Clone Wars - Boba Fett „Hasonlóan, ahogy George Lucas tette Darth Vaderrel” – mondta Dave Filoni egy exkluzív interjú során. „De Boba útja sokkal közvetlenebb, mint a fiatal Anakiné, hiszen ő az első sorból láthatta apja halálát, nagyon fiatalon. Hogyan hatott ez rá? Milyen kérdései lehetnek a klónokkal kapcsolatban, hiszen ők ugyanúgy néznek ki, mint az apja? Ő is egy klón, de ugyanúgy érez, mint egy klón?” – sorolja a lehetséges kérdéseket Filoni. A Klónok támadásából megtudhattuk, hogy Boba valójában Jango klónja, akit nem vetettek alá a gyorsított növekedésnek és kiképzésnek – a Clone Warsban most láthatjuk felnőni. Ahogy azt is, hogy miképp hat a felnőtté válására Aurra Sing, egy fejvadásznő. „Hogyan jön a képbe Aurra, és miképp válik Boba mentorává, és mit kér ettől a kölyöktől?” – sorolja tovább a kérdéseket a rendező. „Mindezeket a kérdéseket feltettük magunknak amikor beépítettük ezeket a karaktereket a történetbe.” A Clone Warsban Boba Fett hangját Daniel Logan fogja adni – aki A klónok támadásában is már Boba Fettet játszotta. Igaz, néhány évvel idősebb már, és ez a hangján is érződik, de Filoni szerint így is működik a dolog. „Amikor Danielt hallgatod, mint fiatal Bobát, ő még mindig a fiatal Boba. Ez király! Boba Fett a sisak. Ismerjük a sisakot. Nem ismerjük a fickót a sisak alatt. Szóval, az előzmény-korszak Boba Fettje Daniel. Ő az a fiú. Azt hiszem, ezért volt annyira fontos, hogy visszaszerezzük őt. Ha bárki mást kérünk fel, ő csak olyan lenne, mint ő.” És bár a Clone Wars sok mindent meg fog magyarázni Boba Fett múltjáról, ugyanennyi kérdést megválaszolatlanul fog hagyni. Filoni szerint szükséges, hogy megmaradjon a Boba Fett legenda – hasonlóan a Clint Eastwood-féle westerekhez. Mint mondja, nem biztos, hogy léteznek biztos válaszok minden kérdésre. Boba Fett a Clone Wars április 23-i adásában tűnik fel először, illetve az április 30-i szezonzáró duplarészben is láthatjuk majd.]]>