George A. Romero 1968-ban készült filmje, a Night of the Living Dead óta élőhalottak szerepeltetése mindig hálás téma volt a horror művekhez, vagy a számítógépes játékokhoz. A darabos mozgású, torz test? emberev? rémek kellemes borzongást biztosítottak minden nemzedéknek az elmúlt évtizedekben. Úgy tűnik manapság a zombik kultusza – ha beszélhetünk ilyesmiről – ismét feltörekvőben van. Ha csak a képregényeket nézzük, a kínálat több mint kielégítő: nagy sikerrel fut a Marvel Zombies, film készül a 30 Days of Night című sorozatból; a Resident Evil számítógépes játék alapján készült mozi pedig épp idén ?sszel b?vült trilógiává, a harmadik rész a Resident Evil – Extinction címen fut. Nézzük, a film megfelel-e a megjelenését megelőző nagy várakozásnak! Kezdetnek rögtön egy lepusztult fürd?szobában az anyaszült meztelenül ébredez? Milla Jovovichot látjuk viszont; bár a beállítások igen diszkrét volta miatt bájait nem csodálhatjuk meg, ráadásul rögtön meg is hal. A kissé meglep? felvezetés után szembesülhetünk egy újraforgatott Mad Max 2-vel, amit itt-ott megspékeltek az elmúlt évek akciófilmjeinek kliséivel. A T-vírus kiirtotta az emberiség javát, a földet pedig sivataggá tette, bár ez utóbbi jelenségre nem lévén magyarázat, kénytelenek vagyunk becsszóra elhinni a forgatókönyv írójának. Ebben a poszt-apokaliptikus világban bolyong a túlélők egy csoportja, meglehetősen céltalanul és reménytelenül tengetve életét, miközben a gonosz Dr. Isaacs megpróbálja a zombikat megszelídíteni, természetesen sikertelenül. Az azonban érthetetlen számomra, hogy ennyire hogyan nyúlhatott mellé: az élőhalottak sokkal gyorsabbak és agresszívebbek lettek a beavatkozástól. Alice az elmúlt pár év alatt Jedi mesterré képezte magát, ám az Er?t még nem uralja megfelelően, ennek köszönhet?en egy éjszaka saját motorját töri össze a zombik feje helyett. Mikor ennek okán csatlakozni kényszerül régi társaihoz, belecsöppenünk Alfred Hitchcock Madarak című filmtörténeti klasszikusába, ahol Milla Jovovich fél perc alatt rendet tesz, és csak úgy mellékesen reményt hoz a menekül?knek. Nagyjából ennyi az első ötven(!) perc története, és míg itt a kíváncsiságot még fenn lehet tartani azzal a kérdéssel, hogy Alice vajon miért vágtat magányosan egy motoron a végtelen amerikai országúton, addig a film további része unalomba fullad. Ellátogatunk a lepusztult Las Vegasba, ahol megtudjuk, hogy pontosan kétszer annyi zombi fér el egy konténerben, mint amennyit józan emberi számítás szerint be lehetne zsúfolni ennyi légköbméterbe, és hogy az agresszív élőhalottakkal szemben legjobb eszköz két böllérkés. A jó horror a nézőt végig bizonytalanságban tartja, nem tudni, mire megy a játék, ki fog meghalni és ki marad életben, nem ritkán elmarad a happy end is. Itt azonban hiába a mészárlás, ha sehol egy meglep? fordulat, még a gonosz is elnyeri méltó zombiját – bár hogy az honnan pottyant oda, képtelen voltam kideríteni –, arra pedig lehet fogadásokat kötni, hogy a jók közül ki marad életben a film végére, csak nem érdemes, annyira egyértelmű az egész. A drámai csúcsnál kiderül, hogy a legyőzhetetlen szuperzombi nagyobb Jedi mester, mint Alice, bár azt nem tudjuk meg, eddig miért titkolta képességeit; megölésének poénját pedig már az első részben lelőtték, így aztán a film készít?i megspóroltak maguknak némi fejtörést. A befejezés egyértelműen a Mátrixot idézi, csak itt minden értelemben ellentétes az előjel – ennél többet azonban nem szeretnék elárulni róla. Mindent összevetve a vontatott kezdet után pörg?ssé váló film tisztességes iparos munka, a mészárolós zombi-horror kedvelőknek érdemes megnézni, az effektek jók, a járkáló hullák kell?en undorítóak – néha az élők is –, hullanak a szereplők mindkét oldalról, vér pedig dézsányi is elfolyik. És lehet fogadásokat kötni a negyedik rész készítésére nézve is.
]]>