2011.02.15-ig volt lehetőségük a kiadóknak, íróknak és olvasóknak science-fiction tematikájú műveket jelölni három kategóriában – regény, kisregény és novella – a 2011-es Zsoldos Péter-díjra. Kisregény kategóriában hét nevezés született, melyből három tavalyi jelölés. A kisregények értékelése folyamán sor kerülhet novella kategóriába való átsorolásra, mely a zsűri feladata és jogköre. Novella kategóriában több jelölés írói visszavonásra került, a végeredmény huszonnyolc nevezett alkotás. Regény kategóriában négy jelölés érkezett az Avana Egyesülethez. Tekintettel arra, hogy Görgey Etelka nem járult hozzá  Raana Raas álnéven írt Csodaidők című regényfolyama nevezéséhez, az említett műre érkezett olvasói jelölést (három is érkezett) vissza kellett vonnunk. Végül három érvényes nevezés született; mivel nincs meg a szabályzatban előírt öt nevezés, idén nem lesz értékelése és díjkiosztása ennek a kategóriának.  A három mű a következő évi pályázaton fog részt venni.

Zsoldos Péter-díjra jelölt és a jelölést elfogadó művek 2011.

Regény kategóriában

Kovács Ákos: Vágyálmok ligája (Scolar Kiadó) Lovas Lajos: N (Metropolis Media) Mészáros László (Dave Howard): A démoncsászár fejvadászai – A Brett Shaw küldetés (Tuan Kiadó)

Kisregény kategóriában

Danny Graver: Édentől nyugatra (Fény a horizonton antológia, Cherubion kiadó) Fazekas Beáta: Fény a horizonton (Fény a horizonton antológia, Cherubion kiadó) Kasztovszky Béla: A következő szint (Galaktika 233-236., Metropolis Média) Lőrinczy Judit: A Bach-gép (Avana Arcképcsarnok 2010/1., Avana) Nemere István: A legnagyobb kaland (Tuan Kiadó) Szélesi Sándor: Szörnyeteg a hajtóműben (Metropolis Media) Szigethy András: Az Isten szeme (Szépíró Műhely)

Novella kategóriában

Antal József: Vénuszlakók – Arbeh (Galaktika 250., Metropolis Media) Antal József: Vénuszlakók – Egyedül (Galaktika 244., Metropolis Media) Bukros Zsolt: Az emlékezet Útvesztői (Avana Arcképcsarnok 2010/1., Avana) Bukros Zsolt: Isten szava (Avana Arcképcsarnok 2010/2., Avana) Bukros Zsolt: Matyi és a kutya (Avana Arcképcsarnok – A jövő nagykövetei különszám, Avana) Michael A. Farmer (Szántai Mihály): Családi kör (Új Galaxis 16., Kódex) Michael A. Farmer (Szántai Mihály): Mielőtt eltűnik a virágok illata (Hihetetlen magazin 2010/április) F. Tóth Benedek: 43 (Galaktika 250., Metropolis Media) Fazekas Beáta: Fordulat (Ragálykommandó antológia, Cherubion kiadó) Hantos Norbert: A repülés az élete (Új Galaxis 16., Kódex) Imre Viktória Anna: Pax aeterna (Új Galaxis 16., Kódex) K. Varga Beáta: Fényt! (Hihetetlen magazin 2010/május) K. Varga Beáta: Inga (Galaktika 240., Metropolis Media) Karádi Kázmér: Guttenberg-galaxis (Új Galaxis 16., Kódex) Kis Zoltán: Egymillió éves traccsparti (Galaktika 249., Metropolis Media) Kuklis István: Amikor a vég a kezdet (UFO magazin 224. szám) Körtvélyes Ákos: Hozd a puskám, Mamus! (Avana Arcképcsarnok – A jövő nagykövetei különszám, Avana) Lovas Lajos: Minek nevezzelek? (Galaktika 241., Metropolis Media) Lőrinczy Judit: A tűz középpontjában (Avana Arcképcsarnok 2010/2., Avana) Márki István: Eppur si muove! (Galaktika 246., Metropolis Media) Nemere István: Öreg bolygó (Galaktika 243., Metropolis Media) Regényi Huba: Az Egyetértés kora (Galaktika 239, Metropolis Media) Sümegi Attila: Rendszerhiba (Új Galaxis 16., Kódex) Sümegi Attila: Szilánkok (Avana Arcképcsarnok 2010/1., Avana) Touchee (Kovács “Tücsi” Mihály): A halotti tor (Galaktika 242., Metropolis Media) Touchee (Kovács “Tücsi” Mihály): Olajpusztító (Galaktika 248., Metropolis Media) Valyon Tamás: A halhatatlanság ára (Avana Arcképcsarnok 2010/1., Avana) Varga Tamás József: Letűnt idők múzeuma (Avana Arcképcsarnok – A jövő nagykövetei különszám, Avana)

]]>