Vásárhelyi Lajos gondolat mozaik-kövecskéi az ide Zsoldos-díjra jelölt novellákról
Antal József: Vénuszlakók – A földlakó, A politikus, Idill
Nagyon precíz, részletes, és mindenre kiterjedő, de igen hideg és távolságtartó szövegek. A Vénuszról és a majdani világról kicsit több leírást is el tudtam volna viselni. Például, mit termesztenek a Vénuszon, és miért, és kinek, és az hogy is néz ki? Hidegek a szereplők, nem tudok velük közösséget vállalni, csak néha villannak meg számomra is elismerhető vonásaik. Emiatt az olvasó igen nehezen tud a hősökkel azonosulni.
B. Kósa Katalin: Piramis a Romuluson
Sajnos a szerző nagyon sokat markolt, és nem tudta a szálakat végig kézben tartani. Közben változtatott, de nem a szereplők cselekedetei miatt, hanem önkényesen. Sokszor érződött, hogy ő maga sem vette komolyan saját meseszövését. Ám érdekes képek és gondolatok vannak az írásban, akár egy regényre is tellene, csak határozottabb kézzel kellene a történet szálait szőni. Lehet, zavarja, amire rájött, hogy a világ ennyire esetleges?
Bajzafi Ferenc: Gyerekjáték
Jópofa, még valami filozófia is van az alján. Egy idő után már az is kétséges ki kicsoda, és hol van, az itt van. Csak az a baj, hogy így el lehet játszogatni a végtelenségig. Mert nem tudjuk, hogy ki kicsoda, és ki mit is akar, talán csak a kis piramist. Pedig a főhősnek eddig csak rossz emlékei voltak. Vagy a nagyon jókat nem mondta el nekünk? A birtoklás itt, és most kevés. Tudom Gollam és a gyűrű… de az ott más. Egy ívet kellett volna létrehozni a belesodródáshoz…
Bárdos Bence: Rekord
A reklám mindenek felett. A novella egy nagyon szorongatott helyzetbe került embert ábrázol, jól. A történet okkal csúszik át szürreálisba. Talán megérdemelt volna erősebb hatásokat, és még sarkítottabb helyzeteket.
Bukros Zsolt: Kilövési gyakorlat
Kiváló ötlet, sajnos a kivitelezés kívánnivalókat hagy maga után. Erősebb jellemábrázolással ki lehetett volna kerülni a buktatót. Túl pipogyára vette a főszereplőt. Jobb lett volna, ha a bele diktált hősiesség viszi előre, duplán látszott volna a megcsalás/csalatás. Az esendő hősök, talán hősebbek…
Bukros Zsolt: Végtelen körök
A mai problémák kivetítése egy furcsa, de nagyon valóságosnak érzett jövőbe, ahol minden a sárga csekkek körül forog, az élet, a sors. Mindenünket feláldozzuk az „idegen érdekekért”. Nagyon idegen, nagyon mai.
F. Tóth Benedek: Éjnek hajnala
Nagyon komoly erkölcsi probléma sf-háttér előtt. Hagyományos helyzet, és talán a szereplők is megszokottak. De az elmondás és a lélektani rész mélysége egyénivé teszi az írást. Ez egy költői és drámai monológ. Az író erőssége a nyelv, sajnos ez csak nála fordul elő, pedig máshol sem zavarnának a költői megoldások. Nagyon jó a vége.
Fazekas Beáta (Kyra Potter): Az ugrás
A technika semmi kívánnivalót nem hagy maga után, jól van megírva, jók a hősök és kiválóan kidolgozottak a helyzetek. Csak minden szürke és érdektelen, egy száraz kásahegy. Az olvasó már az elején sejti, hova lyukad ki. Csupán azt nem tudja, hogy odáig az út igen csak keserves lesz.
Hamza Pál: A határ
Jól pergő történet, igazi „hősök” szerepelnek benne, és igen sok az amerikai filmekben látott háttér. De sehol egy gondolat, és a közhelyeken túl semmit nem közöl. Még arról sem szól, hogy a katasztrófák miért is történnek. Videó-játék, végtelen szintekkel, soha nem lehet abbahagyni, de nem vezet sehova. (Elképzelem Zsoldos Péter arcát, ha ezt el kellene neki olvasni)!
Hantos Norbert: Egydolláros sorsjegy
Jó történet, logikusan végiggondolva, írva. Csak az a baj, hogy hiányzik a háttér, így pedig a játéknak nincsen tétje. Ha nem ismerem az embert, akkor bármi történhet vele, nem érdekes számomra. Be kellett volna „élesíteni” a szereplőket! Ha csak bárki, akárki, akkor bármi, akármi történhet vele, az olvasó számára csak felszínesen érdekes, ha érdekes. Legalább a befejezés lehetett volna egyértelműbb. Így soha nem tudjuk meg, miért is történt ez az egész.
Hantos Norbert: Valami zöld
Furcsa hangulatok, kissé végítéletes képek, és rejtélyek, ami az olvasót arra bírja, hogy tovább olvasson. A főszereplő kislány elég érdekes, bár néha idegesítő, de ez ebben a korban természetes, főleg ha úgy érezzük, hogy „birtokunkban van az igazság”. Ugyanakkor a fa megjelenése nagyon logikátlannak tűnik, főleg a gyors növekedése. Bár kiderül, a fa nem is fa. A vége felé úgy érzem, csak azért gyorsulnak fel a történések, mert a szerző rájött, már meg van a kellő oldalszám. Az íráson belül nincs meg az egyensúly. Az olvasó összecsapottnak érzi a befejezést.
Hantos Norbert (Daniel Winfield): Ikerbolygó
Megmaradtunk ötletszinten, ami nagy baj, mert mindenki mindenkit megölt. (Elgondolkodtató, ki is meséli a történetet). Milyen érdekes lett volna, ha a polipra valahogyan reagálnak, de nem így, ezzel a túlhajtott gyilkolászással. Mondjuk, mint kulturális vagy vallási szimbólum, és a szereplőben egy prófétát tisztelnek, aki előre látta…
Horváth Zoltán: Tik-tak
Olyan ez az egész, mint egy túlnyújtott szerelmi előjáték. Amikor a lényeghez érnénk, gyorsan túl akarunk esni rajta. És a szerző még azt is elkövette „poénilag” hogy a végén a szerelmes férfinak azt kell kiáltania, „jé, neki is olyanja van, mint nekem”. Talán amerikai „c” kategóriás forgatókönyvnek megtenné, mert semmi gondolat nincsen benne. (Megint látom Zs. P. arcát, ahogy fanyarul elmosolyodik, hogy „így van ez mostanság”).
K. Varga Beáta: Áldott légy, Szent Struktúra!
Látszólag vallási kérdésekkel foglalkozik, de ez csak a látszat. A fő problémája, hogy mi az ember feladata, és azt hogyan tudja végrehajtani, milyen áron? Ez egy olyan fiction, ami még talán science is. Jók a jellemek, kicsit elnagyolt a környezet, de a probléma teljes mélységében megjelenik.
K. Varga Beáta: Az emlékkufár
A szerző szokásos vívódási felülete, kis feminin felhanggal megspékelve. Érdekes olvasmány, de inkább eszmei, mint történeti síkon mozog. Szereplői szívesebben gondolkodnak a valóságról, mintsem cselekednek benne, ezért egy kicsit mindég visszafogottak . Ez visszahat az olvasóra is, megnehezíti a beleélést.
Kasztovszky Béla: A tabu
Retró sci-fi, bár ilyen nem létezik. A nagy testvéri lihegésben elvesz az emberek és az idegenek jelleme, és a környezet is közhelyesen jelenik meg. A történetet sokkal rövidebben is el lehetett volna mesélni, a szerző mesterségesen hosszítja a mesélést, a hossz nem a történetből adódik.
A DNS mintavétel az ökölbe szorított szikével pedig aláássa a történet komolyságát. Valakit meg kellett volna kérdezni, hogy hogyan is kell ezt rendesen csinálni. A mintavételhez meg kellett volna hívni a Kozmikus Cukros bácsit, és nyáladzani szopogatás után egy jót. Ugyanakkor a nagy és nemes eszme megjelenítése dicséretes, csak a szerző rossz eszközöket választott. Azért jó, ha valakinek van még jövőképe!
Kis Zoltán: Gyilkos csatolás
Furcsa hangulata van az írásnak, de semmi több. Ha az olvasó el akar rajta gondolkodni, csak egy zavaros halmaz kavarog előtte. Vannak feminin beütések, világvége meg minden, csak azt nem lehet tudni, miért. A rejtélyek halmaza soha nem fejtődik meg, pedig a szomorkás hangulat nem elég. Még akkor sem, ha a szerző – valami elemelkedett stílus miatt – néha szövegbe nem illő szavakat,fordulatokat használ. Lehet, hogy új krimi műfajjal kísérletezik? Ja és miért is sf?
Kleinheincz Csilla: Fehér elefánt
Lassan, balladisztikusan hömpölygő szöveg. Néha túl lassan is hömpölyög, és kiderül, hogy a tét és a rejtély nem is olyan nagy, mint aminek be lett állítva. Arra gondoltam, hogy a főszereplő magánélete azért lett felvezetve, hogy majd abból jön rá a rejtély megoldására. De csak annyi a „poén”, hogy véletlen-e a véletlen, és a gondolat öl-e vagy cselekedni is kell. És a furcsa főszereplőről semmit nem tudunk meg, pedig izgalmas világ ígérete van előttünk meglengetve. A fehér elefánt pedig csak olyan „női csacsogás”, sajnos.
Körtvélyes Ákos: Chang’e, kedvesem
Igazán jó, emberi sci-fi. Egy kicsit érzelmes a befejezése, de itt külön jó. A kisember külső belső megalázása, aláztatása. Kérdés, van-e olyan, lehet-e olyan cél, amiért a szabadságunkat fel kell adni…
Márki István: Az idő sodrában
Minden nagy igyekezet ellenére, túl hosszú, és nagyjából érdektelen időutazásos féltékenységi történet. De nem csak a történet avult, a szereplők is. Az olvasó, „na ez is megvolt” érzéssel lép tovább.
Maron A. Andrea: Kísérleti szex
Elfogadható történet, még a párbeszédek is élnek. Inkább az a problémám, hogy egyszer valamelyik hősnek tényleg össze kellene akadni egy androiddal – azaz egy géppel, és azt megírni, de ez általában nem szokott összejönni. És a menekülést a szerzők inkább győzelemnek ábrázolják… pedig itt kérem sf-et írunk!
Mayer István: Offlinia
A közepes sf-eknek mindig az a baja, hogy ott hagyják abba a történetet, ahol azt el kellene kezdeni… Addig pedig egy érdektelen kissé unalmas forgatókönyvet tesznek elénk. Nagyon érdekelt volna az ellenfél szempontja is, persze nem ilyen közhelyesen, ahogy itt előkerült, de ez természetes is, hogy közhelyes, hisz a fő szempont is az volt. Jobban a dolgok mélyére kellene nézni. És az is nagyon érdekelt volna, hogy a főszereplő beszédét – amit eredetileg angolul írt meg – ki magyarította? Mert az jobb értelmiségi körökben így szokás.
Mayer István: Örökölt hajlam
Nem új, de igen jó ötlet, és a kivitelezése is megfelelő. Talán ha a gépi résznek valami kis nyelvi emelést adott volna – másképpen látott világ, eltérően megjelenített érzelmek –, még erősebb lett volna a hatás. Az pedig, hogy a végén egy fricskát kap a tudományos élet, és az amerikai agyelszívás, külön tetszett.
Moskát Anita: Kelj fel, és járj!
Erősebben is el lehetett volna mesélni, és főleg nyelvi szinten érdemes lett volna megemelni, egy-két nem létező prófétai szöveggel. Azt a megtisztulási vagy milyen szertartást pedig talán jobb lett volna kihagyni, nem ért az a zipzár annyit, nem kaptunk többletet. És a gnóm főhős jelleme sem „fejlődött” általa. Túl sok az íráson belül az ide-oda kóborlás. Összefogottabban hatásosabb lett volna, kissé szétfolyik.
Pap Viola: Az üres fájl
Időutazás, „dezsavű”, meg ki mit akar. De csak nem jön az a beígért torokszorító érzés. A poént meg talán csak a szerző értette, ám velünk nem osztotta meg, vagy nem sikerült megosztania.
Radics Roland: Karthágó lányai
Szép az elmélet, de nem igaz, a történelem már számtalanszor bebizonyította az ellenkezőjét. Egy ilyen kiélezett, mondhatni a hecc és a pánik szélén ingadozó helyzet nem ilyen (de legyen a szerzőnek igaza). Ha a szerző végig gondolja a történetet, számtalan más megoldás is lett volna, mivel a történés tőlünk legalább négyezer évre játszódik. Viszont technikai eszközei nagyon maiak, ami nem lehet igaz, még akkor sem, ha a fejlődés nem gyorsulna közben. A hasadék azonban nagyon életszerű.
Sümegi Attila: Apa teleportáló gépet vett
Asimov Ajtó című novellája újraírva, csak még annyira sem sikerült. A szétosztás pedig kimondottan idegesítő: itt vannak az álmaink, a másik oldalon meg mi. És az egy tragédia. Már az sem elég jó, hogy a szerző a lógva hagyja a befejezést, de a kiadvány szerkesztője, még ezt meg is tetézi egy fölösleges folytatás-mutató nyíllal.
Szélesi Sándor: Hajnalodik
Kedves és kellemes ujjgyakorlat, és jól olvasható. Akár szépirodalom is lehetett volna, ha a pár sf elemet kivesszük belőle.
Touchee (Kovács „Tücsi” Mihály): Nyugtalanság tengere
A jövőből egy kis hétköznapi történet. Nem akar nagy dolgokat elmondani, és ez sikerül is neki. A szereplők, kimondottan tipikusak, szinte mai turisták. Álmaink eredetiségét, sok másolattal lehet megvédeni. A vége poén pedig kellemes és a helyén van.
Touchee (Kovács „Tücsi” Mihály): Van kapás?
Mintha egy nagy amerikai produkciónak egy kicsiny szeletét látnánk. Nyelvileg minden a helyén van. És az a felszippantott bálna – csak úgy mellékesen megemlítve – nekem nagyon bejött.
Varga Tamás József (Craz): Barbár borbár
Igazából nem tudom hova tenni, szerintem nem tartozik a meghirdetett tematikába. Tehát értékelhetetlen. Akik nevezték, nem figyeltek. (Az erőltetett szóviccek nem mulatságosak, vagy engem hagyott cserben a humorérzékem.)
Varga Tamás József (Craz): Troll a híd alatt
Igazából nem tudom hova tenni, szerintem nem tartozik a meghirdetett tematikába. Tehát értékelhetetlen. Akik nevezték, nem figyeltek.
Varga Tamás József (Craz): Uluru
Jól van megírva, bár a sok párbeszéd közben a tájat, a szereplők külsejét, a gondolataikat is le kellett volna írni. Így kissé száraz lett. És nem tudom, hogy miért is történt ez az egész? Pedig érdekelt volna!(Esetleg egy idegen civilizáció spermát gyűjt az aktuális földlakóktól, valamilyen homályos célból)?!]]>
