Bár csak 2007 tavaszára-nyarára ígérik afilmet, már most, a forgatása közben feltették az első bemutatót róla. Közelegy évig kell még várni, hogy láthassuk hogyan sötétedik el a világ és PeterParker, azaz Pókember. Íme egy kis ízelítő a harmadik részhez.



„Vajon, meddig képes harconli egy ember asötétséggel, mielőtt felfedezi azt Magábanő”- így indul a bemutató. Közben látjuk, amint egy sötét anyag beborítja a Pókjelmezt, majd egy sötét, tán kissé ilyesztő Pókember (TobeyMaguire) néz ránk a képernyőről. Majd látjuk, amint ettől a sötét maskarától megszabadulni kíván Peter Parker, szaggatja-tépi magáról ruháját. Látunk, egy romantikus csókjelenetetet, amit stílusosan egy háló közepén tálalnak elénk Mary Jane-nel (Kirsten Dunst). Majd látjuk, amint hősünk egy másik hölgyet táncoltat.


A bemutatóban látjuk a főgonoszokat is egy-egyvillanás erejéig.
Látjuk, amint Homokember (Thomas Haden Church) éppelőtör egy épületből, hogy elsöpörjön pár rendőrt, akik rosszkor-rossz helyen voltak. Venom Topher Grace lesz, majd itt van még legelsőellenfelének (Zöld Manó) utódja: a fia, aki bosszút esküdött, és természetesen meg is próbálja esküvését tettekre váltani. Lesz egy negyedik ellenfél is, ám róla nem érkeztek még információk.
és egy kis Gyűrűk Ura érzést is ad a film, mikorzuhanás közben egy gyűrű után kapkod. (valószínűleg el is veszíti azt,ahogy szerencséjét ismerjük)
2007. május 4-én érkezik a harmadik rész, persze minden eddiginél látványosabbnak ígérkezik. és ismerve Sam Raimi rendezését, valószínűleg nem csalódunk ebben.

rendező: Sam Raimi
forgatókönyvíró: Steve Ditko, Stan Lee, Alvin Sargent
operatőr: Bill Pope
producer: Avi Arad, Laura Ziskin
vágó: Bob Murawski

szereplő(k):
Tobey Maguire (Peter Parker/Pókember)
Kirsten Dunst (Mary Jane Watson)
Thomas Haden Church (Sandman)
James Franco (Harry Osborn)
Topher Grace (Venom)

A trailer innen letölthető:
Spider-man_3

]]>