NBC – Heroes címmel indít szuperhősökről szóló tévésorozatot. A TV Guide publicistája, Michael Ausiello néhány napja tette közzé a véleményét a bevezető epizód forgatókönyve alapján: szerinte a Heroes – Hősök lesz a következő nagy siker a Lost – Eltűntek mellett. {mosgoogle center} Nem egy átlagos szuperhős történetet fogunk látni az NBC előkészületben lévő sorozatában, legalábbis az eddigi hírek ezt támasztják alá. A történet középpontjában olyan átlagemberek csoportja áll, akik egy szép napon ráébrednek: különleges képességek birtokába jutottak valamilyen módon. Olyan különleges képességek birtokába, melyek vetekednek a képregények szuperhőseinek hatalmával. A Heroes – Hősök nem elsősorban az emberfeletti hatalom körül forog – mint Ausiello fogalmazott, a Lost története sem elsősorban egy különös szigetről szól. Akárcsak az Eltűntek esetében, itt is főképp a karakterek állnak a középpontban, illetve az, hogy miképp reagálnak a megváltozott helyzetre.

„Kívül akarok maradni a szuperhős nézőponton”
– mondta Tim Kring, a sorozat atyja. Teljesen normális emberekről szól a sorozat, „akik a szó szoros értelmében különleges képességeket fedeznek fel magukban, és ezzel meg kell küzdeniük”. A sorozat szereplői között lesz egy ápoló, aki tud repülni, egy drogfüggő, aki képeket tud festeni a jövőről, egy las vegasi lány, aki tükrökkel képes bámulatos dolgokra, vagy épp egy 17 éves pom-pom lány, aki képtelen meghalni – akárcsak Bruce Willis karaktere A sebezhetetlen című moziban. De a sorozatban nem ez a lényeg, hangsúlyozza Kring. Inkább egy valósághű megközelítést keres, akármilyen furcsán is hangzik ez egy szuperhősökről szóló sorozat esetében. A karakterek hétköznapjai olyanok, mint akármely nézőé – legalábbis egy jó darabig. Ugyanolyan emberi problémákkal kell szembenézniük, mint bármelyikünknek – csak ezt még tetézik a különleges képességből eredő gondok is. Ami a Losthoz hasonlatossá teszi a történetet, azok a rejtélyek, furcsaságok, amik fel fognak tűnni a sorozatban. Hasonlóképp feltűnő mozaikdarabkák jellemzik a Hősöket, minden egyes kérdésre adott válasz újabb kérdéseket szül. Az epizódok egyáltalán nem különállóak – hanem, mint manapság egyre inkább megszokhattuk, egymásra épülnek, és nem érdemes egyetlen részt sem kihagyni. A képregényes hagyományokhoz híven egyetlen szuperhős sem lehet meg legalább egy nagystílű főgonosz nélkül – itt egy rejtélyes üzletember áll a gondok mögött, aki mindenáron rá akarja tenni a kezét a szuperhősök DNS-ére. Hogy miért is akarja ezt olyan nagyon, az sokáig nem fog kiderülni. A Heroes – Hősök idén ősszel kerül adásba az Egyesült Államokban, az NBC tévécsatornán. Kapcsolódó anyagok és fórumok:

Ki akar szuperhős lenni? – Stan Lee valóságshow a Sci Fi Channel műsorán
Lightspeed – szuperhős mozi a Sci Fi Channelen
Rising Stars – éledő Csillagok képregényajánló Tévés fórumok az SFportalon
]]>