Ezekből szépen megismerhettük azokat a háttérben zajló eseményeket, mely végül oda vezet, hogy a Köztársaság romjaiból megszülessen az Első Galaktikus Birodalom. Volt itt pénzügyi eladósodás, próbálkozás a békére, korrupció, politikai emberrablás, politikai merénylet, de még az öt legnagyobb hutt család is színre lépett, komoly fejtörést okozva hőseinknek. Akció csak az évad elején akadt, mikor a Független Rendszerek Konföderációja lerohanta a Kamino bolygót, így próbálva meg elvágni a Köztársaságot a hadsereg utánpótlásától. S persze végre nagyjából sorrendbe lehet rakni az eddig leadott részeket, hiszen a harmadik évad rengeteg kiegészítést ad az előző két szezonhoz.

Ezzel azonban vége is a politikának, ármánykodásnak (és az ígéretek szerint az időrendbeli összevisszaságnak is, innentől már sorrendben kapjuk a részeket). Az új trailer tanulsága szerint a január hetedikén visszatérő sorozat újra az akció vizeire evez. Sőt mi több, jobban megismerhetjük a Star Wars fantasy oldalát. Hőseink útja ugyanis a könyvekből és képregényekből már jól ismert Dathomirra vezet, ahol a híres-neves éjnővérek, akik a  dathomiri boszorkányok gonosz verziói. Akik nem lennének járatosak az EU-ban, azoknak annyit érdemes róluk tudni, hogy a Jedikhez és Sithekhez hasonlóan ők is képesek az Erőt használni, értelemszerűen, a éjnővérek a Sötét Oldal rabjai. Az ő történetükben ismerkedhetünk majd meg Darth Maul utódjával, Savage Opress-sel, no meg Asajj Ventress múltjával is. De mellettük jelentős szerepet kap Dooku gróf, feltűnik majd a köztársasági kommandó a Republic Commandó című játékból, és újra feltűnnek az évad elején debütált ARC katonák is.

Find more videos like this on SFport.net]]>