[/caption]

A Terminator 3: A gépek lázadásában hangzott el először a 2032-ből visszajött T-850-es szájából, hogy idővel John Connor és Katrin Brewster gyermekei fontossá váltak az ellenállás számára. A Terminator: Megváltás trailerében aztán láthattuk is már a terhes Kate-et (Bryce Dallas Howard). Sokat sejtetnek a T-850-es szavai, és a trailer is. Magában a negyedik etapban azonban Kate terhessége csak egy elem, jelentősége nincs. A rendező, McG (becsületesebb nevén Joseph McGinty Nichol) azonban nemrégiben elmondta, mit is tervez az ifjabb Connorral az esetleges folytatásokban, merthogy az új filmben szánt szándékkal hagyták nyitva ezt a kérdést.

„A második és harmadik filmben mindenképpen el kell mesélni, miért is jelentős ez a terhesség.” Mondta McG. „Bár annyira nem vagyok merész, hogy feltételezzem, lesz még Terminator folytatás, ha mégis, elmeséljük, hogy miért fontos ez a gyermek az emberek és gépek közötti háborúban.”

McG szerint a Terminator széria valójában egy családi történet, melynek három csúcsa van. Az egyik Kyle Reese (Anton Yelchin/Michael Biehn), aki visszatér a múltba, hogy megvédje Sarah Connort (Linda Hamilton), és közben teherbe is ejti. A második csúcs az ifjú John (Edward Furlong/Nick Stahl) története, amint megpróbál szembenézni a végzetével. A harmadik pedig az idősebb John (Christian Bale) gyermeke, aki szintén fontos szerepet tölt majd be.

Mindezek mellett McG röviden vázolta a következő film főbb történeti pontjait, vagyis ígérete szerint tanúi lehetünk Marcus Wright (Sam Worthington) genezisének, az időutazás eljövetelének, John sorsának, és a gyermek ezen eseményekben betöltött kritikus szerepének]]>