Star Wars: Az ébredő Erő első előzetese, a rajongók biztos úgy vannak vele, mint mi, hogy folyamatosan figyelik a netet, mikor bukkan fel végre már. A Dorkly ennek apropóján viszont készített egy kis visszaemlékezést az akkori reakciókból. 1998. november 18-án érezhettünk ugyanis valami hasonló mértékű várakozást: akkor jelent meg a mozikban A baljós árnyak előzetese. Ez még az internet hajnalának számított, a stúdióvezérek akkoriban nem is nagyon erőltették, hogy online is elérhetővé tegyék az előzeteseket: a Youtube például még nem létezett, de a sávszélesség sem volt igazán megfelelő arra, hogy jó minőségben lehessen streamelni a videókat. A rajongók tehát a mozikat rohamozták meg aznap: az Egy bogár élete vagy a Ha eljön Joe Black című filmek hétvégi bevételébe jelentősen bejátszott az, hogy a rajongók beültek, megnézték a Star Wars-előzetest, majd a film kezdete előtt ki is rohantak a teremből… hogy aztán egy új jegyet váltva egy másik teremben újra megnézzék csak az előzetest. A Disney gyaníthatóan valami hasonlóra játszott, amikor leszerződött az amerikai Regal mozihálózattal, hogy ott debütáljon a hetedik epizód előzetese, de ez sok rajongónak nem tetszett – valószínűleg ezért döntöttek úgy, hogy a mai napon az iTunesban is fel fog tűnni a videó.  1998-ban mindenesetre az előzetesre adott reakciók valami elképesztően pozitívak voltak: miért is ne lettek volna, hiszen egy profin összevágott anyagról van szó. Ez volt az első új Star Wars film, 15 évvel A Jedi visszatér után, ráadásul egy vadiúj trilógia nyitódarabja. A történet alapja is izgalmas volt: Anakin Skywalker felemelkedésének és bukásának a krónikájára mindenki kíváncsi volt. De lássunk egy-két idézetet, hogy mit is mondtak a rajongók az előzetest látva. “Hihetetlen” – mondja a láthatóan jókedvű, 24 éves Rob McNeese, az Arlington diákja. “Szigorú kritikusnak gondolom magamat, de ezt az előzetest megtapsoltam. “Fantasztikus lesz” – mondta a 31 éves Jim Herr […], aki szerint a film le fogja taszítani a Titanicot a globális jegybevételi listák éléről. “Az előzetes öt másodpercesnek tűnt – mondja Harry Knowles, az Ain’t-It-Cool-News weboldal (www.aint-it-cool-news.com) alapítója, melyet elözönlöttek a Star Wars megszállottak. “Utálom magamat minden korábbi kételkedésemért” – mondja. – “Mi a fenét gondoltam korábban? Minden apróságot, minden suttogást elemeztem. Aggódtam az újraforgatások és a határidők miatt. Pedig George úgy tűnik, 100%-osan benne van a játékban.”  […] Egy David Chung nevű rajongó Knowles honlapján így összegezte érzéseit: “Mit mondhatnék? George Lucas nem lehet más, mint az élet egy magasabbrendű formája!” A Jedi visszatér annak a jele volt, hogy Lucas kiégett, de úgy tűnik, sok időt eltöltött azzal, hogy megfontolja, miért működött a Star Wars – írta Ron WellsFilmThreat oldalán. “Az Episode I olyannak érződik, mint az Egy új remény volt, csak nagyobb léptékben. Amíg kellemes változatosságként vannak CGI karakterek, semmi nem néz ki úgy, mint a Jedi: A Muppet filmben. És bár A Birodalom visszavág remek film, mélyebb karakterekkel, nem tudsz benne úgy elveszni, mint az elsőben.  Örömkönnyeket láttam magam mellett. Izgatott kiabálások voltak körülöttem. Az emberek megölelték egymást, és féktelenül nevettek. Amikor véget ért, és rájöttem, hogy elindult valami film, egyetlen gondolat volt a fejemben. Köszönöm George, köszönöm George, köszönöm George. A Baljós árnyak valószínűleg azért lesz a kedvenc Star Wars történetem (jelen állás szerint), mert részletes. Az eltelt idő valami váratlant okozott Lucasnál, mint történetmesélőnél – jobbá tette. Belegondolva, hogy ő mindig is kételkedett magában, mint íróban, azt hiszem, elképesztő önbizalmat mutatott most azzal, hogy nem adta oda a forgatókönyvet egy másik írónak, valaki olyannak, aki felhigította volna a visszatérésünket ebbe a réges-régi, messzi-messzi galaxisba. A forgatókönyv a humor és az őszinte, direkt megközelítés között egyensúlyozik, ami Jar-Jarnak (kimondhatom?) lelket ad. Lehet, hogy csak egy segítő, de fogadok, hogy Jar Jar Binks lesz az Episode I legnagyobb sztárja, amint valóban bemutatják a közönségnek. Kíváncsian várjuk a mai előzetesre adott reakciókat is 🙂]]>