Gyermekként Lawrence Newtonnak az volt az egyetlen vágya, hogy csillaghajóra szálljon és felfedezze a galaxist. Ám a huszonnegyedik századi Amethi telepesvilágán rossz helyen és időben született, hisz az emberi űrrepülés korszaka a végéhez közeledik. Így sok más lázadó kamaszhoz hasonlóan ő is elszökik otthonról. Húsz évvel később egy félkatonai szakasz parancsnoka egy másik világ elleni invázióban. A megmaradt néhány csillaghajót birtokló óriáscégek cinikus módon „kintlevőség-behajtásnak” nevezik ezeket a hadjáratokat, de a valóságban egyszerű kalózkodásról van szó. Regényrészlet
Lawrence-t megnyugtatta a sötétség. Melegség vette körül, a teste kényelmes és laza állapotba került. Nem érzett fájdalmat. Mint az anyaméhben, gondolta. A fülében szabályos szívverés dobolt, nyilván a sajátja. A levegő könnyedén áramlott a tüdejébe. Úgy sejtette, mozogni is tudna, ha akarna, de nem akart. A sodródás kényelme túlságosan csábító volt. Csak a szemét nem tudta használni ebben a kellemes környezetben.
Aztán egyszer csak szem nélkül is látni kezdett.
Az élete eseményei ki-be úszkáltak a tudatába, mindenféle rendszer nélkül, ahogy az emlékek szoktak. Látta a szüleit. Újra játszott a testvéreivel. Roselyn is felbukkant, csupa mosoly és szerelem. Idegen világokon járt, és egyre csak ment, végig a fennsíkon, át a hóvihar magányán. Ott volt előtte a krátertó, és ő karjait széttárva belevetette magát.
Mosolyt érzékelt, enyhe gúnyt. Nem csak a saját emlékeit ismerte. Valaki másnak a távoli álmai is ott derengtek az univerzumában.
– Hahó!
– Hahó, Lawrence!
– Ki vagy?
– Az arnooni emberek sárkánynak hívnak.
– Akkor hát itt vagyunk, Arnoonban?
– Igen.
– Mi történik most?
– Helyrehozom a tested.
– Orvos vagy?
– Nem.
– Akkor mi?
– Szeretnél megismerni? Gyere!
A sárkány álmai felerősödtek, s az univerzum már nem volt sötét.
A sárkány álmaiban ott volt minden, amit Lawrence valaha is elképzelt. Egyfajta keserű humorral nyugtázta a Gyűrűbirodalom iróniáját. Az univerzum megint meglódult körülötte, s elvitte azt az életet, amit valódinak hitt. Színes, elegáns tények öltöttek lassan testet, s összeolvadtak saját gondolataival, amíg megvilágosodássá nem váltak. Ebben a tisztán látó állapotban úszott Mozark után, aki bolygóról bolygóra röpdösött. Aztán rájött, hogy a történetből jókora szakaszok hiányoznak.
– A legtöbb emlékem elveszett – mondta a sárkány sajnálkozva.
– Akkor hát ez valóság – tekintett végig Lawrence a Városon, hogy elgyönyörködjön az ezüst- és kristálypalotákban.
– Ez történelem.
– Milyen régi?
– Tízmillió éves, ha nem régebbi. Már ez a tudás sincs meg bennem.
Ha nyitva lett volna a szeme, Lawrence biztosan sírva fakad. A sárkány tudása felmérhetetlen volt, a fizikai tudománya hatalmas. Megvolt a lehetőség, hogy elérjen… bármit. Lawrence nemcsak áhítatot, de alázatot is érzett. Saját céljai oly jelentéktelenné és kicsinyessé zsugorodtak mindehhez képest. A sárkány mégsem ítélkezett felette, s ettől csak még nagyobb lett benne a bűntudat.
– Reméltem, hogy kincset találok itt – mondta Lawrence -, de el sem tudtam képzelni, hogy ennyire gazdag leszek.
– A falubeliek sosem tartották magukat gazdagnak.
– Pedig azok. Higgy nekem. Nincs nagyobb ajándék annál, mint hogy téged ismerhetnek. Te vagy az a remény, melynek létezésében már jó ideje nem hittem.
– Köszönöm. Bár az emberek érdeme, hogy felélesztettek engem. Nem léteznék, ha ti nem vágtok bele.
– Egy dolgot szeretnék tudni – mondta Lawrence szégyenkezve. – Biztos vagy Mozark dolgában? Azok a helyek és népek, amelyeket meglátogatott, csakugyan léteznek?
– Nekem csak emlékeim vannak. Belőlük állok. A te múltad vajon létezik, Lawrence?
– Néha úgy érzem, jobb lenne, ha nem.]]>