Ha a világot meg akarjuk változtatni, az emberrel kell kezdeni, lehetőleg már a bölcsődében. De az is lehet, hogy akkorra már elkéstünk. Az ugyan közismert, hogy korán kellene kezdeni, de ennyiben is marad minden igyekezet.
A. E. van Vogt egy új, más világot ábrázol és ebben a világban az a legfontosabb, hogy mindenkit az ész vezéreljen, ezért oktatnak, nevelnek és vizsgáztatnak. A vizsgákat egy minden gyanú felett álló Gép végzi. A legjobbak a „mennyországba” kerülnek, akik pedig nem annyira jók, azok irányíthatják a földi társadalmat. A többiek tanulhatnak tovább, és majd ha a Gép újra meghirdeti a Játékokat, megint próbálkozhatnak.
Ám van egy másik, egy arisztotelészi világ, ahol az embereket nem az ész irányítja, hanem az ösztöneik, és ezért nem tudnak együtt dolgozni, csak versenyezni. őket rá kell vezetni, hogy működjenek együtt, és az eszüket használják. Mert a „nem A világa” a jövő, ezzel tudjuk meghódítani és legyőzni a kozmosz többi, ösztönből vezérelt faját. A nulla-A világát azonban olvashatjuk egy bonyolult és izgalmas ügynök-regénynek is, sok kalanddal, üldözéssel, győzelemmel, halállal. Hősünk majdnem végig menekül, és fondorlatosan próbálja lerázni az ellenséget. Csak az nem tiszta neki, miért is kell menekülnie, és ha már egyszer meghalt, hogyan kerül egy másik bolygóra és miért üldözik tovább? És ki fogja megmenteni, vagy inkább neki kellene a világot megmenteni? Lassan isteni lehetőségek birtokába jut, és kezd felderengeni, mi is van a fejében, mi az, amit képvisel, és egyáltalán ki ő maga!
Kereshetjük a regényben a két filozófia különbözőségét, de ez csak ködszerűen dereng a háttérben, inkább csak díszlet, amolyan hivatkozási alap. Ha valakit érdekel, a regény befejeztével utána olvashat. Ám ettől a könyv már nem lesz se jobb, sem rosszabb. Az olvasás végére úgyis belátjuk, hogy a „nem A világa” jobb és célravezetőbb, mint az amiben éltünk, élünk.
Esetleg tekinthetjük úgy, mintha a Gép kommunistákat gyártana a jövendő számára, mert csak ők tudják megmenteni a kozmoszt. És ők tudják a társadalmat úgy irányítani, hogy az a közösség számára működjön, ne egyéni érdekeket szolgáljon. Mert az egyénieskedő versenyszellem csak szétzilál mindent. Ezt az író be is mutatja kozmikus méretben. Sőt a Vénuszt az idegenek ezért akarják elpusztítani, mert érzik, hogy a „nem A világa” hatalmas veszélyt jelent számukra. Igazságukat harsány propagandával álcázzák, és hősünknek velük is meg kell küzdeni, ekkorra már Gép sem tud segíteni neki.
Természetesen van szerelmi szál is, meg zaftos science-fiction közhelyes patronok. Csak azt nem szabad feledni, hogy mikor jelent meg a könyv. Ezek azóta lettek patronok, itt és ekkor még „vadonatúj” dolgok voltak. Mi koptattuk el őket, silányítottuk patronná.
Nagyon izgalmasan ábrázolja az író a világokat. Idilli a Vénusz világa, bár az író azt is megemlíti, hogy előtte egy forró életidegen bolygó volt (a Vénusz-szondák előtt) de az emberiség a kozmoszból összegyűjtött/válogatott növényekkel, állatokkal egy fantasztikus paradicsomot hozott ott létre. Izgalmasak, gyönyörűek a fák, és az egész vénuszi világ. Nyugalmas a Föld világa is, csak hősünknek kell állandóan menekülni, de egyébként béke és gazdagság van. És pszichológusok minden mennyiségben, akik segítenek az embereknek, meg a menekülőnek is. Meg a Gép csoda-világa, arany falakkal és drágakővel kirakott mennyezetekkel. Csak azért, hogy lássák az emberek, az érték nem külső, hanem mindenkiben belül van. Ez a „nem A világa”!
Nem árulok el nagy titkot: a végén győz az igazság, és hősünk is megfejt jó pár reá vonatkozó titkot. Hogy közben az író csöveket, lámpákat, meg vezetékeket emleget, amikor valami jövőbeli eszközt ír le, afölött nyugodtan szemet lehet hunyni. Hiszen láttam én már olyan sci-fi filmet, ahol a jövőbeli titkos támaszponton logarléccel számoltak, most meg már sokan nem is tudják, hogy mi az. Egyéb technikai bakik nem nagyon léteznek, mert az író kerüli a felesleges részleteket.
Hát akkor most összefoglalva igen furcsa lesz a végkövetkeztetés:
A. E. van Vogt már 1948-ban tudta, hogy a világot, sőt a kozmoszt csak a kommunizmus, a közösségi társadalom tudja megmenteni. Nem az a kommunizmus, ami csak nevében volt az, és amire ma acsarkodva szoktunk hivatkozni. Mintha valaki azért lenne ateista, mert a mennyország nem olyan, mint aminek az egyház meghirdette! Amíg nem valósulnak meg a jövőbe vetett elképzelések minden eljövendő társadalom utópia, nevezzük azt kommunizmusnak, vagy kapitalizmusnak. Addig csak a napi valóságot érezzük a bőrünkön. És még egy nagyon fontos figyelmeztetése van az írónak: semmit nem adnak ingyen, mindenért cselekedni kell! Ha másképpen nem, tanulással és a Játékokon való részvétellel. Aztán vagy bejutunk a paradicsomba, vagy tovább segítjük a többeket a jövő megvalósításában.]]>
