Most jelentem meg görögül, és biztos utálni fogtok érte, de örülök neki. Elképzelhető, hogy nemsokára megjelenek portugálul is, (bár ez még nem száz százalék).
Páran már tudnak róla, de sokat gondolkodtam azon, vajon kinek mondhatnám ezt még el, és hol. Nagyon nehéz ezt megtenni anélkül, hogy ne gondolna mindenki arra, hogy én itt most dicsekedni akarok, vagy hogy mindenáron könyveket akarok eladni.
Valaki nemrég azt javasolta, osszam csak meg a sikereimet csendes magányban egy blogon, és ne terheljek ezzel senkit. Pedig nekem már réges régen van blogom, igaz hogy angolul, de az mégsem ugyanaz. Jó, jó, de nem ugyanaz, mint az anyanyelveden elmondani valakinek, pláne mindenkinek, hogy megint milyen nagyon jó vagy rossz dolog történt veled. (Bár én inkább a jókkal szeretek foglalkozni.)
De azért megértem. Egy ideje már jelengetnek meg dolgaim külföldön, és tapasztaltam már, hogy sokaknak rosszul esik a másik sikere, (bármilyen picike legyen is az, és bármennyi munka legyen is benne). Megtanultam, hogy a magam kis dolgaival foglalkozzak (bármilyenek is legyenek ezek), és ne nagyon érdekeljen, hogy mit gondolnak mások.
Egyébként nem egy egész könyvől van szó, csak néhány versről. (Görögül csak egyről.) Van pár ember, aki tudja már, de azért jól esik itt is elmondani. Amúgy ez itt az első blogbejegyzésem. (Ha túl sok panasz érkezik, Merras legfeljebb kimoderálja majd.) Köszönöm a türelmet.
