Idén 16. alkalommal kerül sor a Budapest Filmszervezésében az európai filmek mustrájára. November 30. és december 10. között,22 játékfilmet és egy rövidfilmösszeállítást láthatnak a nézők. Ritkán láthatócsemegék és fesztiválsikerek a Művész moziban.

1886} 

Az Európa Filmhét az európai filmművészet idei legkiemelkedőbb alkotásaithozza el és mutatja be a hazai közönségnek. Sikeres filmbemutatók (tavaly ittvetítették először Lars von Trier Amerika-trilógiájának középső részét, a Manderlayt)mellett moziforgalmazásba nem kerülő fesztiválsikerek és egyéb csemegékjellemzik a felhozatalt.

Univerzális és aktuális, határokon átívelő és lokális kérdések boncolgatásajellemzi a kortárs európai filmművészetet. A közelmúlt és a jelen háborúsválsággócainak problémájával foglalkoznak a poszt-jugoszláv térség és Írországfilmdrámái. Előbbi három alkotással is képviseli magát (Határátkelő, Hét ésfél, Minden ingyen), melyek közül az első gyártásába a kooperáció ékesbizonyítékaként mindegyik tagállam beszállt. Az írek függetlenségi harcárólszól a Filmhét talán legjobban várt filmje, Ken Loach Cannes-i fődíjasalkotása, a Felkavar a szél. Az 1920-as években játszódó film nagyvihart kavart a rendező szülőhazájában, egyes kritikák szerint egyoldalúan azírek pártján álló nézőpontja miatt. A másik ilyen témájú darab, a Véresvasárnap alkotójának új munkája, az Omagh egy 1998-as észak-írrobbantás tragédiájának állít emléket.

A harc máshol másról szól: a nemzetkérdéstől független küzdelem azelidegenedés és a magány ellen ismét sok film témáját adja. Ami pedig amegvalósulást illeti, rendezője válogatja a műfajokat és hangnemeket: LucasBelvaux A leggyengébb igazsága című alkotása akciófilm, Nuri BilgeCeylan új műve, az éghajlatok elégikus hangvételű drámája, a Párizsszívében alkotói pedig játékosan kísérleteznek. A Kottalapozó pedigBach és Schubert zenei hátterében játszódó pszichológiai thriller. Nemzedékiproblémákat igyekszik feltárni egy sor alkotás, a harmincas korosztály egyrehúzódó felnőtté válását veszi górcső alá többek között A boldogság árnyai,a Vár rád a világ, a Totál házas vagy a Mérgező barátság.Más generáció filmje a 7 szűz: az amatőr szereplők, a lüktető zene, agyors tempó és Sevilla másik, kőkemény arcának bemutatása tették aspanyol fiatalok körében igen népszerűvé Albert Rodriguez filmjét. Kim RossiStuart filmje, a Kispálya még alacsonyabbra helyezi a kamerát: egy 11éves kisfiú szemszögéből láttatja apa és fia kapcsolatát egy bonyolultélethelyzetben.

Francia, spanyol, török, görög, lengyel, finn-svéd, holland, angol, német,olasz, észt és természetesen a poszt-jugoszlávia tagállamaiból érkező művekalkotják az idei Európai filmhét gazdag programját. A kiemelkedő filmalkotásoktúlnyomó része fontos európai filmes mustrák díjait söpörte be.

 

]]>