Lyridák – 2009 április 21-22.

Bár nem annyira látványosak, mint az augusztusi vagy decemberi meteorzáporok, azért így is csodálatos látványt nyújthatnak a lyridák az átlagos óránkénti 10-15 hullócsillagukkal. A lyridák az 1861-ben felfedezett Thatcher üstökös által eltérített törmelékmező darabjai – az említett üstökös 415 esztendő alatt kerüli meg a Napot. Először Kr.e. 687-ben érzékelték őket (vagy legalábbis ekkor jegyezték fel először kínai megfigyelők) – akkoriban az „esőként hulló csillagokként” hivatkoztak rájuk. A meteorzápor a nevét a Lant (Lyra) csillagképről kapta.

Éta Aquaridák – 2009 május 5-6.

Koránkelőknek (vagy hajnalig ébrenmarad óknak) ajánlott meteorhullás – az Éta Aquaridák ugyanis egy-két órával napfelkelte előtt láthatóak. Ez a meteorzápor a Halley-üstökösből visszamaradt por – maga az üstökös 1986-ban járt utoljára Föld-közelben, manapság az Uránusz pályáján túl található. A Föld a visszamaradt port májusban és októberben keresztezi: májusban az Éta Auqaridákat, októberben az Orinoidákat csodálhatjuk. A meteorok nagyon gyorsak, viszont rendkívül hosszú utat tesznek meg, épp ezért nagyon látványosak is a sárgás színű, maguk után fénylő csíkot húzó rajtagok.

Delta Aquaridák – 2009. július 28.

Halvány, közepes sebességű meteorokból álló raj, melyet szintén a napfelkelte előtti órákban érdemes megtekinteni.

Perszeidák – 2009. augusztus 12.

Az év leglátványosabb meteorraja, óránként akár 100 fényes meteor is megfigyelhető – persze távol a városi fényektől. Több, mint 2000 éve észlelték először, valószínűsíthetően a Távol-Keleten. A kora középkörban Európában Szent Lőrinc könnyei néven ismerték. A Perszeidák a Swift-Tuttle üstökös maradványai – maga az üstökös 128 évente fordul meg a belső Naprendszerben. A maradványok a legtöbb esetben nem nagyobbak egy homokszemcsénél, alkalomadtán azonban üveggolyó méretűek is lehetnek.

Orionidák – 2009. október 21-22.

Mint ahogy az Éta Aquaridáknál már leírtuk, az Orionidák meteorraj is a Halley-üstökös visszamaradt porából származik, melyet éjféltől napkeltéig figyelhetünk meg a legjobban – óránként akár 20 hullócsillag is leeshet.

Leonidák – 2009. november 17-18.

Nagy hidegben nagy látvány – a Naprendszeren 33 évente áthaladó Temple-Tuttle üstökös által létrehozott meteorraj. Amikor az üstökös 33 évenként Napközelbe kerül, sűrű porsávot hagy maga után – ez a törmelék ég el a Föld légkörében, márha a Föld épp eltalálja a porsávot. Bill Cooke, a NASA szakértője aknamezőhöz hasonlítja a jelenséget.]]>