Szilárd Leó és egy diáklány virtuális világokon átnyúló története – ez áll Enyedi Ildikó évek óta tervezett sci-fi filmjének a középpontjában. Több éves kényszerű csúszás után most úgy tűnik, 2007 nyarán elkezdődhet a forgatás, Szilárd Leó szerepében az Oscar-díjra jelölt Paul Giamatti lesz látható.
"én nem vagyok egy üldözött rendező, egyszerűen ez egy nehéz projekt. Apró dolgokat csináltam, amiből semmi nem jött ki. Nagyon szerettem volna egy számítógépes játékot is csinálni és Füst Milán Feleségem története című szövegére készültem sokáig" – mondja Enyedi Ildikó az Index.hu újságírójának, amikor a csúszás okairól faggatja. Több különböző pályázatot is nyert ugyan a Szelíd interface-re, ám ezek az összegek csak részben fedezték volna a gyártási költségeket – mostanra azonban amerikai-kanadai-francia-izraeli pénzekből, illetve az NKA és a Szerencsejáték RT. hozzájárulásából összegyűlt a forgatáshoz szükséges 12 millió dollár. De miről is szól a Szelíd interface? Enyedi Ildikó így foglalja össze: "Egy gimnazista lány oda jár gimnáziumba, ahova Szilárd Leó járt valaha. A pénteki iskolai bulira megy be a főszereplő lány, Poesy Clemence, aki leül játszani a számítástechnika teremben, és bent ragad három napra. Egy az 1930-as évek New Yorkjában játszódó számítógépes játékot kezd el játszani, amit amiben egy idő után nem a saját missionjét követi, hanem a játékban felbukkanó Szilárd Leót, aki érdekes, vonzó és szokatlan számára. A lány bele kerül az ő történetébe, így mellékesen megismerhetjük azt, amiért Szilárd Leó küzdött, illetve azt a felelősséget, amit magára vállalt. "
Szilárd Leó felelőssége pedig óriási volt a maga idejében: "Felfogta, hogy ez nem csupán egy tudományos eredmény és nem játék, ezért három évig hallgatott róla, majd rájött, hogy meg kell csinálni, nehogy a németeknek előbb legyen atombombájuk. Egy emberhez mérten aránytalanul nagy felelősséget vett a vállára, mert egy zseni volt." – mesél az alkotó.
A történet a valóság és a virtalitás határán mozog, talán azért is, mert a rendezőnő mindig hátrányban volt amiatt, hogy nem tudja meghatározni: mi a valóság és mi a képzelet. Ugyanakkor pedig nagyon szeret játszani is, a Half Life például az egyik kedvence. Egy ilyen alkotáshoz elengedhetetlenül szükségesek a jó digitális effektusok – ám Enyedi nem akarja, hogy ezek a történet rovására menjenek, mint az oly sokszor előfordult már; "egy special effectekre épülő filmben is lehetnek mély érzelmek" – jegyzi meg.
Lilit, a diáklányt az a Clémence Poésy alakítja, akit legutóbb a Harry Potter és a Tűz Serlegében láthattunk, Fleur Delacour szerepében – a rendező szerint nehéz volt olyan kamaszlányt találni, akinek még színészi renoméja is van. Szilárd Leót pedig az Oscar-díjra jelölt Paul Giamatti fogja alakítani – az sf világa nem áll távol tőle, hiszen szereplője volt A felejtés bére, A majmok bolygója, vagy legutóbb a Lány a vízben filmeknek, de érdemes megemlíteni a Kerülőutakban nyújtott alakítását is. "A Kerülőutakban láttam, és álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen jó Szilárd Leót találok " meséli a rendező – és Giamattit valóban "kerülőúton" sikerült megszereznie: azt a tanácsot kapta, hogy ne az ügynökén keresztül tárgyaljon vele a szerepről, hanem inkább a színész ügyvédbarátján keresztül. A menetrend emiatt szoros lesz – 2007 júliusában vágnak bele a forgatásba, részben Michiganben, részben pedig itthon, a Madách Gimnáziumban veszik fel a jeleneteket, Paul Giamattinak ugyanis összesen egy hónap ideje van két másik film között a Szelíd interfacere.
Utómunkálatokra – főleg a digitális trükkökre – egy évet számolnak a készítők, 2008 második felénél előbb tehát nem valószínű, hogy láthatjuk a művet – de talán megéri rá várni.
Szilárd Leó: A delfinek hangja