Takami Kósun regénye, melyet gyakran neveznek a21. századi Legyek urának, botrányos karriert futott be. Bár megjelenését ajapán kormány is ellenezte, a regény 1999 óta több kontinensen vezeti a sikerlistákat,számos feldolgozást ért meg. Szigorúan 18 év fölöttieknek!
Takami Kósun: Battle Royale
Valahol, valamikoregy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérleteteszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arrakényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással.
Géppisztolytólkezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver arendelkezésükre áll. A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes.
A könyvből készült filmváltozat már kapható DVD-n, sőtt folytatása is lett,valamint manga változat is készült már belőle .
Takami Kósun1969-ben született Oszakához közeli Amagaszakiban. A Sikokuhoz tartozó Kagavatartományban nőtt fel, ahol ma is él. Az Oszakai Egyetemen irodalomból szerzettdiplomát és a Nihon Egyetem szabad művészetek levelező kurzusának is hallgatójavolt.
Ez a mű a szerző(valódi nevén Takami Hiroharu) egyetlen regénye. 1997 és 1998 során többkiadó különféle pályázataira – hol krimi, hol pedig horror kategóriában – adtabe a könyv előző változatait, de minduntalan kudarcot vallott. Az elutasításindoka többek között az volt, hogy a történet „társadalomellenes”.
FIGYELEM! A video sokkoló elemeket tartalmaz, gyenge idegzetűek, érzékenyek, kiskorúak még felügyelet mellett se nézzék meg!
{youtube}biIsWQzORac{/youtube}
A filmet FukaszakuKindzsi rendezte nagybetegen, így ez lett az utolsó műve. Nálunk isvetítették néhány alkalommal, többek között a Titanic Filmfesztiválon 2004-ben.A képregény tizenöt kötetét Tagucsi Maszajuki készítette.
Népszerűségéheznagyban hozzájárulhatott, hogy a japán olvasók szerint képszerű, „olyan, minthamanga lenne”, annyira dinamikus a rövid és hosszú mondatok váltakozása miatt.
Fordította: MayerIngrid
Kiadó: Ulpius-ház
Terjedelem: 740 oldal
Ãra: 2 980 Ft-