Úgy tűnik, hogy nem értek véget a Csillagkapu sorozatokkal kapcsolatosváltozások: elképzelhető, hogy Amanda Tapping (Sam Carter) az SG-1helyett az Atlantisban lép fel jövőre.

Mint már az SFportal írt róla múlt héten, hivatalosan is bejelentették,hogy folytatódik mindkét Csillagkapu sorozat: az SG-1 a tizedik, azAtlantis a harmadik évadába lép. Mint ismeretes, Richard Dean Anderson elhagyta tavaly asorozatot, helyére a Farscape-ből ismert Ben Bowder került. ClaudiaBlack, akit korábban szintén a Farscape című sorozatból lehetettismerni, az SG-1 kilencedik évadában néhány epizód erejéigvendégszerepelt. Az általa alakított Vala már a szezon végén vissza fogtérni – jövőre pedig állandó szereplővé lép elő.
Ez azonban azt a problémát veti fel, hogy Sam Carter karaktere aháttérbe szorulhat – miközben a jelenlegi információnk szerint AmandaTappingnak jövőre 20 epizódot garantáltak a készítők… nomeg arajongók miatt sem lenne célszerű kiírni a sorozatból.
A megoldást az jelentheti, ha idejét megosztja a két sorozat között – vagyis hol az Atlantisban, hogy az SG-1-ban tűnhet fel.

A fenti hírt egyelőre hivatalos forrásokból nem erősítették meg.
Kapcsolódó:
Folytatódnak a Stargate sorozatok
Stargate fórumok az SFportalon ]]>