Star Wars Expanded Universe-t nem veszik figyelembe az újabb mozifilmek vagy épp a Rebels írása során – mindezt Simon Kinberg erősítette meg, aki egy spin-off filmen dolgozik. Az SWEU (Star Wars Expanded Universe) sorába tartozik minden, ami nem a hat mozifilm: képregények, regények, játékok, és elvileg a Clone Wars rajzfilmsorozat is. Ezek ugyan hivatalos, licenszelt munkák, de nem kanonikusak. Az SWEU 1978-ban indult, Alan Dean Foster Erőpróba című regényével, melyben az író az Egy új reményt gondolta tovább – ennek a története végül az SWEU-n belül sem számított „hivatalosnak”. Amit igazi kezdetnek tekinthetünk, az egyrészt a West End Games által publikált szerepjáték, melyhez rengeteg háttéranyagot ki kellett dolgozniuk, például az Aurebesh ábécét, ami a filmekben csak random jelekként tűnt fel. A szerepjáték anyagok elég konzisztensek voltak ahhoz, hogy aztán a Lucasfilm is referenciaként küldje őket tovább az egyéb művek szerzőinek. A másik sorsfordító pont az SWEU kapcsán a Timothy Zahn által írt Thrawn-trilógia, melyet annak idején úgy is promóztak, mint „a Star Wars folytatások, amik nem készültek el”. A rajongók egy jelentős része továbbra is ezt a trilógiát tartja A Folytatásnak, rendre visszaköszön az a vélemény, hogy J.J. Abrams-nek ezt kellene feldolgoznia. Hasonlóan fontos mérföldkövet jelent a képregényekben, regényekben és a legsikeresebben videójáték formában feldolgozott Old Republic időszak, mely 3000-4000 évvel a filmek előtt játszódik. A másik véglet a jövő – a Legacy korszakban játszódó képregények már az eredeti trilógia után több, mint 130 évvel játszódnak. Ezek a történetek viszont legfeljebb inspirálhatják az újabb filmek íróit, a kezüket nem kötik meg – ezt erősítette meg a WonderCon-on Simon Kinberg, aki az egyik spin-off film, illetve a Rebels egyik írója. A következő öt mozifilm (a trilógia és a két spin-off) történetét egyedül a kanonizált események befolyásolhatják – kánonnak pedig kizárólag az eddig bemutatott két trilógiát tartják. Ennek alapján nem számíthatunk semmire sem, ami az SWEU-ban került bemutatásra – legyenek azok történetek vagy épp karakterek. Ti örültök vagy sem ennek a döntésnek?]]>