A mai tegnapi napon többször is úgy éreztem, hogy átkerültem valami párhuzamos dimenzióba, ahol felfedezhetőek határozott pozitívumok a saját világunkhoz képest. Mindezt az Axe Apollo Space Academy űrrepülő-válogató pályázatának köszönhettem, ami fontos fordulóponthoz ért: a kecskeméti Repülőkórházban elvégezték a jelöltek alkalmassági vizsgálatait.
Az első gyanús jel az volt, hogy egyáltalán bármi miatt képes voltam hajnal 5 órakor kelni, ennyire rohadt korán legutóbb a 47 ronin forgatási munkálatai miatt ébredtem. Nem vagyok az a pacsirta típus, nah. Ilyen helyzetben a beépített automatika szerencsére elintézi a reggeli teendőket, kávé-cigi-tisztálkodás, plusz az alkalomra való tekintettel kifejezetten Axe Apollo márkájú dezodor alkalmazása.
Egészen addig fel sem ébredtem, amíg fel nem szálltam a 9-es jelzésű űrkomp busz fedélzetére – ahol megkaptam a második jelét annak, hogy valamiféle paralel univerzumba kavarodtam. Tiszta ülések? Felmosott padló? Kulturáltnak kinéző utazóközönség? A két kávé a fentebb vázolt automatika beindítására volt elég, a szemeim kipattanásához ez a sokk-szerű élmény kellett.
Különbusz vitte a társaságot Kecskemétre, az indulásra váró űrrepülő-jelöltek egy része cigizéssel oldotta a várakozás feszülségét – ők voltak azok, akik heveny hallgatással válaszoltak a vizsgálatokat végző orvosok “Ugye senki sem dohányzik?” kérdésére. Pedig én személy szerint úgy kipróbálnám, milyen lehet zéró g-ben rágyújtani, és ott könnyebben elő lehet-e adni Gandalf magánszámát.
A vizsgálatokat Repülőorvosi- Alkalmasságvizsgáló és Kutató Intézet jól felkészültnek és kedvesnek tűnő személyzete végezte el, ami harmadszorra is megszólaltatta a vészcsengőt: Alternatív világegyetemben ébredtem? A kórház tiszta volt, beleértve a mellékhelységeket is, ahol volt tartalék vécépapír, kézmosó, kéztörlő, minden nagyon higiénikus volt… az orvosok / ápolók meg jó kedéllyel viselték az űrhajósjelöltek hadát. Sőt, amikor meglátták a létszámot, hatékonyan átszervezték a feladatokat, aminek következtében a tervezettnél egy órával korábban befejeződött minden. Ennek fényében már annyira nem is tűnt szokatlannak, hogy a folyosókon mászkáló orvosok fele alezredesi váll-lapot viselt.
Ez persze valószínűleg nem csigázta fel annyira a társaságot, mint inkább a különféle vizsgálatok – így például a barokamrás tesztek, melyekben a résztvevőket szimulált magasságokba “viszik fel”, a normálistól eltérő légnyomást és oxigénszintet létrehozva. A folyamat kívül is, belül is akkora hőt termel, hogy megjelentek a hobbitok, és bedobták az Egy Gyűrűt; a kamra belsejében viszont Szauron is biztos klausztrofóbiás lenne. Egy gyors fotózás erejéig beóvakodtam jómagam is, de közben fél szemmel az ajtót figyeltem, véletlen ránk ne csukják, mert sikítófrászt kaptam volna.
A vizsgálatok alatt toppant be Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, aki már a megjelenésével is választ adott a cikk címében adott kérdésre: bizony-bizony, nincs menőbb egy asztronautánál, a Repülőkórházban legalábbis semmiképp. És biztosak lehetünk abban, hogy ha több űrhajós is megfordulna Kecskemét környékén, akkor továbbra is Farkas Berci lenne a legmenőbb. Lejött ez abból, ahogy az intézet dolgozói beszéltek vele; és meg mertem volna esküdni arra, hogy teleportálásra is ki van képezve, az egyik pillanatban még a terem egyik felében beszélgetett egy főorvos alezredessel, a következő pillanatban a téridő egy másik szegletében tűnt fel a szervezők mellett. Hogy ő itt az abszolút hős, azt a folyosók falain elhelyezett fekete-fehér képek is alátámasztották – bár nem volt idő mindegyiket végignézni, amit láttunk, az bizony az ő életpályájából mutatott epizódokat.
Kihívás is egy ilyen népszerű és aktív embert elkapni néhány kérdésre, de ha már az SFportal Facebook oldaláról is igyekeztünk gyorsan kérdéseket gyűjteni, nem adtuk fel. Még akkor sem, ha épp egy telefonhívás szakította félbe a beszélgetést – de hát megbocsáthatjuk Mirosław Hermaszewski-nek, az első lengyel űrhajósnak, hogy épp ekkor csörgött rá magyar kollegájára. Már csak ebből az epizódból is kiderül, hogy bizony-bizony az űrhajós “öregfiúk” bizony-bizony aktív közösségi életet élnek. Mint Farkas Bertalan megerősítette, elég szoros kapcsolatot ápolnak nem csak az orosz vagy egyéb poszt-szovjet államok űrhajósaival, hanem az amerikai kollégákkal is, évente találkoznak is – az űrhajózás élménye komoly összetartó erő. “Ebben a szakmában ez a szép” – mondja. A legcsodálatosabb élmények közé magán a repülésen túl a súlytalanságot számítja, meg a napi 16 napfelkeltét és naplementét, amit a földkörüli pályán tapasztalhatott meg. Ami pedig a science-fictiont illeti – hogy egy Facebookos kérdésre is válaszoljon –, a realista műveket kedveli, amik lehetséges jövőt ábrázolnak. Szerinte a sci-fi íróknak illik tudományosan képzettnek lenniük. Mint megjegyezte, Verne Utazás a Holdba című munkája is fantasztikus volt, de később mégis megvalósulhatott valami egészen hasonló.
Hogy melyik magyar versenyző mehet majd Orlandoba egy 100%-ig valódi űrhajós kiképzésre, az szombaton derül ki, a Szigeten.
http://www.youtube.com/watch?v=fhT4iK2S1QY]]>
