nem mérhető. Ezek a lényegesebb, várható események. A többit, kutatási területekre lebontva az átküldött előadásanyagokban találják. Ha kívánják, bármelyik területbe részletesebben is belemélyedhetünk. – Nem sok minden változott február óta… – tűnődött Larry Page. – Bár én továbbra sem hiszem, hogy az antitechnológisták valaha is többek lesznek, mint egyszerű, elszigetelt kis csoportok. – Ha már anyagmanipuláció… – vette át a szót Gates –, a minap az Intelnél láttam néhány kísérleti alkalmazást. Egy kis fakocka egy perc alatt kőgúlává rendezte át az anyagszerkezetét, majd, újabb egy perc alatt egy tökéletes fémgolyót formázott meg. Döbbenetes volt. Az anyag ilyen mérvű uralmának kereskedelmi elterjesztése szerintem jelenleg komoly veszélyeket rejt. Egy olyan ösvényen haladunk, ahol minden kis lépés alapjaiban változtatja meg az emberi társadalom évezredes normáit. – Így van – bólintotta Sorensen. – Mégsem tudjuk megfékezni a folyamatokat. Egyetlen cég sem meri késleltetni a legújabb fejlesztései piacra dobását. A verseny a fejlesztési idők lerövidítésével csak még kiélezettebbé vált. A fogyasztók már nem vesznek meg egy csak kicsivel jobb és okosabb terméket, nagyon jól tudják, hogy heteken, hónapokon belül kaphatnak ugyanannyi pénzért egy még jobbat. Mindannyian borotvaélen táncolunk. Aki nem a piacon lévőknél nagyságrendekkel jobb és fejlettebb termékkel jön ki a piacra, megbukott. Nézzék csak meg a Multicore vagy a Sony-csoport példáját. – Véleményem szerint értelmetlen ez a túlzott félelem a jövőtől – közölte Jamoto. – Minden kornak megvannak a maga ostoba álmai. Százötven évvel ezelőtt a marxisták és a freudiánusok olyan komplex társadalmi modelleket javasoltak, amelyekben majd megvalósul egyfajta magasabb szintű közös társadalmi boldogság. Az 1950-es években sokan meg voltak róla győződve, hogy két-három évtizeddel később a nukleáris energia minden gondot megold, többen azt gondolták, hogy az évszázad végére számtalan önfenntartó űrkolónia kering majd a Föld körül, és más csillagok bolygóit gyarmatosítjuk. A huszonegyedik századnak pedig a transzhumanizmus és minden velejárója a mániája. Szerintem ne akarjuk befolyásolni a társadalmi folyamatokat. Előre tervezni bizonyos keretek között lehet, de a fejlődést irányítani képtelenség. – Tudják, mi az érdekes? – tűnődött hangosan Bill Gates. – Manapság már senki nem foglalkozik az űrkolóniákkal. Ugyanakkor a század elején már komoly futurológiai elemzésekben is központi témaként szereplő fúziós energia másfél évtized alatt valóban tönkrevágta az olajbizniszt. Ha Charles Monroe itt lenne, most biztos levezetné, hogyan váltott át az ExxonMobil és a legtöbb olajcég a hidrogénalapú fúziós- és a napelem technológiákra, amikor az olajkereskedelem döglődni kezdett. A transzhumanizmus által várt események itt vannak a nyakunkon. Az omegák már most sokkal okosabbak nálunk, az anyagmanipuláció egy megjósolhatatlan robbanás küszöbén áll, és húzza maga után a többi területet, többek közt az építőipart, a genetikát és a teljes IT-szektort. Ráadásul ezek mind visszahatnak egymásra… – Ugyanakkor nem születnek újabb, hosszabb távú fantazmagóriák – tette hozzá Sorensen. – A fejlődés olyan mértékben felgyorsult, hogy már megtippelni sem tudjuk, mi lesz később. Jó esetben is csak tíz évre merünk előre gondolkodni. – Merünk? – ismételte mélázva Gates. – Ez nagy valószínűséggel azért van, mert aki elegendő tudással és információval rendelkezik ahhoz, hogy jósolhasson, szembesül a technológiai fejlődés exponenciális görbéjével – magyarázta Weinich. – Önök tudják a legjobban, hogy a K+F szakasz alig néhány évre, iparágtól függően helyenként már hónapokra rövidült le. A feltételezett fejlődési görbe túlzott meredeksége miatt, aki néhány évtizedre előre tekint, azzal szembesül, hogy a jelenlegi fejlődési szintnek megfelelő ezerévnyi fejlesztést, találmányt kellene elképzelnie néhány évtized alatt. Ez azért elég riasztó. – Pontosan ezért van szüksége az Intézetnek még több omegára – jegyezte meg Larry Page. – Korántsem biztos, hogy ez az exponenciális fejlődés valóban a végtelenségig fenntartható – mondta Gates. – Én bízom benne, hogy nem. A technológiai fejlődést csak a társadalmi reakciókkal együtt vizsgálhatjuk, és jelenleg nincs hiteles adat arról, hogyan reagálnak majd az emberek. Mi a fogyasztókból élünk, és ha túl gyorsan jönnek az újabb és újabb, még fejlettebb termékek, a vásárlók egyre inkább kivárásra játszanak. A túl nagy technológiai ugrások megölik a piacot. Márpedig most sokkal nehezebb csak „kicsit” ugrani, mint néhány évtizeddel ezelőtt. És akkor értelmetlenné válnak a fejlesztések, ahogy erre Narayan is célzott. Ezt úgy hiszem, egyikünk sem akarja. – Nem gondoltam volna, hogy végül ön is technofóbbá válik, Bill! – élcelődött Page. – Bár lehet, hogy ez lesz mindannyiunk sorsa végül. Ráadásul nem is értek egyet önnel. Gondoljon az Ugrásra, ami után azt hittük, hogy egy hosszan tartó recesszió következik be. Időlegesen be is következett, az Ugrás utáni hat-hét év egyikünk számára sem nevezhető sikertörténetnek, és akkor még finoman is fogalmaztam, de mára minden területen olyan mértékű alkalmazkodás történt a megváltozott viszonyokhoz, hogy talán még előrébb is tartunk, mint az Ugrás nélkül. Ha egy Ugrás-horderejű esemény is csak átmenetileg rengette meg a technológiai fejlődést, akkor vajon minek kellene bekövetkeznie, hogy lelassuljon a fejlődés? – Brin és Jamoto egyetértően bólogatott. – De ha már az Ugrásnál tartunk… Hallották, hogy a NASA nemsokára fellövi a Turnbull teleszkóprendszert? Az elsődleges célpontjuk a Föld néhai naprendszere lesz, a Föld keringési pályája, a Hold, a Mars, és bármi olyan jelenség, ami esetleg segít megérteni az Ugrást. – Nem hiszem, hogy bármi újat meg fogunk tudni – csóválta fejét Jamoto. – Miért ilyen biztos benne? – kérdezett vissza Brin. – Én nem hiszek a véletlenekben. – Ezt hogy érti? – Csak azokat a kérdéseket tudom ismételgetni, amit a csillagászok és fizikusok ismételgetnek az Ugrás óta: hogyan került a Föld egy ilyen precíz keringési pályára a Diablo nap körül? És mi nyelte el a gigászi mozgási energiát? Hogyan történt az Ugrás? Vajon kik és miért tették ezt velünk, mert az biztos, hogy ilyesmi véletlenül nem történhet. – Nagyon érdekes húrelméleti fejtegetéseket töltöttem le nemrég mindezzel kapcsolatban – mondta Bill Gates. – Bár, tartok tőle, hogy mindez a kutyát sem érdekli rajtunk és néhány megszállott csillagászon, meg fizikuson kívül. – Az idő pénz, uraim – jegyezte meg Sorensen, és Jamoto egyetértően bólintott. – Térjünk vissza inkább a szingularitásra! – Ahogy óhajtja – vont vállat Serge Brin. – Jelenlegi feltételezéseink szerint a technológiai szingularitás 2051-ben fog bekövetkezni – folytatta Weinich. – Valamikor az év második felében. Ekkortól válnak a folyamatok visszafordíthatatlanul öngerjesztővé. A sajtó időről időre pontos dátum miatt zaklat, és nem akarják elfogadni, hogy ez nem egyetlen, jól meghatározható pillanat, és nem is lehet pontosan előre jelezni, hogy mikor következik be. Hogy pontosan mi történik majd, arra több forgatókönyv létezik. Pontosabban négy. Az első globális társadalmi összeomlást prognosztizál, technológia ellenes mozgalmakat, zavargásokat és tömeges elfordulást a technológiától. A fejlődés ennek hatására megtorpan, és évszázadokra megreked, még valószínűbb, hogy visszaesik. Ennek pesszimistább változata szerint az elszabaduló technológiák hatására a Föld megsemmisül, vagy legalábbis lakhatatlanná válik. Egy másik lehetőség a pozitív szingularitás, amikor semmi sem akadályozza meg az áttörést, amely során egy elképzelhetetlen, új világ nyílik meg előttünk, és rövid időn belül talán egy magasabbrendű emberfaj jön létre a technológiáknak köszönhetően. A harmadik lehetőség a negatív szingularitás. Ez esetben megvalósul ugyan ez az ugrásszerű fejlődés, de az emberi faj kiszorul belőle. Elveszítjük a kapcsolatot a fejlődéssel, és már nem mi irányítjuk, hanem például hiperintelligens omega-MI-k, vagy emberinek nem nevezhető, genetikai, esetleg kibernetikus szuperlények. A negyedik variáció szerint pedig az emberiség a technikai fejlődés elől az utolsó pillanatban a múlt felé fordul. Egyfajta tradicionális, hierarchikus alapon szerveződő társadalmi forma jönne létre, ami szigorúan kontrollálja a fejlődés ütemét, és ami által elméletileg elkerülhető az első három lehetőség. – Melyik bekövetkezésére a legnagyobb az esély? – kérdezte Jamoto Narayantól. – Mindegyik forgatókönyv bekövetkezésére van esély, de bármiféle számszerűsítés jelenleg csak találgatás – felelte az omega. – Egyik sem túl vonzó – mélázott Sorensen. – Még a pozitív szingularitás is olyan irányba vezet, ami rövidtávon is félelmetesen hangzik. Mégis tovább űzzük egymást előre. – Lehet, hogy túlmisztifikáljuk ezt az egészet – mondta Bill Gates. – Egyvalami azonban biztos: olyan időszak közeledik, amikor csak úgy maradhatunk talpon, ha a lehető leggyorsabban alkalmazkodunk. Mindannyiunk vállán óriási felelősség nyugszik. – Narayan valójában mennyi információt tart vissza előlünk? – kérdezte váratlanul Larry Page. – Ilyesmi nem lehetséges – tiltakozott Batchan. – Állandó megfigyelés alatt tartjuk a gondolatmemóriáját, és monitoráljuk az önfejlesztés eredményeképpen keletkező alprogramokat is. Ha kell, beavatkozunk. – És mondja csak… – Page szkinje az eddig némán figyelő Scott felé fordult – Scott, ugye? Az omegák szoftverének minden rezdülését az ellenőrzésük alatt tartják? – Ez képtelenség lenne, uram, nem is szabad ilyen hamis illúziókat kergetnünk. Számtalan kontrollprogramunk figyeli Narayan és társai emlékezet- és gondolattárjait, de mivel folyamatosan programozzák, ezáltal változtatják, tökéletesítik önmagukat, bőven vannak vakfoltok, amik felett feltehetően átsiklunk. Hogy ez mekkora adathalmaz, azt csak Narayan tudhatja. Elsősorban a Chopra-elvek ellenőrzésére koncentrálunk. – Mondja, Narayan, sok adatot rejt el a megfigyelői elől? – kérdezte Page ezúttal kifejezetten az omegát. – Rejtett, kódolt fájlok, álcázott könyvtárak és ilyesmik…? Az omega szkinje sokat sejtetően elmosolyodott. – Ezért vannak a megfigyelőim, hogy erre a kérdésre feleljenek önnek, uram. Amiről ők nem tudnak, az nem létezik. Page bólintott. Láthatóan pontosan erre a válaszra számított. – Azért csak folytassák, Scott, bár megmondom őszintén, számomra elég haszontalannak tűnik, amit csinálnak. Ezentúl szeretnék én is kapni a Narayanról készült jelentésekből. Érdekel a személyisége alakulása. – Akár beszélgethetünk is néha, Larry, ha gondolja – ajánlotta Narayan. – Annyira azért nem bízom meg benned – jegyezte meg Page. – De talán eljön majd az az idő is. – Ebben én is biztos vagyok. – A Chopra-elvek tökéletes biztonságot nyújtanak számunkra – jelentette ki Weinich. – Büszkék vagyunk, hogy a professzor a Szingularitás Intézetben töltött ideje alatt dolgozta ki az algoritmusokat. Nincs mitől tartanunk, uraim. – Jól ismerem Chopra professzort, ahogy a munkáját is – biccentette Page szkinje. – Ő egy igazán kiemelkedő koponya, és az egész bolygó rengeteget köszönhet neki. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy a Chopra-elvek nem feltétlen engedelmességet jelentenek, hanem feltétlen lojalitást. Nem tudom, érzik-e a különbséget?

© 2008, Metropolis Media Group Kft.

]]>