November közepén jelenik meg a legújabb, Mysterious Universeantológa, az Evolvens kalózai. A novellák kalandosan, időnként humorosés könnyed stílusban idézik fel a harmadik évezred egy-egy pillanatát.Néha korok és évszázadok választják el őket egymástól, ám aki kézbeveszi e kötetet, az rögtön megérzi az összekötő szálat: a MysteriousUniverse varázslatos atmoszféráját.
Gabriel B. Cobbler:
Rendfenntartók
részlet A gondok akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy az erősítés másodikrésze késik. Mindenki majd meghalt az idegességtől, kivéve skótokat. Åknem idegeskedtek ilyen apróságon. Ahogy a közmondás is mondja, olyannyugodtak voltak, hogy ultrázni lehetett a hárfát a hátukon. A tizenötskót a földi hadsereg legelitebb osztagához tartozott. Åk voltak aszuperkatonák. A jelen lévő sereg harcértékének több mint harmincszázalékát ők adták. A rohampáncélzatuk fölött állandóan viselték aszoknyájukat. Minden sorállományú álma, hogy a skótokhoz hasonló katonalegyen, leszámítva persze a szoknyát. A nyugalmuk irritált minket,sosem szóltak senkihez és állandóan a dudás hologramot nyomatták. Nekemtetszett a dudaszó. A legenda szerint – valamikor a huszadik századkörnyékén –, ha a csatamezőn felharsant a dudaszó, akkor ott maga azördög jelent meg, hogy az utolsó skót vérig harcoljon. Szóvalsűrűsödtek a katonák közötti konfliktusok, és az sem tett jót, hogyelvesztettük a rádiókapcsolatot a flottánkkal. Annyit sikerült azerősítésről megtudnunk, mielőtt még lehalt volna a celluláris, hogy ahajóink a rendszer határánál, egy mélyűri gátba ütköztek.
Egy mélyűri gát, ami képes az űrhajókat az egész vonalon megállítani,borzasztó technikai fejletségről tesz tanúbizonyságot. A szakértőinkszerint ezt lehetetlen megcsinálni. Csak abban reménykedhetünk, hogysosem leszünk harcban azzal a fajjal, aki kifejlesztette azt, mertakkor azonnal végünk!
Attól a naptól kezdve, hogymegszakadt a kapcsolat a flottával, a készültségi szintet narancsraemelték. Abba kellett hagynunk az érintkezést a vámpírokkal és állandó„puccparádéban” kellett lennünk. Aktiváltuk a fegyverzetünket. Askótoknál ekkor olyan dolgokat láttunk, amik piaci forgalomba talánsosem, vagy csak majd tíz-tizenöt év múlva kerülhetnek, jócskánleegyszerűsítve. Ha valahová mentek a bázis területén, jobban tette azember, ha félreugrott előlük, mert nem álltak meg semmi és senkikedvéért.
Egy nappal a végső események előtt történtegy kis baleset, de mi akkor azt hittük, hogy megtámadtak minket.Felrobbant pár gázpalack a központi laboratóriumban. Mindenki elkezdetteszeveszetten ordibálni, és a fegyverével hadonászni. Nem sokon múlt,hogy nem lőttem le közben a legjobb barátomat. A kedélyek fél óraelteltével csitultak csak le, amikor megtudtuk, hogy csupán egyvéletlen baleset történt. Sajnos a laboratórium teljesen tönkrement, ésfélő volt, hogy a lángokban újabb vegyszerek robbanhatnak fel. Mivel azautomata tűzoltó rendszer kikapcsolt a robbanás pillanatában, a bennlángoló tüzet nem tudtuk eloltani.
Már a részlegevakuációját terveztük, amikor megjelent két skót, és átgyalogolt ahárom méter vastag törmeléken, be a laborba. Életünkben ilyet még nemláttunk. Addig a pillanatig azt hittem, hogy a falon való átjárás csaka von Anstettenekről szóló mesékben létezik. Csak álltunk és bámultunk,miközben bőrig áztunk, mert a zűrzavarban valamelyik hülye kilőtt egyviharrakétát, és kitört a zivatar a bázis felett. Majdnem még agázmaszkok felvételéről is elfeledkeztünk, amikre szükség lett volna amérgező légkör miatt. Aztán amikor a skótok kisétáltak a laborból –megint a törmeléken keresztül –, hirtelen elhalt minden hang, senki semert pisszenni. Odaléptek hozzám, és a kezembe nyomták az egyikkísérleti állatot, majd röhögve továbbmentek. El tudja képzelni? Ezekbemennek, eloltanak egy akkora tüzet, mint ami a pokol tornácán lángol,és a vicc kedvéért még kihozzák onnan a legmérgezőbb lényt is. Ha nemvagyok ott, akkor most körberöhögném magamat.
Az estefolyamán aztán a várakozó seregek elkezdtek mozgolódni. Látszólag oknélkül. Fenn voltam a parancsnoki hídon, amikor bejött a „szuperskótok”parancsnoka, és a felderítőgépek képeit kezdte nézegetni. Kicsit idegesvolt. Ez nem kecsegtetett semmi jóval a jövőt illetően. Nem tudom, hogyhonnan vettem a bátorságot, de megkérdeztem tőle, hogy mi a baj. Erre őaktiválta az ikonrendszerét, és kivett belőle egy számomra ismeretlentípusú fegyvert. Odalépett az egyik monitorhoz, és hologramkéntkinagyított egy részletet az idegenek soraiból.
– Látja? – mutatott rá az egyikre. Ha jól emlékszem, akkor egy gwynnára, aki valamilyen fegyvert markolt. A gwynnáka galaxis egyik leggyönyörűbb faja kissé nyúlt, hosszúkás alakjukkönnyeddé teszi őket, olyanok, mint a tündérek. – Nézze meg jobban! Afegyvert! – parancsolt rám, ugyanis észrevette, hogy a gwynna nőtnézem. Ugyanazt a fegyvert szorongatta a tündér, mint ami a parancsnokkezében volt. Kis eltérések voltak csupán. – Ez a fegyver – kezdte afelvilágosítást –, hivatalosan még a tervezőasztalon sem létezik. Amitnálam lát, a prototípusok közül való. Annyira új, hogy a festék mégszinte fog. Ha megnézi amazt, akkor látszik rajta, hogy a fegyvertgyakran használták, és legalább két-három éves. Ha nem több. Az embermintha nem is prototípust, hanem az abból továbbfejlesztett változatotnézné.
Továbbvitte a képet. A legtöbb gwynnánálhasonló fegyvereket lehetett látni. Ami még feltűnt – és ezt meg isjegyeztem neki –, hogy ők is viselnek primitív vágófegyvereket. Nemtudom, miért, de ennek hallatán elfehéredett, majd riadót fújt éselrohant. Intett, hogy kövessem.
Rendfenntartók
részlet A gondok akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy az erősítés másodikrésze késik. Mindenki majd meghalt az idegességtől, kivéve skótokat. Åknem idegeskedtek ilyen apróságon. Ahogy a közmondás is mondja, olyannyugodtak voltak, hogy ultrázni lehetett a hárfát a hátukon. A tizenötskót a földi hadsereg legelitebb osztagához tartozott. Åk voltak aszuperkatonák. A jelen lévő sereg harcértékének több mint harmincszázalékát ők adták. A rohampáncélzatuk fölött állandóan viselték aszoknyájukat. Minden sorállományú álma, hogy a skótokhoz hasonló katonalegyen, leszámítva persze a szoknyát. A nyugalmuk irritált minket,sosem szóltak senkihez és állandóan a dudás hologramot nyomatták. Nekemtetszett a dudaszó. A legenda szerint – valamikor a huszadik századkörnyékén –, ha a csatamezőn felharsant a dudaszó, akkor ott maga azördög jelent meg, hogy az utolsó skót vérig harcoljon. Szóvalsűrűsödtek a katonák közötti konfliktusok, és az sem tett jót, hogyelvesztettük a rádiókapcsolatot a flottánkkal. Annyit sikerült azerősítésről megtudnunk, mielőtt még lehalt volna a celluláris, hogy ahajóink a rendszer határánál, egy mélyűri gátba ütköztek.
Egy mélyűri gát, ami képes az űrhajókat az egész vonalon megállítani,borzasztó technikai fejletségről tesz tanúbizonyságot. A szakértőinkszerint ezt lehetetlen megcsinálni. Csak abban reménykedhetünk, hogysosem leszünk harcban azzal a fajjal, aki kifejlesztette azt, mertakkor azonnal végünk!
Attól a naptól kezdve, hogymegszakadt a kapcsolat a flottával, a készültségi szintet narancsraemelték. Abba kellett hagynunk az érintkezést a vámpírokkal és állandó„puccparádéban” kellett lennünk. Aktiváltuk a fegyverzetünket. Askótoknál ekkor olyan dolgokat láttunk, amik piaci forgalomba talánsosem, vagy csak majd tíz-tizenöt év múlva kerülhetnek, jócskánleegyszerűsítve. Ha valahová mentek a bázis területén, jobban tette azember, ha félreugrott előlük, mert nem álltak meg semmi és senkikedvéért.
Egy nappal a végső események előtt történtegy kis baleset, de mi akkor azt hittük, hogy megtámadtak minket.Felrobbant pár gázpalack a központi laboratóriumban. Mindenki elkezdetteszeveszetten ordibálni, és a fegyverével hadonászni. Nem sokon múlt,hogy nem lőttem le közben a legjobb barátomat. A kedélyek fél óraelteltével csitultak csak le, amikor megtudtuk, hogy csupán egyvéletlen baleset történt. Sajnos a laboratórium teljesen tönkrement, ésfélő volt, hogy a lángokban újabb vegyszerek robbanhatnak fel. Mivel azautomata tűzoltó rendszer kikapcsolt a robbanás pillanatában, a bennlángoló tüzet nem tudtuk eloltani.
Már a részlegevakuációját terveztük, amikor megjelent két skót, és átgyalogolt ahárom méter vastag törmeléken, be a laborba. Életünkben ilyet még nemláttunk. Addig a pillanatig azt hittem, hogy a falon való átjárás csaka von Anstettenekről szóló mesékben létezik. Csak álltunk és bámultunk,miközben bőrig áztunk, mert a zűrzavarban valamelyik hülye kilőtt egyviharrakétát, és kitört a zivatar a bázis felett. Majdnem még agázmaszkok felvételéről is elfeledkeztünk, amikre szükség lett volna amérgező légkör miatt. Aztán amikor a skótok kisétáltak a laborból –megint a törmeléken keresztül –, hirtelen elhalt minden hang, senki semert pisszenni. Odaléptek hozzám, és a kezembe nyomták az egyikkísérleti állatot, majd röhögve továbbmentek. El tudja képzelni? Ezekbemennek, eloltanak egy akkora tüzet, mint ami a pokol tornácán lángol,és a vicc kedvéért még kihozzák onnan a legmérgezőbb lényt is. Ha nemvagyok ott, akkor most körberöhögném magamat.
Az estefolyamán aztán a várakozó seregek elkezdtek mozgolódni. Látszólag oknélkül. Fenn voltam a parancsnoki hídon, amikor bejött a „szuperskótok”parancsnoka, és a felderítőgépek képeit kezdte nézegetni. Kicsit idegesvolt. Ez nem kecsegtetett semmi jóval a jövőt illetően. Nem tudom, hogyhonnan vettem a bátorságot, de megkérdeztem tőle, hogy mi a baj. Erre őaktiválta az ikonrendszerét, és kivett belőle egy számomra ismeretlentípusú fegyvert. Odalépett az egyik monitorhoz, és hologramkéntkinagyított egy részletet az idegenek soraiból.
– Látja? – mutatott rá az egyikre. Ha jól emlékszem, akkor egy gwynnára, aki valamilyen fegyvert markolt. A gwynnáka galaxis egyik leggyönyörűbb faja kissé nyúlt, hosszúkás alakjukkönnyeddé teszi őket, olyanok, mint a tündérek. – Nézze meg jobban! Afegyvert! – parancsolt rám, ugyanis észrevette, hogy a gwynna nőtnézem. Ugyanazt a fegyvert szorongatta a tündér, mint ami a parancsnokkezében volt. Kis eltérések voltak csupán. – Ez a fegyver – kezdte afelvilágosítást –, hivatalosan még a tervezőasztalon sem létezik. Amitnálam lát, a prototípusok közül való. Annyira új, hogy a festék mégszinte fog. Ha megnézi amazt, akkor látszik rajta, hogy a fegyvertgyakran használták, és legalább két-három éves. Ha nem több. Az embermintha nem is prototípust, hanem az abból továbbfejlesztett változatotnézné.
Továbbvitte a képet. A legtöbb gwynnánálhasonló fegyvereket lehetett látni. Ami még feltűnt – és ezt meg isjegyeztem neki –, hogy ők is viselnek primitív vágófegyvereket. Nemtudom, miért, de ennek hallatán elfehéredett, majd riadót fújt éselrohant. Intett, hogy kövessem.
Kapcsolódó:]]>
