Michael Moorcock áltörténelmihistóriájában Albionban az aranykor ezüstre, majd rézre s vasra váltott, ámGloriána királynő uralkodása által ismét aranykor köszöntött világra. Ám afelszín alatt…

1886}

A királynőboldognak tűnik, országa a béke és bőség korát éli, ám az arany máz alatt azuralkodó kötelességei súlyától szenved és kicsapongásban keres feloldozást.
Gloriána sem tudja azonban, hogy aranykorát kancellárja elnyomás, rettegés ésbesúgók hálózata útján tartja fönt. Amikor a legveszedelmesebb kém, Quirekapitány úgy érzi, az udvar megsértette őt, és a királynőt elcsábítva bosszútáll, Albionra sötétség borul.

 

Kiadó: Delta Vision
Ára: 2190 Ft
Terjedelem: 512 oldal
Megjelenik: 2006.09.28.


Részlet:
Mert az idő kerekénaz aranykor ezüstre, majd rézre s vasra váltott, ám Gloriána uralkodása általismét aranykor köszöntött világukra.
Gloriána, ezen a néven az első, Albion királynője, Ázsia és Virginiacsászárnője, alattvalók milliói által imádott és istennőnek járó hódolattalilletett egyeduralkodó volt. Őt az államszövetség lakóin kívül még több milliólélek csodálta és tisztelte szerte a glóbuszon, a teológusok számára – alegszélsőségesebbek kivételével – valóban az istenek egyedüli képviselőjétjelentette a Földön; a politikusok szemében a megtestesült birodalmat; aköltőknek Júnó ő, a köznép számára az Anya; szent és haramia egyként szeretteőt. Ha kacagott, a birodalom vele nevetett; mikor sírt, a nemzet vele zokogott;szükségét kielégítendő ezrek jelentkeztek boldogan; dühének tárgyán méltóbosszút állni hosszú sorokban kígyóztak férfiak. Mindezek által szinteelviselhetetlen felelősség nehezedett vállaira: mert ekképp életének mindenpillanatában tökéletes uralkodóként kellett viselkednie: sem érzelmei által elnem ragadtathatta magát, sem igényeinek nem tehetett kedve szerint eleget;minden kérelmet és kérelmezőt azonos, méltányos módon kellett fogadnia.Uralkodása alatt sem kivégzés, sem önkényes bebörtönzés nem esett, a közszolgáit folyamatosan ellenőrizték, s közülük a romlottnak bizonyulókatelbocsátották. A bíróságok és ítélőszékek hatalmasoknak és rang nélkülieknekegyként szolgáltattak igazságot; sokaknak, kik csupán a törvény betűjét, ám nemelvét sértették meg, megkegyelmeztek, ha bűntettük körülményei ártatlanságukatmutatták – ily módon a törvénykezésben bevett elsőbbségi jog igazságtalanságaivalójában semmissé tétettek. Városban és falun, manufaktúrában és mezőn,fővárosban és határ menti településen az egyensúly egyként fenntartatott anemes és emberséges királynő személye által.
Gloriána királynő, VI. Hern király (a degenerált despota, a hazaáruló, a belébizalmukat helyezők megcsalója, a férfiatlan öngyilkos, kinek kezéhez ártatlanszázezrek vére tapadt) egyetlen gyermeke, a Gógot és Magógot legyőző Elfikleoszés Brutus ősi véréből származó uralkodónő minden percben érezte alattvalói feléáradó szeretetét, s hasonlóképp viszonozta azt. Ám e kapott és adott szeretetroppant teherként nyomta vállát – oly nyomasztó erővel, hogy bevallani is aligvolt képes létét, s oly súlyosan, hogy valószínűleg ez jelentette fő okátGloriána személyes gyötrelmének. Az ő nyomorúsága persze nem maradt észrevétlena birodalom lakói előtt: erről suttogtak nemesi házakban és közrendűszállásokon, vidéki kúriákon és papneveldékben egyaránt. Erről szereztek –mindennemű rosszakarat nélkül – kétes értelmű verseket a költők, s a birodalomidegen országokbéli ellenségei mind azt fontolgatták, miként használhatnák kisaját céljaikra e gyötrelmet. Vén pletykafészkek csak Őfelsége Átkakénthivatkoznak reá, míg egyes metafizikusok szerint a királynőt kínzó Átok azemberiség egészére – a szigorúbban ítélők szerint kifejezetten az Albion népére– nehezedő átok jelképe volt. Sokan megkísérelték már elűzni feje fölül ezátkot, s Gloriána maga is bátorította őket, mert soha nem adta fel a reményt.Drámai és fantasztikus orvoslatok egyként kipróbáltattak, ám eredmény nélkül;őfelsége – a szóbeszéd szerint – szüntelen lázban égett: nyögve, sóhajtozva,sírva keresett, ám nem talált beteljesülést. Ám még a közönséges sörházakmulattatói sem tréfáltak bajával, s még a legpuritánabb, legszigorúbbigehirdetők sem használták állapotát erkölcsöket ostorozó prédikációkra.Férfiak és nők haltak már meg szörnyű módon azért – noha sohasem a királynőtudtával –, mert csúfot mertek űzni Gloriána szenvedéséből.
Nap nap után intézte Gloriána királynő – szépsége, méltósága, bölcsessége ésereje teljében – az állam ügyeit a lovagi kor magas eszményeinek megfelelően;éjszakáról éjszakára pedig kereste, hajszolta a kielégülést, a végső önátadást,a felszabadulást, melyet olykor hajszál híján elért, csak hogy a beteljesüléspereméről zuhanjon aztán vissza a kielégületlenség, gyötrelem, önutálat,lelkifurdalás, összezavarodottság agóniájába. Ám minden áldott reggel felkeltújra, bánatát elnyomva s személyes gyötrelmein felülemelkedve, hogyfeladatainak eleget tegyen: olvasson, aláírjon, adományozzon, tanácskozzon,küldöttségeket és kérelmezőket fogadjon, hajókat avasson fel, szobrokat leplezzenle, építményeket szenteljen fel, fogadásokon és szertartásokon jelenjen meg, shogy magát alattvalói előtt birodalma biztonságának élő jelképeként megmutassa.Esténként aztán háziasszonyként fogadta vendégeit, társalgott a hozzálegközelebb álló udvaroncokkal, barátokkal és rokonokkal (beleértve sajátkilenc gyermekét); majd jött ismét az ágy: a keresés, a kísérletek, melyekben,midőn – miként mindig is – kudarcot vallott, csak feküdt alvásra képtelen.Fájdalmának olykor hangot adott, nem is sejtvén, hogy roppant palotájánaktitkos termei és átjárói visszhangozzák keserű jajszavát, méghozzá felerősítve,hogy azok szinte minden sarokban tisztán hallhatóak voltak. Ekképp a királynőudvara véle nyomorúságában és álmatlanságában egyként osztozott.


]]>