Matthew Fox volt az AXN csatorna vendége Magyarországon az elmúlt két napban. A Lost sorozat sztárját (Jack Shepard szerepében láthatjuk) a Le Meridien hotelben mutatták be a sajtónak, Eddie Nelsonnak a csatorna ügyvezetőjének társaságában. Előző este egy nagy partit is szerveztek neki, ami azért meglátszott a színészen. Matthew Fox Eddie Nelson AXN csatornáról szóló méltatása után lépett a színpadra. Az első kérdés arra vonatkozott, tudja-e, hogyan fejeződik be a Lost, és igaz-e a pletyka, miszerint ő az egyetlen, aki ezt tudja. A színész finoman fogalmazva elmondta, hogy nyilván mások is vannak, akik ismerik a sorozat végét, illetve nem mondhat erről többet annál, hogy egy nagyon megható és katartikus képpel fog majd a történet befejeződni. Sok remek emberrel forgatott az elmúlt években – válaszolta aztán egy román újságíró kérdésére. Elmondta azt is, hogy a szerepével, a forgatókönyvvel elégedett volt, ám ha akadt valami apróság, akkor felhívhatta a forgatókönyvírókat, akik nyitottan álltak minden javaslatához. Nem fél attól, hogy Jack Shepard szerepe után beskatulyázzák, és mindig ő lesz eztán az ügyeletes jófiú. Shepard ugyanis nem egyszerű hős-típus, összetettebb karakter ennél. Szerepe szerint alkoholista lesz, ám lesz még egy váltás Shepard jellemében, megadatik neki valami más is. Megtudhattuk azt is, hogy az utolsó, hatodik évad forgatása valószínűleg jövő áprilisban fog befejeződni. A történetet lezáró évad tizenhat részes lesz, ám az első és az utolsó rész két órás. Ez után Fox nem akar többet TV-sorozatokban szerepet vállalni, mondván, hogy tizenkét éve csinálja ezt (az Ötösfogat című sorozat hat évadában és a Haunted – A hetedik érzék egy évadában szerepelt a Lost előtt), és szeretné immár maga beosztani az idejét és az életét. Ez többször is elhangzott a sajtótájékoztató során, és úgy tűnik, a legfontosabb ezek után a család lesz az életében. Eddig is szerepelt mozifilmekben (négyben is a Lost alatt), ezek után inkább ilyen szerepeket vállalna el. Egy kérdésre, hogy hogyan tetszik neki Magyarország, azt válaszolta, hogy sajnos nem látott sokat belőle, mert elég sokat utazik, de amikor a repülőből kinézett, látta, hogy milyen sok a szántóföld és a megművelt terület. Ez a gyermekkorát idézte fel benne, mert hasonló helyen nőtt fel Wyoming államban. A városokból sem sokat lát, általában csak a szállodák falait.
Find more photos like this on SFport.net
A sajtótájékoztató és a riportok után a színész már repült is tovább. Nem sok idő jutott magyar rajongóira, de munkáját és a tempót nézve érthető, miért is szeretne már a családja és a barátai mellett megpihenni.]]>