Először is leszögezem, hogy a Föld megmentése érdekében legfeljebb felére-harmadára hagynám magam lekicsinyíttetni, tehát amolyan hobbit-méretűre, esetleg kistermetű hobbit-méretűre. Ez a 12 centis magasság már félelmetes, és nem csupán azért, mert a Gellért-hegy megmászhatatlanul óriási lenne, és a fene se akar a csótányokkal bírkózni, hanem mert a kisemberek mindig is a nagyok szívességére fognak hagyatkozni. És amíg lesznek a világon nagyok, mindig lesznek olyanok is, akik egyszerűen eltaposnák a kisebbeket. Igen, eltaposnák, szó szerint, a 44-es bakancsuk talpával. Mert ilyen az ember. Ezeket azért mondom, mert Alexander Payne filmje, a Kicsinyítés valahol megpróbál az emberről szólni, de úgy, hogy közben rettentő bátortalan, megvillant bizonyos, a természetünkből eredő problémákat, ám nem megy bele azok konkrét taglalásába. Pedig de jó lenne! Persze akkor ez a film nem vígjáték lenne… vagy mi. Félreértés ne essék, a Kicsinyítés nézhető, élvezhető alkotás. Nem kimondottan vígjáték (lehetett volna), nem kimondott dráma (pedig lehetett volna), és nem is amolyan kőkemény akció sci-fi (pedig ez is lehetett volna). Paul Safranek (nem röhögni!) és a kedves felesége elhatározzák, hogy alávetik magukat egy norvég tudós által kifejlesztett eljárásnak, és lekicsinyítik magukat, mint azt tette az emberiség egy elhanyagolható, de boldog százaléka. Az ok nem is a Föld megmentése, hanem a pénzügyi helyzetük stabilizálása, mert kicsiben a vagyonuk többet ér. Lezserlandban aztán valóban megváltozik lesz Safranek élete: nem csak a szépséget, de a kicsiny lét árnyoldalát is felfedezi, illetve hát a végén lehetősége van az emberiségért élni… vagy persze meghalni (nem spoilerezek). A történet különleges kanyarokat vesz, ahogy a főszereplő megéli, és legkevésbé sem irányítja az eseményeket. Ettől aztán a moziban ülve van egy „de fura”-érzésünk. Még a romantikus szál is fura, legalábbis nem a hollywoodi filmekből megszokott… Matt Damon jól tolja az „Azta! Hű!”-figurát, ahogy Hong Chau is a vietnami menekültet, aki egyszerre gondoskodó és irritáló, de még szép is tud lenni, ha akar…. és működik a kettősük, de ettől függetlenül ez biztos nem is romantikus film… Christoph Waltz viszont megint ripacs… de szerencsére ezt a szerepet rá írták. A film tehát fura kanyarokkal halad előre, néha kiszámítottan, néha kiszámíthatatlanul. A sztori mindenesetre megáll a lábán, jól összerakták, a látvány amolyan babaházasan mesebeli. Paul Safranek szerencsétlenül aranyos figura, tudunk neki drukkolni, és persze érdekel minket, mi lesz a sorsa, megtalálja-e a helyét a világban. És ez a legfontosabb… Visszatérve azonban a legelejére: a film olyan poénjai, mint például „az izraeliek palesztinokat kicsinyítenek, a palesztinok pedig izraelieket”, előrevetítenének komolyabb mondanivalót annál, mint hogy az emberiség el fog pusztulni a környezeti változás következtében. Tévedés ne essék, a teljes kipusztulás is durva, de valahol az elérhetetlen jövő távolában nem tűnik olyan tragikusnak, mint az, hogy mit művelnek embertársaink a kiszolgáltatott kisebbséggel… értsd a kisebbséget bárhogy. Nekem belefért volna keményebb társadalomkritika a Kicsinyítésbe, a Paramountnak nem. Ez van. Azért tessék csak elmenni, jó szórakozás lesz a film. A többit meg végig lehet gondolni utána: mi lenne velünk, ha mi is meglépnénk egy ilyen kísérletet?

KICSINYÍTÉS Színes, szinkronizált amerikai film 131 perc a forgatókönyvet írta Alexander Payne és Jim Taylor operatőr Phedon Papamichael Producer Jim Burke, Megan Ellison, Mark Johnson, Alexander Payne, Jim Taylor Rendezte Alexander Payne

Szereplők: Paul Safranek…………………………….. Matt Damon (Stohl András) Dusan Mirkovic…………………….. Christoph Waltz (Csankó Zoltán) Ngoc Lan Tran………………………………Hong Chau (Dögei Éva) Audrey Safranek…………………………. Kristen Wiig (Németh Borbála)

]]>