Ezúttal Roberto Orcit és Alex Kurtzmant kapták el a riporterek egy kis kérdez felelekre. A kér úriember a warp meghajtással közeledő Star Trek társírói, akik eleddig olyan sikerfilmeken munkálkodtak kar karöltve, mint a Mission: Impossible III., a Transformers, vagy A sziget. A két író ráadásul J. J. Abramssal sem először dolgozik együtt, hiszen az M:I 3. mellett együtt készítették a Fringe és az Alias című sorozatokon. Az urak természetesen nem sokat árultak el a Star Trekről, azt a keveset is harapófogóval kellett kihúzni belőlük. De szinte biztos, hogy McKoy (Karl Urban) ismét elsüti a „Fenében, Jim, orvos vagyok, nem…” mondatot, mint ahogy Scotty sem hagyhatja majd ki a „Megteszek mindent, amit tudok, kapitány” kijelentést. Ennél valamennyivel érdekesebb dolgokat is sikerült azért kicsikarni belőlük, így megerősítették, hogy a „Kobayashi Maru teszt” benne lesz a filmben. És természetesen McKoy és Spock ezúttal is marni fogják egymást, ahogy azt már megszokhattuk. A sok apróság mellett a riporter azért néhány érdekesebb dolgot is kihúzott az írókból. A kérdésre, hogy volt-e valami, amit nem sikerült elhelyezniük a történetben, Orci imigyen felelt: „Igen, néhány apróság. Tudod, a korai vázlatokban meg szerettük volna alapozni Kirk kapcsolatát Carol Marcussal, aki az eredeti idővonalban a gyermeke anyja. Szóval benne volt a korai vázlatokban, ám a film bevezető jellege miatt, vagyis, hogy a főszereplőkre koncentrál, át kellett tennünk egy potenciális folytatás vázlatába.” Kurtzman ehhez még hozzátette, hogy legnagyobb bánata ezzel kapcsolatban William Shatner kihagyása. Hosszú ideig próbálták elhelyezni a történetben, ám a legfőbb gondjuk az volt, hogy Kirk az eredeti idővonalban meghalt, és az öreg Spock miatt (akit újfent Leonard Nimoy játszik) ez kikerülhetetlen tényezővé vált. Erről azonban többet nem akart elárulni, mivel ez a film egyik kulcsmomentuma.]]>