Latino Review értesülései – amire azért mérget sose vennénk -, akkor megszületett a megállapodás a Sony és a Marvel között, aminek hála Pókember egy fontos szereplője lehet az Avengers: Infinity War első epizódjának. SPOILER ALERT! A tavalyi év egyik hangos eseménye az volt, hogy kiszivárogtak többek között a Sony belső levelezései is. Ebből megtudhattuk, hogy a Marvel megpróbálta tárgyalásos úton visszaszerezni a Spider-Man jogait – úgy, hogy azzal a Sony is jól járjon. Január elejére volt kitűzve egy belső, sony-s „Pókember csúcstalálakozó”, aminek keretében elvileg a sorozat jövőjét kellett kitalálniuk. Nos, innentől kezdve a Latino Review infói spoileresek – már ha igaznak bizonyulnak, tévedni azért szoktak ők is, elég gyakran. Először is, az Age of Ultron be fog mutatni pár új szuperhőst, akiknek a vezetőjévé Amerika kapitány fog előlépni: így például Scarlet Witch-re vagy Quicksilverre gondolhatunk első körben. A Captain America: Civil War eseményei során fog tudomást szerezni arról Tony Stark, hogy az apját a Hydra ölte meg – ez ugye számunkra már kiderült a The Winter Soldierből. Még rosszabb viszont, hogy kiderül: a gyilkosságot maga Bucky követte el. A film végén pedig Crossbones megöli Steve Rogerst, és Iron Man is valahogy kikerül a képből. Ha ez a hír igaznak bizonyul, akkor viszont a Marvel komoly bátorságról fog tanúbizonyságot tenni, hiszen a két legjövedelmezőbb karakterét fogja eltüntetni a nagyvászonról. Rogers halála után nagy valószínűséggel Doctor Strange vehetné át a Bosszúállók vezetését – az ő karaktere ugyebár már a Phase 3-ban kerül elő. A Thor: Ragnarokban pedig rengeteg asgardi fog meghalni, néhányukat ugyan feltámasztják, Thor viszont valamiféle galaktikus börtönben fog kikötni az események végére. Ebben a formában viszont az Infinity War első részére lényegében minden eredeti Avenger eltűnne: Rogers meghal, Iron Man eltűnt, Thor börtönben van – az új generáció vállán nyugszik a Föld, és talán az univerzum sorsa is. A Guardians of the Galaxy 2 pont megfelelő film lesz arra, hogy kicsit el is távolodjunk a Bosszúállókkal kapcsolatos problémáktól, majd érkezik a Black Panther – a LR újságírója nem lenne meglepve azon, ha több Avenger jelenne meg a filmben, mint amit a cím sugall. És így el is jutunk az Infinity War első epizódjához, amiből hiányozni fog Iron Man, nem lesz ott Thor, és mivel meghalt, Amerika kapitányt sem látjuk viszont. Helyettük lenne egy csomó új generációs szuperhősünk: Quicksilver, Scarlet Witch, Vision, Black Panther, Dr. Strange, Ant-Man, Wasp, Captain Marvel, Luke Cage, Daredevil, Iron Fist, Jewel/Power Woman, az Inhumans szereplői (akár Skye is a S.H.I.E.L.D. sorozatból?). Plusz Pókember – ha tényleg sikerül tető alá hozni a megállapodást. A karaktert viszont vadiúj színész játszaná – sem Tobey Maguire-re, sem pedig Andrew Garfieldre nem tart igényt a Marvel (utóbbiért kár, remek volt a szerepben, csak normális sztorit nem tudtak hozzá írni). A stúdió új színészt hozna be a szerepre. Az Infinity War 2-re viszont visszatérnének a klasszikus szereplők – még Steve Rogers is, aki pedig meghalna a Civil War végén. Izgalmasan hangzik? Majd meglátjuk, mi igaz a pletykákból 🙂 ]]>
A szerzőről
Merras
Az SFportal társalapítója, szerkesztője. Kedvenc sci-fi sorozata ennyi idő elteltével is a Babylon 5. Több, mint 15 éven keresztül számtalan sci-fi rendezvény szervezője volt. Bár továbbra is mindene a sci-fi, aktivitása alább hagyott, mióta egy belvárosi kerület önkormányzati képviselőjeként dolgozik. Manapság főleg D&D szerepjátékkal üti el a kevés szabadidejét.