Ha minden lehetséges, akkor már semmi nem érdekes. Ha bármit meg tudunk tenni, legjobb nyugton maradni, talán nem okozunk kárt. Ez még buddhista bölcsességnek is megtenné, de csupán ténymegállapítás.
Kimondottan fondorlatos sci-fi, vagy fantasy könyvet vehetünk a kezünkbe (mindenki döntse el, hogy hova sorolja, ez a könyv minőségén, olvashatóságán semmit nem változtat), izgalmas és fényes/látványos történettel. Bár az elején kapkodhatjuk a fejünket, mire rájövünk, hol és mikor vagyunk és kik vagyunk. A történet egyszerűnek is mondható, igazán a lassan kibontakozó „háttértávlatok” teszik izgalmassá és főleg bonyolulttá a históriát. Egyszerűen szemlélve A Fény Ura egy Prométheusz történet, ahol a hős elhozza az elnyomottak számára az isteni szikrát. Vagy Jézus a megváltás ígéretével: felszabadítja, megszabadítja az embereket. Esetleg Buddha, aki a saját megvilágosodásával fényt és türelmet visz a tömegek életébe. A választás fakultatív. Inkább az a probléma, hogy a hős maga is tudja, hogy amit cselekszik az hazugság! Kérdés, akkor az eszmék tiszták maradnak-e?
Vásárhelyi Lajos meglátásai Roger Zelazny A Fény Ura című regényéről, amely az Agave kiadó gondozásában jelent meg.
Olvasás közben hatalmas távlatok villannak fel, és rengeteg kérdés. Van-e még Föld, és ha van, ott mi van? Hol tart az emberiség, technikailag és szellemileg? Ez itt egy reprezentatív társaság a Földről, vagy kiszakadt renegátok? Esetleg bűnözök, ami néha a cselekedeteikben megnyilvánul. Határtalanok a lehetőségeik, vagy csak blöffölnek? Ha nem tudnak az életükkel mit kezdeni, miért félnek annyira a haláltól? Érdemes a céltalan, de csillogóan hedonista végtelen élet? Csak a gyönyörök és az öröklét az élet célja? Kizárólag úgy tudunk boldogok lenni, ha mások boldogtalanok? Valakire, valakikre mindég szükség van ahhoz, hogy a hatalmunk látható legyen? Csak a meggyötörtek csillogtatják meg a hatalom fényét? Ha jóra nem tudjuk használni erőinket, a rosszra miért kell?
Ezek a kérdések Samban is felmerülnek. ő az egyik a sok hindu istenség közül, akik felvett szerepükben uralkodnak a bolygólakókon, de rá még talán a démonok is hallgatnak. Lázad, mert változatni akar, de néha neki is kételyei támadnak, hogy érdemes-e; nem minden hazug és céltalan? Ha szinte korlátlanok a lehetőségek, minden cél értelmét veszti. Mert még a halált is ki lehet játszani testcserével. Bár ez az egyetlen kritikus pont, amitől a „halhatatlan istenek” félnek és az a lehetőség az, amivel zsarolják egymást. Tudományos tevékenységük már nincs csak az, hogyan lehetne ez a dilemmát megoldani; így minden próbálkozásuk ide sűrűsödik. Ha minden lehetséges, akkor úgy látszik, csak a halál marad a mérce.
Ez az istenvilág érdekes és csillogó és az olvasó számára is nagyon színes és látványos. (Nem tudom, ha az író – mondjuk – egy afrikai mitológiát vett volna alapul, sakálokkal, elefántokkal, oroszlánokkal, azzal mit tudnánk kezdeni. Bár még ennél is nagyobb írói bravúr lett volna)!
És a fő dilemma, szabad-e az embereket megóvni a szenvedéseiktől, ha a mindentudás Nirvánája szörnyűbb minden hétköznapi kínnál? Sam ezekkel a kérdésekkel birkózik, meg azzal, hogy nem volna-e egyszerűbb befejezni mindent, és az egész égi mindenséget megsemmisíteni. Hiszen az istenek is csak kínlódnak már, egyetlen céljuk a haláltól való félelem. Be kellene fejezni a talán nem is létező küldetést.
Rengeteg a kérdés, és az író egyiket sem válaszolja meg, vagy ha igen az újabb kérdéseket vet fel, mint a való életben. Nagy feladatot bíz az olvasóra, nem azt, hogy ő döntsön, inkább azt, hogy gondolkodjon el a világon, az emberen, a lehetőségeken és a vágyakon.
Ezzel a könyvvel az a legnagyobb bajom, hogy harmatos ifjúságomban kellett volna a kezembe kaparintanom. Most már sok utánzatot, felböfögést olvastam, és döbbenve kell észrevennem, hogy az utat, amin járok, rongyosra és kőkeményre taposták. Ilyenkor már igen nehéz a pionírok, az úttörők érzéseit felfedezni. Milyen az, amikor magamnak tűzöm ki a célt és megteszem az első lépéseket? A felfedezés öröme! Ha néha fel is villan bennem, elhomályosítja a fényét az azóta feltámadt sok epigon, akik nagy műlihegésekkel mentek/mennek végig a szélesre taposott úton!
Sajnos megkopott a pillangó szárnyán a fény és a szín! És erről sem én, sem az író nem tehet. Fájdalom, csak az újszülötteknek újak a viccek….. Pedig bármit érzek is, Roger Zelazny volt az első, az eredeti.]]>
