SFportal E-Book oldalán. De persze nem csak új „bőrt” kapott e-book boltunk, hanem megindult a 2011-es kiadási szezonunk is. Ennek keretében kapható László Zoltán első regénye, a Hiperballada – a szerző által átdolgozott kiadásban, így akiknek megvan az eredeti papírváltozat, azok is találhatnak benne újdonságot. Napokon belül érkezik a következő adag e-könyv is, méghozzá a magyar science-fiction egyik legmeghatározóbb írójának elévülhetetlen művei: Zsoldos Péter teljes életműve is nemsokára megvásárolható lesz az oldalon. Addig is, új csomagajánlatokkal is várjuk a sci-fi olvasókat: – László Zoltán Hiperballadája egy kedvezményes csomagban vásárolható meg Csepregi Tamás Szintetikus álom című kötetével. Magyarországon játszódó cyberpunk két írótól – hasonló téma, mégis két különböző nézőpont és történet. – A Mysterious Universe rajongók a 2010-ben kiadott e-book változatokat most 20% kedvezménnyel egy csomagban vehetik meg – A magyar sci-finek megvannak a már népszerű sztárjai – de vannak új hangok is, akikre érdemes figyelni. Csepregi Tamás, Jonathan Cross, Király Ferenc, F. Tóth Benedek és I.M. Brod művei szintén egy csomagban vásárolhatók meg. – Aki pedig inkább a novellákat, rövid történeteket kedveli, az válassza bátran antológia-csomagunkat. A csomagakciók visszavonásig érvényesek.]]>