A Battlestar Galactica története 1978-ban kezdődött el egy tv filmmel, a legújabb fejezet pedig 2003-ban indult útjára a BSG: The Miniseries sorozattal. Ez utóbbi a negyedik évaddal végéhez közeledik, ám az alkotók nem pihennek, és megvan a folytatás terve. Szikra Mónika cikkének második feléből megtudhatjuk, milyen is lesz a Caprica. Figyelem: spoilerveszély. A Caprica forgatókönyve egyenl?re egy duplarészt foglal magában, amely egy lehetséges új sorozat pilotjának, azaz előfutárának lehetne tekinthető. Amennyiben a tv premier sikeres lesz, a sorozat is zöld utat kap majd. A történetről magáról már elég sok információ kiszivárgott, az alábbiakban ezt megpróbálom ismertetni, de mindenképpen csak azoknak ajánljuk, akiket nem zavarnak a spoilerek. Maga a Caprica nagyjából 50 évvel az eredeti BSG történetét megelőzően, még az első cylon-ember háború előtt fog játszódni és az eseményeket két család szemszögéből fogják majd bemutatni. Az első az Adams család, a jogász Joseph Adams, valamint felesége, Shannon és két gyermekük: William és Tamara. Joseph Adams tauroni születés? férfi, aki Capricára települ át és arra teszi fel az életét, hogy áthidalja a tauroniak és a capricaiak közti ellentéteket, amely azokban az időkben még jóval rosszabb körülmények közé kényszeríti az elnyomott tauroniakat a capricai néphez képest. Véd?ügyvédként nagy befolyásra tesz szert, amelyet a tauroni alvilágban is jól fel tud használni kapcsolatai által. Jelleme erős és sziklaszilárd, ellenségei félnek tőle, a barátai ragaszkodnak hozzá. Fia, William pedig nem más, mint a kés?bbi William Adama, a névváltoztatás pedig onnan ered, hogy Joseph Adams eredeti tauroni neve Adama volt, amelyet Capricán változtat meg annak érdekében, hogy családját ne érje hátrányos megkülönböztetés. Ezekben az időkben tehát még a család összes tagja Adams, nem pedig Adama. A másik család a Graystone familia. A családfő neve Daniel Graystone, felesége Amanda, kettejük közös gyermeke pedig Zoe. Daniel Graystone egy zseniális tudós programozó, akinek van egy Graystone Industries nevű, nagy sikerő vállalata. Ez a vállalat a 12 kolónia számára gyártja a különböző intelligens háztartási kütyüket, fejlesztik a Cybernetic Life-Form Node, röviden Cylon elnevezésű, önálló értelemmel bíró segédrobotokat, számítógépes szoftvereket, valamint fejleszti a nagysikerő virtuális valóságban játszódó játékot, a HoloBand-et. Graystone ezáltal hatalmas vagyonra tesz szert, amelyet azonban arra használ fel, hogy leszerződjön a kormánnyal egy robotikus katona kifejlesztésére. A történet szerint ez a fejlesztés már közel öt éve zajlik a háttérben és lassan kifut a határidőből. Fel kellene tehát végre valamit mutatnia a kormánynak, ám ehhez még szüksége lenne néhány tauroni technológiára. Felesége, Amanda, sikeres sebész, aki imádja a lányát, Zoe-t. A történet akkor kezd érdekessé válni, amikor Zoe Graystone bekerül az Athena Akadémiára, amely egy egyházi magániskola, és mint ilyen, természetesen a politeizmus nézeteire oktatják a növendékeket. Zoe itt ismerkedik össze Clarice Willows nővérrel, akinek ez az iskola csak látszólag testesíti meg vallásának kiteljesedését, ugyanis bár a nyomorban felnőtt Clarice is arra hivatott, hogy bevezesse ifjú tanítványait a politeizmus világába, valójában ő egy eltökélt monoteista beállítottságú nő, aki igyekszik néhány diákját is ezen az úton terelgetni. Ez az okos és erős jellemvonásokkal megáldott asszony veszi Zoe-t is a szárnyai alá és sikerül is Zoe-ból egy masszívan egyistenhívű fiatalt faragnia. Azonban azzal is tisztában van a lány, hogy a monoteizmus az akkori Capricán majdhogynem eretnekségnek számít, tehát ha kiderülne róla az igazság, súlyos büntetésre számíthatna, ezért ezt eltitkolja a családja és a barátai előtt is. Közben ugyancsak az Akadémián megismerkedik egy Ben Stark nevű fiatallal, akivel egymásba szeretnek. Ben szintén tagja a Clarice nővér által monoteistává átnevelt csoportnak, sőt olyan komolyan veszi új vallását, hogy ráveszi Zoe-t: szökjenek el Capricáról. Zoe belemegy a tervbe. Eric Stolz (Daniel Graystone)Mindeközben a két családfő, Joseph Adams és Daniel Graystone összeismerkednek és barátságot kötnek egymással. Ez a barátság olyan jól sikerül, hogy még a két család többi tagja is összemelegszik és közösen töltik el szabadidejüket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy sok idejük maradna a felnőtteknek a gyerekeikre, valószínőleg ezért sem tűnik fel nekik Zoe monoteistává válása. A lánynak azonban van még egy tulajdonsága: örökli apja, Daniel tehetségét a tudomány területén. Ennek köszönhet?en egy szép napon kíváncsiságból kipróbálja apja találmányait. Az egyik ilyen egy online memóriabank, amelybe Zoe feltölti saját, illetve barátja, Ben Stark memóriáját, talán éppen azért, hogy ezáltal megüzenhesse apjának a szökésük valódi okát. Nem sokkal kés?bb azonban bekövetkezik a tragédia. Ben ugyanis nem mondja el Zoe-nak valódi tervét: ő ugyanis nem egészen úgy képzelte el a szökésüket Capricáról, hogy beülnek egy űrhajóba és menekülnek, amerre látnak. A fiú úgy dönt, hogy inkább megöli magát és Zoe-t, mintsem bebörtönözzék őket, ha kiderülne egyistenhitük. Tervét sikerül is megvalósítania, de korántsem úgy, ahogy eredetileg eltervezte: a robbanás következtében ugyanis nem csak ?k ketten halnak meg Zoe-val, hanem Joseph Adama felesége, Shannon és lányuk, Tanara is odavesznek. Ez a tragédia pedig csak még inkább összehozza a két férfit, Adams-et és Graystone-t. Daniel felesége, Amanda nagyon nehezen emészti meg lányuk halálát. Miután megtudják, hogy Zoe létrehozott egy holografikus Zoe-A-t saját elméje felhasználásával, Daniel elmondja Joseph-nek, hogy egy tauroni technológia segítségével Zoe elméjét bele tudnák ültetni egy robot testbe és megkéri, hogy segítsen neki az alvilági kapcsolataival megszerezni ezt a technológiát. Adams ha nehezen is, de megteszi Graystone kérését annak ellenére, hogy utólag már megbánja ezt a tettét etikai nézetei miatt. Közben Amanda sem tétlenkedik: Zoe elvesztése okozta fájdalmában először korábbi szeretője, egy bizonyos tauroni születés? Tomas Vergis karjaiban keres menedéket, kés?bb azonban megbánja, hogy megcsalta férjét. Jóvá akarja tenni a tettét, ezért Vergis-ből információkat szed ki férje számára az előbb említett technológiákkal kapcsolatban. Zoe robotikus mása, Zoe-R tehát elkészül és nem árulok el titkot szerintem azzal, ha elárulom: ezzel meg is alkotják az első cylon-t. Ugyanakkor mire idáig eljutnak, Adams annyira megbánja segítségnyújtását Graystone-nak, hogy ez a barátságuk végét is jelentheti egyúttal. Egyetlen támasza ezekben az időkben kilenc éves kisfia, Bill lesz, akinek elárulja, hogy a nevük eredetileg Adama, nem pedig Adams. A kisfiú évekkel kés?bb fogja majd rábeszélni apját, hogy a nevüket állítsák vissza az eredetire. Nos hát nagyjából ez lesz a Caprica pilot története, ami ha tetszeni fog a közönségnek, akkor a sorozat innen fog folytatódni majd és egészen odáig fogja elmesélni nekünk a történteket, ameddig az első cylon-ember háború ki nem tör pár évvel kés?bb. Arról még egyenl?re nincs információnk, hogy mindez hogyan fog lezajlani, Zoe-R és társai hogyan fognak eljutni addig a pontig, amíg az emberiséget már csak mint megsemmisítend? életformára fognak tekinteni… Amit még érdemes tudni a történettel kapcsolatban, hogy a BSG-t megelőző 50 év természetesen teljesen más közeget fog jelenteni a történet szereplői számára. A 12 kolónia itt még nem egy egységes rendszer, azt majd csak a háború fogja magával hozni. Itt még minden kolónia külön államnak is számít egyúttal, az emberek sokkal inkább hajlamosak lesznek az etnikai megkülönböztetésekre, az önbíráskodásra, stb. Battlestar-ok vagy raptorok sem lesznek még, hiszen ezeket is majd csak utólag fogják kifejleszteni az emberek. Néhány szó a színészekről. Az első casting-ok már lezajlottak, a fő karakterekhez már megtalálták és le is szerződtették a színészeket. Ebből mazsolázgatnék most egy kicsit. Esai Morales (Joseph Adama)Joseph Adama: Esai Morales. Morales talán leghíresebb korábbi alkotása az 1987-es La Bamba volt, amelyben Bob Morales szerepét alakította. A most 45 éves Morales 2005-ben elnyerte a Special Jury Prize díjat a Legjobb színész kategóriában az American Fusion című filmért, illetve több jelölést és egyéb díjakat is besöpört már. Szülei Puerto Rico-iak, így alighanem a tauroni nép maga is valamiféle latinos rasszként fog megjelenni a történetben. Egyébként pedig ő alakította Tony Rodriguez-t a NYPD Blue tv sorozatban 2001-2004 között. Daniel Graystone: Eric Stoltz. Akárcsak Morales, Stoltz is egy igazán jó karakterszínész, aki kevesebb reflektorfényt kapott életében, mint azt megérdemelte volna. Sok ismert filmben kapott szerepet: Pulp Fiction, Rob Roy, Memphis Belle… A 46 éves Stoltz vegetáriánus, együtt élt Bridget Fondával és majdnem ő kapta meg Marty MacFly szerepét a Vissza a jövőbe trilógiában. Rajtuk kívül még a főbb szerepekben láthatjuk majd Paula Malcomsont (Amanda Graystone), Polly Walkert (Clarice Willow nővér), Alassandra Toresont (Zoe Graystone), Avan Jogiát (Ben Stark), a rendezői székbe pedig Jeffrey Reiner fog ülni. A pilot duplarészt idén tavasszal kezdték el forgatni Vancouver-ben, és ?sszel fogják majd bemutatni. A rajongók természetesen már t?kön ülnek – érthet? módon. Azonban nem csak a Caprica a BSG jövője. Habár a Battlestar történet a végéhez ért, még mindig van mit mondani róla. A legfrissebb hírek szerint a negyedik szezon után készülni fog még három nagy tv-film, olyanok, mint amilyen a Razor is volt, habár erről még nincsenek kiszivárogtatott hírek. Lesznek még további webisode-ok is csakúgy, mint a második és a harmadik szezon között. Kronológiai sorrendben tehát először idén befejeződik a negyedik szezon első fele, utána webisode-okkal és a Capricával fogják az ?szünket kicsit érdekesebbé tenni (és persze elterelni kicsit a figyelmünket a negyedik szezon vége iránt érzett hatalmas ?rtől… talán), majd jövőre jön a negyedik szezon vége és a három nagy BSG tv film. Valamint én nagyon remélem, hogy 2009 ?szén elindul majd a Caprica sorozat is, ez már csak a rajongók szeretetén múlik… Végezetül szeretnék köszönetet mondani Freevo-nak (Frivalszky Péter) hihetetlen sok segítségéért, amely nélkül ez a cikk nem jöhetett volna létre. További köszönet illeti Freevo blogjában mindazokat, akik nap mint nap figyelik a blogot és kommentálják azt. Köszönöm!

]]>