Egy olyan apával, mint Ron Howard, maradandót alkotni a filmezés világában nem könnyű. Bryce Dallas Howard, A falufőszereplője azonban elérte, hogy saját teljesítménye alapján ismerikel. Hollywood egyik születőben lévő csillaga ma huszonöt éves.

{mosgoogle center} Bryce Dallas Howard az A falu-ban (2004)Bryce Dallas Howard1981. március 2-án született. Középső nevét szülővárosáról kapta. Afiatal Bryce Howardról mindenki tudta, hogy művész lesz, elvégre apja – Ron Howard – híres rendező, míg anyja – Cheryl Howard – íróként szerzett hírnevet magának. Sőt, nagyszülei neve is jól cseng a filmszakmában.

Bryce apja nyomdokain indult el, színészszeretett volna lenni. A New Yorki Egyetemen (New York University)gyorsan elsajátította a színész mesterség alapjait, majd felvételtnyert a Stella Adler Konzervatóriumba (Stella Adler Conzervatory), ahola színházi világ legjobbjai tanították. Rendszeresen szerepet kapottapja nagy sikerű filmjeiben, egy-egy rövid jelenet erejéig felbukkantpéldául a Vásott szülők (Parenthood, 1989.), vagy a  Grinch (2000.) című alkotásban, de ezekben a produkciókban sokadrangú mellékszereplőként maradandót alkotni nem tudott.

Bryce a Lady in the Water-ben (2006)Mint színházi színésznő azonbannagy sikereket ért el. Tagja volt a Manhattan Theater Clubnak NewYorkban, de a világot jelentő deszkákon az igazi sikert a Broadwayjelentette számára. Itt figyelt fel rá M. Night Shyamalan, akinek nem jött rosszul egy fiatal, a filmszakmában még ismeretlen színésznő az épp készülő filmjéhez, A faluhoz (2004.), miután az elsődleges jelölt, Kirsten Dunst lemondta Ivy Walker szerepét.

Bryce Dallas Howard kihasználta a kínálkozó alkalmat, és egész Amerikát átszelve Los Angelesbe repült. A falu című alkotásban olyan neves színészek kaptak helyet, mint Joaquin Phoenix, William Hurt vagy Sigourney Weaver,de Howard színészi játéka mellett minden más szereplő eltörpült. Még akritikusok is el voltak ámulva, hogy egy addig számukra ismeretlenszínésznő ilyen hitelesen meg tudja formálni a szerelmes, vak lányszerepét, s Bryce Dallas Howardot rögvest több díjjal is jutalmazták.

Kétség sem férhetett hozzá, hogy az ifjú színésznő megérett a nagy szerepekre, így bátran felajánlhatták neki a 2005-ös Manderlay című produkció főszerepét.  Egyik legújabb filmje a Lady in the Water,amelyben ismét M. Night Shyamalan irányítása alatt dolgozik. A indiaiszármazású rendező ezúttal a címszereplő eljátszását bízta sajátfelfedezettjére.

Bryce Dallas Howard a Pókember 3-rólHoward a színpadon és eddigifilmes karrierje során is bizonyította, hogy otthon érzi magát afantasy és a romantika világában. Sam Raimi rendező is így láthatja,mivel felkérte egy fontos mellékszerepre a Pókember 3 (2007.)című képregény-adaptációban. A fiatal színésznő Gwen Stacy bőrébe bújik,és a maga szelíd bájával csavarja el Peter Parker fejét.

Sokak szerint Bryce Dallas Howard eddigipályafutása során még csak egy töredékét mutatta meg annak, amirevalójában képes. Akárhogy is, amikor az ifjú színésznő elfújja aszületésnapi gyertyáit, egy dologra büszke lehet: most már nem az juteszébe róla mindenkinek, hogy ő a nagy Ron Howard lánya, és ez olyandicséret, mely mindennél ékesebben szól. Kapcsolódó anyagok:
Gyerekszínészből felnőtt rendező – Ron Howard
Pókember 3 – egyszerre két főgonosz?

]]>