November közepén jelenik meg a legújabb, Mysterious Universe antológa, az Evolvens kalózai. A novellák kalandosan, időnként humoros és könnyed stílusban idézik fel a harmadik évezred egy-egy pillanatát. Néha korok és évszázadok választják el őket egymástól, ám aki kézbe veszi e kötetet, az rögtön megérzi az összekötő szálat: a Mysterious Universe varázslatos atmoszféráját.

Anthony Sheenard:
Mosolyszünet
részlet    – Hát… én is örülök a régi barátoknak. – Közelebb léptem.
   – Állj! – Megan elmosolyodott. – Még emlékszem rá, mikre vagy képes, úgyhogy állj meg, s kérlek, vegyél komolyan, mert habozás nélkül kilőlek!
   – Tisztában vagyok vele – morogtam, és a csarnokbeli két lövésre gondoltam. Mindkettő elég kézzelfoghatóan megtestesítette a szándékot. Az egyik étterem vas díszelemei talán még mindig izzanak. Lazára vettem a figurát. – Gondoltam eldumálunk míg megérkezik Roger, de nem éppen ezt a szituációt képzeltem el.
   – Hanem milyet? Jobban tetszene, ha nálad lenne a fegyverő
   Tulajdonképpen aranyos kis nő volt, olyan egyhatvanöt magas, finom, hollófekete hajjal, szépen metszett kreol vonásokkal. Barna szemében a régi tűz izzott, habár szája sarkában a ráncok arról tanúskodtak, hogy az utóbbi időben elfelejtett nevetni. Mi történhetett vele?
   Oldalt egy markáns arcú férfi állt, szintén egy baromi nagy fegyverrel. Ketten voltak, tehát ez nem szerelmi bosszú. Megan amúgy sem ölt volna azért, ha egy pasi átveri a fejét. Letépte volna a tökeit, de nem ölte volna meg. Legalábbis a régi Megan.
   – Nem fegyverre gondoltam, hanem egy-egy koktélra – sóhajtottam.
   – Persze – biccentett sötéten. – És most finoman nyúlj be a kabátod alá, és vedd ki, amid van!
   – Ennyi ember előtt?
   – Ne humorizálj, mert akkor is lelőlek.
   – Ennyire nem lehetett veszélyes?!
   – York!
   – Jól van – adtam meg magam. – De miből gondolod, hogy egy szigorúan őrzött reptérre behozhatok bármilyen fegyvert? Csak turista vagyok errefelé.
   – Nem, szerintem sem hoztál be. De nyilván szereztél már egyet.
   Elvigyorodtam.
   – Kinézed belőlem?
   – Igen.
   Széttártam a kabátom, mely alatt ott pihent egy erre kialakított belső zsebben az Angel 326-os. Megan intett a fegyverével a biztonsági főnöknek.
   – Fogja meg két ujjal, és dobja a földre! – Tudta a kislány, hogy nem szabad közelebb jönnie sem neki, sem a cimborájának. Rám nézett, és adott egy jó tanácsot. – A fegyverem helyzetfelismerő protokollja nagyon érzékeny, és automatikusan tűzparancsot ad, ha megrezzensz, vagy a pajzsod aktiválod. Úgyhogy ne próbálkozz semmivel!
   A biztonságiak főnöke lehangoltan rám pillantott – bár lehet, hogy nem is volt lehangolt, csak törött és bedagadt orra miatt volt fátyolos a tekintete –, és tette, amit a nő mondott. A fegyver a földön koppant.
   – Mi ez a hülyeség, Meganő – kérdeztem. – Legutóbb még olyan csókban láttalak benneteket, hogy a nyelved egész Roger ádámcsutkájáig leért.
   – Ne csináld ezt! – kiáltott rám, aztán csendesebben folytatta. – Ne is emlékeztess rá! Az a rohadék nem érdemelte volna meg egy pillantásomat sem.
   – Miért akarod megölni?
   A lány hallgatott, s a biztonságisok főnöke válaszolt helyette.
   – Politika az egész – mondta. – Haifley viszi a békenyilatkozatot a Magnettára. És elég radikális a belső ellenzéke.
   – Ennek semmi köze a békenyilatkozathoz, Mr. Caparella! – sziszegte Megan. – Semmi köze a politikához! Én még támogatom is a békét. Semmit nem gyűlölök jobban, mint a háborút, és ezt Mr. Ketchikan is megerősítheti. Nem tartozom az ellenzékhez! De ez a béke egy olyan szörnyeteg kezéből, amilyen Roger Haifley, rosszabb minden háborúnál.
   – Ha maga mondja! – rántotta meg a férfi a vállát.
   Megan egy lézerbilincset dobott felé.
   – Vegye fel, és álljon be a kollégái közé a láncba! – mondta komoran. – És tényleg fogja be! – A barátjához fordult. – Mike, adj még egy bilincset! Sőt, kettőt. Akkor érzem magam biztonságban, ha Yorknak a bokájára is kerül egy!
Mike, a nagydarab összeesküvő, a lábam elé vetett egy csinos kis karperecet.
   – Tegye fel a bokájára! – mondta érces hangon.
   Meganra pillantottam.
   – Nem vicc – értette el a pillantásomat a nő. – Ha Roger leszállt, és megfizetett a bűneiért, akkor, akkor megadjuk cellulárison a kódot, és mindannyian szabadok lehettek. Persze, ha nem csináltok semmilyen őrültséget.
   A jó öreg Mr. Caparella ekkor csatlakozott a lebilincseltek láncához. Karperece a többiek közelébe érve automatikusan ráfűződött egy haloványlila vonósugárra, amely aztán a csuklójánál fogva berántotta a sorba.
   – Én meg ívbe fogok hajolni? Kezem-lábam felfűződik? – intettem a többiek felé. Felmértem az ablakokat. Megpróbálkozhatok egy nekifutással, de a fegyverek gyorsabbak, mint én. Aktivizálhatnám a védelmi pajzsomat, de a jó öreg Pheselton itt mit sem ér. Annak fedezékében is elszállnék, mint a parittyakő. Mert az a plazmamennyiség, ami Megan meg Mike fegyveréből lecsap rám, ha meg nem is öl, de átküld pár törhetetlennek tűnő válaszfalon.
   – Ne húzd az időt! – mondta szinte kedvesen a nő. Esküszöm, megsajnált, hogy ilyen tehetetlen vagyok.
   Idő! Volt a falon egy óra, akkora számokkal, mint egy kiselefánt.
Még harminckét perc Roger érkezéséig.
   Ekkor meghallottam egy hangot a fejemben.
   – Lépjen jobbra kettőt, kapcsolja be a személyes pajzsát, és támadjon rájuk!
   Nem tudom, ki volt, nem tudom, miért tanácsolt olyasvalamit, ami nyilvánvalóan felért az öngyilkossággal, de tettem, amit mondott.

]]>