Anthony Sheenard volt december 9-én a Nyugati téri Alexandra könyvesház pódiumán a Galaktika-klub vendége. Az írót Németh Attila, a Galaktika magazin irodalmi szerkesztője faggatta arról, hogyan kezdett el írni, és hogy hogyan képzeli el a továbbiakat.
A jelen lévők megtudhatták, hogyan született a Mysterious Universe sorozat, s hogyan jutott el a Cherubion kiadótól az Inomin keresztül a Graal könyvek kiadóig. Az író fantasy novellák (pl. Monas apó sorozat) és regények írásával kezdte, de azt a műfajt nem érzi magához közel: sokkal inkább keveli a sci-fit, illetve a space fantasyt, amelyek szerinte csak lazán kapcsolódnak és már a kezdetektől egymással párhuzamosan léteztek.

A 2005-ös Zsoldos Péter díjas Sötétség előtt kapcsán az író elmesélte, hogy a folytatás – az eredeti szándékai szerint – kalandosabb hangvételű lett volna, ám maga a díj és az olvasóktól érkező visszajelzések megváltoztatták elképzeléseit. A regény a Mysterious Universe eddigi hangulatától eltérően komoly témát tár elő: főhőseinek sorsán át azt feszegeti, vajon hány igazság létezhet a világban. Szélesi szerint annyi igazság van, ahány ember, és az információáradatból már leginkább hitünk szerint választjuk ki a kérdéseinkre a nekünk megfelelő válaszokat.

]]>