Szép lassan haladnak a The Wolverine film munkálatai, most éppen új szereplőt jelentettek be: Jessica Biel is csatlakozik a stábhoz, Viper szerepében kell majd megkeserítenie a címszereplő életét. Viper először 1969-ben tűnt fel a Captain America sorozat 110. füzetében; a hölgyemény egyike azon karaktereknek, akik egyforma hatékonysággal húzzák ki a gyufát az Avengers és az X-men csapatoknál is. A kezdeti időkben még Madame Hydra néven ismert szupergonosz az eredeti képregények szerint abban a HYDRA nevű szervezetben kezdi pályafutását, amit az Amerikai kapitányról készített 2011-es mozifilmben is láthattunk. Ugyanakkor mivel az Avengers és az X-men filmek két különböző stúdiónál futnak, ezért egyáltalán nem valószínű, hogy bármiféle utalást tennének ezekre a tényekre. Vipernek nincsenek emberfeletti képességei, habár az ereje, gyorsasága, ügyessége és egyéb fizikai tulajdonságai egy olimpiai bajnokot is megszégyenítenek; kitűnően bánik a kardokkal és a lófegyverekkel egyaránt, plusz szereti mindenféle mérgekkel a maga javára billenteni a harcokat. Ugyanakkor brilliáns stratéga is a képregények szerint, az igazi ereje abban áll, hogy jó érzékkel menedzsel különféle alvilági szervezeteket, és nagyon jó kapcsolatai vannak az alvilágban. Egy alkalommal sikerül zsarolással rávennie Wolverinet, hogy házasodjanak össze, ezzel bebiztosítva alvilági birodalmát. Később egy szellem elfoglalja Viper testét, Wolverine pedig halálosan megsebesíti, hogy ezzel űzze el a szellemet – az életének megmentéséért cserébe viszont válást követel. Bár maga a kapcsolat egy érdekházasság, úgy tűnik, Vipernek voltak valós érzelmei is ezügyben. A The Wolverine-film történetét valószínűleg a Chris Claremont és Frank Miller által jegyzett, 1982-ben megjelent füzetek inspirálták, ezekben olvasható a főszereplő/producer Hugh Jackman kedvenc sztorija a karakterről. A filmben Logan tiltott románcba keveredik Japánban egy olyan nővel, akinek a kezét már másnak ígérték; ez aztán halálos bonyodalmakba vezeti a lány apjával, annak embereivel, és az Ezüst Szamurájjal.  ]]>