A StarTrek.com már 1995-ben megkezdte működését, amikor az internet, a web még csak a szárnyait bontogatta, és nem volt olyan népszerő. A "Star Trek: Continuum" még a MicroSoft Network előfizetői számára volt csak elérhető annak idején. 1997-ben vált széleskörben elérhetővé az oldal, és az Alexa internetes keres? adatai szerint pillanatokon belül az internet 20.000 legnépszerőbb honlapja közé verekedte magát. Gyakorlatilag ez volt a trekkerek első fontos online bázisa, vezető szerepét azóta is meg?rízte. Élete során már sok átszervezést megélt, ennek egyik fontos állomása volt, hogy a Paramount Digital megsz?nésével a CBS Interactive vitte tovább a honlapot. Azonban eleddig egyetlen átszervezés esetében sem történt olyan, hogy a komplett gárdától váltak volna meg az oldal tulajdonosai. A CBS Interactivenál most valószínőleg komoly problémák lehetnek, hiszen nem csak a StarTrek.com csapatát érinti egyedül az ügy – viszont őket érinti a legsúlyosabban: más projectek esetében is váltak meg emberektől az utóbbi időben, de ott sem rúgtak ki mindenkit. Tim Gaskill, a StarTrek.com vezető producere szerint totális káosz van, senki nem tudja, hogy mi is lesz a honlap kés?bbi sorsa, és csak reménykedni lehet abban, hogy nem sz?nik meg teljesen.]]>
A szerzőről
Merras
Az SFportal társalapítója, szerkesztője. Kedvenc sci-fi sorozata ennyi idő elteltével is a Babylon 5. Több, mint 15 éven keresztül számtalan sci-fi rendezvény szervezője volt. Bár továbbra is mindene a sci-fi, aktivitása alább hagyott, mióta egy belvárosi kerület önkormányzati képviselőjeként dolgozik. Manapság főleg D&D szerepjátékkal üti el a kevés szabadidejét.