HungaroCon országos sci-fi találkozón kiosztották a Zsoldos Péter-díjat, a tematika legrangosabb magyar irodalmi díját. Regény kategóriában Bálint Endre műve, A Programozó Könyve kapta az elismerést, míg novella kategóriában Szélesi Sándor Míg mozgok, van világ című írása bizonyult a legjobbnak. Kisregény kategóriában a nevezett művek alacsony száma miatt nem került a díj kiosztásra, a művek jövőre kerülnek értékelésre.
Bálint Endre első regényét a Digitalbooks adta ki e-könyv formátumban, a díj történetében ez a második alkalom, hogy e-book megjelenés nyerje a regénydíjat. Szélesi Sándor – az SFportal társalapítója – immáron hetedik alkalommal nyeri el az elismerést, két alkalommal regény kategóriában, novella kategóriában pedig most ötödjére, ezzel a Zsoldos-díj történetének legsikeresebb írója. Míg mozgok, van világ című novellája a Galaktika magazin 265. számában látott napvilágot.
Dr. S. Sárdi Margit, a díj zsűrielnökének értékelései
Bálint Endre: A Programozó Könyve
A Programozó Könyve igazán sok rétegből tevődik össze. Az alapszövet egy fiatal ember küzdelme a tudományos eredményért, amelynek értékét személyes érzelmek fokozzák magasra (a kutatás célja valós elméleti matematikai probléma, a Collatz-sejtés megoldása, a bűvös szám azonban azonosul a szeretett nő utáni vággyal, ill. az emlékéhez fűződő gyásszal). Ezt a küzdelmet magasabb szintre emeli a Collatz-szám titokzatos jelentősége, fölemelkedése előbb az élet rendező elvévé, majd egy valóság fölötti világ sarkkövévé. Ezt az összetett bonyodalmat földibb konfliktuscsoportként kíséri a munkahelyi kollektíva krimibe torkolló, sokféle eseménye.
A két „földi”, valóságos cselekményvonal ihletett, és a személyes hitel varázsával hat (munkahelyi ármánykodások és érdekszövetségek, beteljesületlen szerelem, a tudományos kutatás titkai). A cselekmény magasabb szintű vetülete nem ilyen élményszerű. Előbb a világ Mátrix-féle látszólagosságával, majd Babits Elza pilótájának „Kis Föld” problematikájával irreálissá lesz a regény világa, majd egy halálközeli (vagy inkább „halálhatári”) látomással irracionálissá válik, végül a Programozó omnipotens teremtő lényén át úgyszólván transzcendens síkra kerül át a téma. Ezzel az a veszély idéződik föl, hogy transzcendens, csak hittel átélhető megoldást fog kínálni, ami pedig idegen a szépirodalom természetétől; ám a meglepő megoldás fanyar humorával visszatereli a művet a sci-fi világába, a múltban megváltoztatható jelen témájához. Az irracionális síkok közül kiemelkedik összetettségével, a jelenre utaló elemek szövedékével a túlvilági látomás. A múltba tett képzeletbeli kirándulás (amelyet a „halálhatári” látomás igazol) szintén élményszerű, és segít elmosni a határokat a valóságok között. A sokféle feszültség kiválóan van összefonva: a különböző szinteken futó cselekményszálak egymást erősítik, egymás feszültségét fokozzák. Hatásuk titka, hogy a feszültségeket emberek hordozzák, akiknek összeütközéseiben a feszültség megtestesülhet. (Talán ezért kevésbé hatásos a valóság feletti világ: a teremtő istennel szemben feszültség nem, csak kiszolgáltatottság ábrázolható.) A jelenetezés, a párbeszédek jól szolgálják a dramaturgiát. A mű legnagyobb erénye éppen az, hogy a konfliktusok a jól eltalált és alaposan kidolgozott figurák természetes cselekvéseiből fakadnak: sohasem látszik a figurák mozgásában dramaturgiai kényszer, mégis mindhárom cselekménysíkon közel egyidőben juthat tetőpontra a feszültség. A regény számos kiválóan ábrázolt szereplőt sorakoztat föl: a két igazgató, Hajnal, az öreg antikvárius kitűnik kidolgozottságával. Maga a narrátor is gazdagon árnyalt jellem. (Talán Melinda kétszeri átalakulása sok egy kicsit.) Ábrázolásuk mélységéhez hozzájárul az életteli közeg, amelyben mozognak, a hangulatot erősítő környezet, az élő városképek leírásai. A tudományos-fantasztikus irodalomban, ahol a hangsúly újabban a puszta akció felé tolódik el, üdítő olvasni a regény poétikus írói nyelvét.
Szélesi Sándor: Míg mozgok, van világ
A novella egy mélyen rejlő emberi hajlandóságot: a problémák, az élet gondjai elől való elmenekülést terjeszti ki térben és időben, a jövőbe és az egész emberiségre. Az idegen faj, a riodiánok ehhez csupán kiegészítők, vágyteljesítők, mint drogosnak a drogdíler. Az író borúlátását jelzi, hogy az emberiség nagy része a valóságból való elmenekülést választja, mégis-hitét a borúlátás mélyén rejlő apró remény, hogy egy ember mégis marad, aki saját sorsa tragikuma ellenére kitart, szembenéz pusztulással és elmúlással, hogy míg ő mozog, fennmaradjon a világ. Mélyen emberi a téma, és mélyen emberi a válasz. Felejthetetlenül fájdalmas és tragikus az álmában pusztuló világ képe. A novella nyelve mély és költői.
További Zsoldos Péter-díj értékelések
Gratulálunk mindkét szerzőnek!]]>