Az 1960-as évek egyik legsikeresebb, és külföldön azóta is kult státuszú sci-fi (?) – thriller – kém sorozata volt a The Prisoner, amelyből most 6 epizódos remake készült. Nem is kisebb nevek szerepelnek benne, mint James Caviezel és Ian McKellen. De nézzük meg előbb, hogy milyen is volt az eredeti The Prisoner. 1967. október 1-én mutatták be az első epizódját a The Prisoner sorozatnak, míg a tizenhetedik, utolsó részt 1968. február 4-én. A sorozat félbeszakadt, eredetileg 26 epizódot terveztek forgatni belőle. A főszereplő Patrick McGoohan, aki egy brit ex-titkosügynököt játszik – az ügynök nevét sosem tudjuk meg, mindig csak „Number Six” néven hivatkoznak rá. Hatos leszerel a titkosszolgálattól, ám ismeretlenek elkábítják és elrabolják. Egy teljesen ismeretlen faluban tér magához, ahol megkapja új „nevét”. A falu lakói hozzá hasonlóan számokat kaptak – Hatos pedig folyamatosan kénytelen megküzdeni Kettessel, akinek céljai ismeretlenek. Hogy kik tartják fenn a falut, miért, hogyan kerültek oda a lakosok, és mi a célja ennek az egésznek, az sem derül ki. Hatos folyamatosan próbál megszökni – sikertelenül. Az epizódok egy része meglehetősen szürreális – van itt hipnózis, hallucinogén drogok, személyiség rablás, elmekontroll, álmok manipulációja. Mivel a faluról semmi sem derült ki, a rajongók azóta is különféle spekulációkon vitatkoznak a sorozat hátterével kapcsolatban. George Markstein, a sorozat egyik alkotójának tulajdonított befejezés szerint a következők derültek volna ki: fiatal ügynök korában Hatos írt egy tanulmányt. Ebben kifejtette, hogy a visszavonult ügynökök potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, amiről gondoskodni kell. Ezért javasolta, hogy építsenek fel egy falut, afféle nyugdíjasotthont az ügynököknek, ahol békében, nyugalomban élhetnek – és persze továbbra is védetten. Sok év elteltével Hatos felfedezi, hogy az ötletét valakik megvalósították – de nem az eredeti tervei szerint. A falu egyfajta fogolytábor és vallatóközpont. Hatos, feldühödve, saját maga szervezi úgy a dolgokat, hogy elfogják – és így jusson be a faluba. Azonban a faluban már nem biztos abban, hogy milyen faluba is jutott: egy ellenséges létesítménybe, ami a vallatóközpont, vagy pedig a saját maga által kitalált otthonba. A sorozat félbehagyását követően többféle folytatás is megjelent, például három regény. Az egyik, aminek címe simán „The Prisoner”, Thomas M. Disch munkája – a történet nem hivatalos. Ebben Hatost, miután megszökött, újra elfogják, agymosásban részesítik, és visszaviszik a faluba. A The Prisoner: Number Two és a The Prisoner: A Day in the Life már inkább tekinthető a sorozat közvetlen folytatásának. Képregények is kijöttek a témában – a DC által jegyzett Shattered Village egy négy részes sorozat volt. Az AMC tavaly kezdett neki egy hat részes minisorozatnak, amelyet idén, valószínűleg novemberben akarnak bemutatni – néhány amerikai tv kritikusnak már megmutattak belőle részleteket, ők mindannyian nagyon pozitívan nyilatkoztak a The Prisoner remakejéről. Az új változatban James Caviezel játsza Number Six, míg Ian McKellan Number Two szerepét. Hatos ebben a változatban nem angol, hanem amerikai titkosügynök lesz.]]>