Javori véleményét.
F. Tóth Benedek: Nélküled a jövő
A 65 éves világháborút megelőző kísérletező békeidőben, a XXII. század elején: már 24 milliárd ember él az energiatárolási problémákkal küszködő Földön.
Ebben a kiszámolt – egykék uralta – világban, reményadó mentsvár lehet egy Mars-, Uránusz- vagy Jupiter-expedíció.
Baron, francia szénhidrogén-kutató és Flore, spanyol űrhajóépítő-mérnöknő románcába kapcsolódunk be Budapesten.
A két szerelmes meglátogatja a Jövő Múzeumát, ahol először egy mutáns élőlény okoz pánikot, majd a jövő műszerein döbbenhet meg a bátor látogató.
Később egy aberrált étterem is szóba kerül, ahol – meglepő módon – az ember lehet a főétel.
A – fejenként – 2,5 milliárd szívverésre tervezett szerelmeseink végül rádöbbennek, hogy felettébb fontos az isteni szikra: a lélek.
I. M. Brod: Kismadár aranykalickában
2212 után járunk Los Angelesben.
Lawrence Block: Ha a szent kocsma is bezár klasszikus krimiregénye ugrott be az első oldalakat olvasván.
Az eseménysor átlagos bűnügyi történetként lépeget e műfaj jól kitaposott ösvényén, de a kivételesen egyedi hangvétel számomra egyre szimpatikusabbá varázsolta a vagány (laza) szövegű kisregényt, mely rengeteg izgalmat, meglepetést tartogat kíváncsi olvasójának.
A humora Rejtő Jenőével rokon, így a legkiélezettebb, legkörömrágóbb pillanatokban is tud megnyugtató enyhülést adni a szereplők egy-két ziláltan önironikus, zaftos kiszólása, helyzetelemző, citromkarikás fanyarsága.
Az amerikás magyar sztoriban a szerző becsempészett művébe kishazánkra utaló apró jegyeket (pl.: a végzet asszonya, egy forró, sötétbarna szemű dizőz elénekli Seress Rezső – Jávor László: Szomorú vasárnap című dalát egy lokálban), illetve a honi, mai sci-fi-világ markáns szereplői is megjelennek egy-két kikacsintó utalásban (pl.: Brandon és Sezlon Könyvkiadó, Kamper Traslations, Merras-féle algoritmus).
A Sherlock Holmes-szerű, kirakójátékos, magánnyomozós történetben a sci-fi csak kellékek szintjén jelenik meg (trafikosrobot, holodiszk, rakétás forgalomirányító, részecskebontós gyorsküldő, sztatopajzs, stb…). Ettől függetlenül ez a vérbeli krimivé váló kisregény akár ma is játszódhatna.
Sziporkázóan szellemes, s amikor már úgy sejtettem, hogy biztosan tudom a végét: meglepett egy újabb, nem várt fordulattal.
Leonard Stansky: Finomhangolás
Egy fizikus parafenomén házaspár kvantumrezonancia-elméletével megdöbbenti a világ tudóstársadalmát, de megbolygatja a mágikus erőket is.
Természetfeletti – szinte démoni – erővel rendelkeznek, transzba esésük alatt hallható lüktető kántálásuk a való világ mezsgyéire viszi őket, s ott rejtett energiaszálakat hoznak mozgásba.
Olyan Kaput nyitnak meg, ami az emberiség előtt ebben a korban még ismeretlen.
A spiritiszták, okkult praktikákban hívők érdeklődése mellett a Vatikán és kapitalista cégbirodalmak és érdekszférák figyelmét is magukra vonják.
Egy kozmikus védőpajzsot hoznak létre, amely elhárítja illetve egy idő után megszünteti az ózonlyuk káros következményeit.
Nem evilági hatalmukra, dimenziólépéseikre a Katedrális időutazó intervenciós tisztje is felfigyel.
Találkozásuk a köztes és a valós térben nem várt záróképpel ér véget.
A fantasy (amit a kötet befejezése után újra elolvastam) több szálon fut, mintha egy regény bontogatná a szárnyait, aztán a szárnyak szélnekeresztve megszakadnak. Kár.
S. Ladislaw Cornelius: Mentsd meg Hitlert!
Nem szeretem a „mi lett volna, ha…” újrajátszós történeteket, de ez az időutazáson alapuló, merész ugrással a II. világháborúba repítő elbeszélés elnyerte a tetszésemet.
Adolf Hitler környezetében egy – a jövőből érkezett – főtiszt folyamatosan megakadályozza a Führer ellen tervezett merényleteket.
Ezen robbantások, gyilkossági kísérletek egy részét szintén időutazók követnék el….
A történelmet nem szabad (csak egy picit, ha szükséges) megváltoztatni, ez az Őrző fő elve.
Pedig a (valóságos) német főtisztek közül is egyre többnek lett elege 1943 tavaszára Hitlerből.
Ekkortól megszaporodnak a Fővezér elleni merényletek.
A cselekményben okkult mellékszálként egy angyali áldást követően egy misztikus tárgy utáni hajsza is felvillan.
A Farkasodúban 1944. július 20-án történteket a főszereplő, Heinz Brand ezredes szinte percről percre elmeséli nekünk, megrendítő részletességgel, mintha ő is ott lett volna.
A szerző, Cornelius mágikus mester alapos történelmi ismeretei mellett az egyszervolt, sárkányos világokat beépítő fantáziájával is kivívta elismerésemet.
Dave Howard: Hősök végzete
A kisregény főszereplője: Fúria, a rettenetes és rettenthetetlen szuperhős.
A Fúria (a görögöknél Erinnüsz) eredetileg a bosszúállás és a lelkiismeret istennője volt a mitológiában, akit szárnyas, hosszú ruhás nőalakként kígyóval, ostorral és fáklyával ábrázoltak.
A mi Fúriánk magányos férfi, akit egykori családi tragédiája tett az alvilág legádázabb, legkíméletlenebb ellenségévé.
Egymás után öli meg a kegyetlen gengsztereket, bűnbandák alattomos vezéreire vadászik, irracionális elmeként árnyként lecsapva áldozataira az árnyak között.
Fegyverzete félelmetes, védőpajzsa szinte áttörhetetlen.
Idegen lényekkel, 3 m hosszú csápos pókszörnyekkel is úgy elbánik, mint a sicc, mit sem törődve azok tűhegyes sarkantyúival, mestertolvajokhoz méltó cselvetéseikkel.
A Pokolpagoda bárban egy nagymenő bűnözőt próbál becserkészni, akire halál vagy megbánás várna, amikor váratlan ellenfelekkel is meg kell küzdenie.
Az alvilág közben összefogott ellene.
Már annyira félnek a Sebezhetetlen bosszúhadjáratától, hogy félretéve önző önérdekeiket, nem egymás ellen harcolnak, hanem a közös bűnözőirtó, pusztító Fúria ellen.
Az álarcos hős csatáinak pergőtüzét meg- megszakítják a férfi visszaemlékezései, ezekben feleségéről, kisfiáról szüleiről álmodik, amikor még együtt volt velük, s boldogan tervezgették a közös jövőt.
Az utolsó „felvonásban” a fekete alapon ezüst foltos harcászati rendszerű hősre fokozatosan igazzá válik (talán túlságosan is), hogy „… ha nő veszélye, nő a bátorsága…”.
A mű utolsó – ráadás – fejezete 10 évvel később (2670-ben) játszódik: nem igazán értem, hogy miért került a történet végére!
Anthony Sheenard: A Katedrális Őrzői
York Ketchikan, az űrvilág mondabeli vagabundja és Jacques de Molay, a wrajk szupercivilizáció emberi alakot öltött 15 000 éves képviselője Akaba bolygó fővárosába érkezik, de itt csak egy szellemvárost talál.
Nemcsak a megapoliszt, hanem az egész bolygót is kiürítették, mert egy sáskarajhoz hasonlító rablófajta ellenség közelít: a midionik, akik 3 nap múlva 6000 csillaghajóval, 9 millió űrvadászgéppel és 192 millió katonával előbukkanva a mélyűrből felprédálják a majdnem teljesen néptelen, elhagyott világot.
Yorkot és de Molay-t azonban nem olyan fából faragták, hogy gyáván nyúlcipőt húzzanak, és meglépjenek, hanem hozzálátnak a védelem megszervezéséhez.
Rábukkannak Walkerre, aki nem texasi kopóként üzemelt, hanem biológusként intelligens zselét (ami átmenet a hologram és a kiborg között) gyártott egykor egy kópiagyárban.
Felhívásukra 59 helybéli – korábban békés polgári foglalkozást űző – helybéli jelentkezik.
Egy ottfelejtett bombázó kinézetű kiborglány (Zsazsa) feltétlen hűségére és segítségére is számíthatnak.
Szövetségesként kik jöhetnének még szóba?
Elsőnek a Vatikán titkos fegyverei ugranak be hőseinknek: a klónozott keresztény mártírok (a Vaskesztyűsök), Adalbert és Klára (a Harcos Szentek). Utána a Stockbauerek, az időutazás és ennek nagymesterei a villnegronok kerülnek terítékre, végül a gillethek, akikkel már küzdöttek egy oldalon.
Felvetődik még az öt szupercivilizáció felkeresése is, de időhiányában ez a gondolatfoszlány is az elvetélt ötletek listáját gyarapítja.
Közben kiderül, hogy a pannoni űrflotta a közelben hadgyakorlatozik a Magyar Szent Koronával. Nem lebecsülendőek a turáni csillagrombolók fedélzetükön a szent fogadalmas harcosokkal, a plazmaíjászokkal és a misztikusokkal, de az ellenséges inváziós hadsereg gigászi túlerejével szemben kevés lenne az esélyük.
A négyszemű, kékeslilás bőrű, korláttalan hadúr, Segerdsson admirális megérkezik félelmetes inváziós seregével, s a történet végén kiderül, hogy az ellenőrizetlen korláttalan, dölyfös hatalmat legyőzheti-e bárki a világegyetemben.
A hosszútávfutó magányosságát nem éreztem, amikor ezt az ezernyi ötlettől cikázó, barátságosan bátorító, hajlékony humorral átszőtt, technikai mágiával megspékelt sci-fi-regényt olvastam.
Bársonyon futottak perceim…
Tényleg igaz: az MU-kötet legvégén csattant igazán az ostor!
Tuan Kiadó, 2008
384 oldal ]]>